„Nyolc és fél millió dollár” – vetette oda az egyik galéria munkatársa a mellette lógó Basquiat-kép ára iránt érdeklődő látogatónak, majd tovább csevegett kollégájával. Bár történt mindez nagyjából egy perccel zárás előtt október 15-én, a világ egyik top képzőművészeti vásárán részt vevő galériák munkatársai ennél azért jóval készségesebben és barátságosabban közölték a számunkra csillagászatinak tűnő árakat a potenciális vásárlókkal.

Megjelent a Műértő 2021. november-december-2022. januári számában

Az október 13. és 17. között megrendezett Frieze különösen jó hangulatú volt, mindenki örült, hogy a tavalyi alkalommal ellentétben most nem fújták le a nyár közepén a rendezvényt, és az európai kontinensről érkező galériák többsége megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor időre elkészült a kiállítótere, ugyanis a Brexit miatt megváltozott vám- és egyéb szabályok, tetézve a covid miatti szigorításokkal, komolyan megbonyolították a helyzetüket.

Ez a Frieze több tekintetben is más volt, mint a pandémia előtti gigarendezvények. Idén például csak előzetes online időpontfoglalás után lehetett belépni, és kizárólag úgy, ha a látogató az oltásairól szóló igazolást vagy egy friss negatív tesztet mutatott fel a bejáratnál felállított sátorban, ahol azután kapott egy belépésre feljogosító karszalagot.

Több érintett galéria képviselőjét is megkérdeztük az esetleges nehézségekről, és nem volt olyan, aki ne panaszkodott volna a megváltozott helyzet miatt.

A modern, feltörekvő művészeket felvonultató London Frieze-en a Main szekcióban idén a legjobb standnak járó díjat a Mor Charpentier kapta meg. A francia galéria munkatársa, Hector Sanz Castano is arról beszélt a Műértőnek, hogy komoly problémáik voltak idén. Júliusban még azt sem tudták, hogy egyáltalán el tudnak-e jönni a vásárra, az akkori szabályok szerint ugyanis tíznapos karantén várta őket, ami nagyjából ellehetetlenítette volna a részvételt. Tavaly azért volt kiállításuk az online térben, és nem lehetett okuk panaszra az eladások tekintetében sem, a személyes részvétel azonban mégis más. Végül aztán a megváltozott beutazási szabályok miatt el tudtak jönni, s bár 24 órát késett a szállítmányuk, ami meglehetős izgalmakat okozott, azt mondta, nagyon boldog, hogy itt lehetnek a Frieze-en, főleg mivel az említett díjat is elnyerték.

A Focusban, a fiatal galériák számára fenntartott szekcióban elhelyezett Tanja Wagner galéria munkatársa is arról beszélt, hogy minden késett; az utolsó pillanatban érkezett meg az a kék tapéta is, amellyel a kiállítótér falait fedték be. Cathrin Hoffmann német-iráni művész rózsaszín-lila színvilágban megalkotott futurisztikus, posztdigitális kori, emberire alig hasonlító figuráihoz, illetve torzóihoz jó választás volt az élénkkék háttér, a galériának meglehetősen szuggesztív standot sikerült kialakítania. A jelek szerint a gyűjtőket ugyancsak sikerült meggyőzniük, mert a Frieze online kiállítóterébe benézve kiderült, hogy a festmények közül hármat is eladtak (Spending Days in Amber, 2021, olaj, 130×160 cm).

Egyetlen művész alkotásaira építette standját a Timothy Taylor is. A galéria munkatársa a Műértőnek a vásár harmadik napján már arról beszélt, hogy az 1989-es születésű, Los Angelesben dolgozó Honor Titusnak mind a kilenc kiállított festményét megvették.

 is nagy figyelmet kapott idén. A Texasban élő Deborah Roberts bemutatott műveiben kollázsszerűen felszabdalt arcú fekete fiatalokat ábrázol (A Long Way to Go, 2021, kollázs, 127×165,1 cm), reflektálva a másságra, a fekete identitáskeresésre, a szociális média által közvetített sztereotípiákra.

A kortárs képzőművészeti eseményen idén is inkább a festmények domináltak, de természetesen a formabontó műfajokhoz tartozó alkotásokkal is lehetett találkozni.

A Victoria Sin néven ismert, jelenleg a Sin Wai Kin nevet használó művész installációjával készült például a hongkongi Blindspot galéria (It’s Always You, 2021, installáció). Az alkotásaiban nemcsak a nemek, hanem az álom és a valóság közötti átjárhatóság és a sokszínű identitás tematikáját is feszegető alkotó a milliók által imádott, de tiszavirág életű fiúbandák jelenségét dolgozta fel.

A spektrum egy egészen más pontján helyezkedtek el Lindsey Mendick dekoratív, fényesen csillogó, polipszerű karokkal ellátott kerámiavázái, amelyeket a Carl Freedman galéria kínált 6500 fontos áron, és amelyeket a tudósítások szerint a nulladik VIP-napon pillanatok alatt elkapkodtak.

A Frieze Artist Award idén Sung Tieu berlini illetőségű művészhez került, aki a Moving Target Shadow Detection című munkááért kapta a díjat. Sung Tieu filmjében annak a havannai hotelnek a belső terét rekonstruálta, amely az első ismert terepe volt a rádiófrekvenciás, mikrohullámú sugárzás fegyverként való bevetésének, és amelyről a titokzatos betegség, a Havanna-szindróma a nevét kapta. Egy kicsi, repülő moszkitó szemszögéből láttatja a művész a filmben a szálloda építészeti és technikai vázát, miközben arra a kérdésre keresi a választ, hogyan történhetett a támadás.

Érdekes képződmény volt a kortárs vásáron Damien Hirst kiállítóterme, éppen az Art bárral szemben. A hatalmas, lelógó, hálószerű piros függönyökkel elválasztott miniterekben a művész korábbi alkotásait lehetett látni mozgó vagy statikus képernyőkön. Úgyhogy aki nem kábult be a pezsgőtől a szomszédságban, biztosan elszédült Damien Hirst pillangókból összerakott, forgó kaleidoszkóp-mandaláitól.

Mivel a tavalyi évben a Frieze kizárólag online volt látható, a galériák és a szervezők profi módon kitanulták az online tér használatát. A Frieze London művészeti igazgatója is kiemelte a vásár honlapjára feltöltött ajánlójában, hogy a virtuális megoldások mennyire kiszínesítették és kiszélesítették a rendezvény kereteit. A galériák ugyanis nemcsak szokványos ismertetőket töltöttek fel az oldalra, de meg lehetett nézni a kiállított művészekkel készült interjúkat, és virtuálisan is be lehetett lépni néhány alkotó stúdiójába. Eva Langret ugyanitt hangsúlyozta, hogy a 39 országból érkezett 159 galéria részvételével sikerült 2021-ben is nagyszabású nemzetközi eseményt létrehozni, amit az adott körülmények tekintetében jelentős eredményként értékelt.

A nemzetközi kortárs vásár persze nem csupán a gyűjtők és alkotók számára fontos, a múzeumok is szeretnek itt bevásárolni. A Tate hatodik éve kap támogatást az egyik szponzorától gyűjteménye bővítésére. Idén a 150 ezer fontos keretből mások mellett Obiora Udechukwu munkáit (The Moon Has Ascended Between Us, 1976, olaj, 122×61,5 cm) és Rene  Matic 2018 és 2021 között készült Flags for Countries That Don’t Exist But Bodies That Do című fotóit választották ki Grada Kilomba portugál alkotó segítségével, akinek művei tavaly kerültek be a gyűjteménybe.

A Regent’s Park egy másik pontján található Frieze Masters idén is nagyon eklektikus képet mutatott: a II. századból származó Hermész-torzó és a 35 ezer fontért árult ősi, egyiptomi szobor mellett találkozni lehetett Lichtenstein, Warhol, Lucian Freud, David Hockney, Degas Moreau, Schiele, Chagall, Picasso, Monet, Kerry James Marshall alkotásaival is. Utóbbi friss képe a beszámolók szerint 2,2 millió dollárért kelt el (Black and Part Black Birds in America – Pigeon and Black Capped Chickadee no 2, 2021, akril, 76,2×62,2 cm).

A Frieze Masters keretein belül külön szekciót alkot a Spotlight, ahol a nagyobb figyelemre érdemes, jellemzően a XX. században alkotó művészek munkái kapnak lehetőséget arra, hogy a szélesebb közönség újra felfedezze őket. 

Az idei programban itt szerepelt a lisszaboni Perve galéria által képviselt portugál szürrealista művész, Cruzeiro Seixas is, aki alig egy hónappal 100. születésnapja előtt hunyt el 2020-ban. Mario Cesarini, a galéria vezetője is arról panaszkodott a Műértőnek, hogy számos nehézséggel kellett szembenézniük idén, és sok gyűjtőjük el sem tudott jönni a vásárra. Elmondása szerint nemcsak a brit oldalon, hanem a francia részen is meglehetősen nagy fejetlenséget tapasztalt, amikor hajóval hozták át a kiállítás anyagát: szinte az volt a benyomása, hogy nem is Angliába, hanem valamilyen ötödik világbeli országba tartanak. 

A Spotlight szekcióban kapott helyet a budapesti acb Galéria is, akik Dénes Ágnes, a land art egyik első képviselője szólókiállításával pályáztak és kerültek be a programba. A magyar születésű, de tizenéves korától az Egyesült Államokban élő művész talán leghíresebb munkái a New York szívében megteremtett gabonaföldeket ábrázoló fotói, egyebek közt ezek voltak láthatók a londoni kiállításon. Dénes Ágnes 1982-ben munkatársaival megtisztított egy törmelékkel teli, elhagyatott helyet kétutcányira a Wall Streettől és a World Trade Centre-től, majd a 8000 négyzetméteres területet beültette búzával: ez a projekt hozta el számára a nemzetközi ismertséget.

Fenyvesi Áron a Műértőnek elmondta, hogy az első két napban óriási volt az érdeklődés a művész kiállítása iránt – a legtöbb látogatónak az ikonikus, 1982-es Wheatfield című kép volt ismerős. Fenyvesit meglepte, milyen sokan ismerték a látogatók közül Dénes Ágnes két évvel ezelőtti, a New York-i Shedben megrendezett nagy, retrospektív kiállítását. Hozzátette, hogy persze Angliában sokak számára újnak számított a művészete annak ellenére, hogy a Tate Britain vezető projektjében is részt vett a közelmúltban.

Idén is a Frieze részét képezte a Regent’s Parkban a szoborkiállítás, amely szeptember 14. és október 31. között ismét ingyenesen volt látogatható.

Clare Lilley, a Frieze Sculpture Park kurátora online ajánlójában kiemelte, hogy a világ nagyon különböző pontjain élő művészek plasztikái kerültek be a programba, például indiai, pakisztáni, bolgár, dél-afrikai, indonéz alkotók szobrait lehetett megtekinteni. Külön megemlítette Tatiana Wolska a fák ágai között lebegő műanyag palackok felhasználásával készült biomorf szobrait, melyek megfogalmazása szerint egy nagyon banális és egyben nagyon bonyolult dolgot változtatnak át valami egészen mássá. A kurátor arra is kitért, milyen fontos az ingyenes szoborpark, hiszen így olyan emberekhez is el tudnak jutni, akik amúgy nem biztos, hogy jegyet váltanának egy ilyen eseményre, illetve a pandémia időszakában színes és biztonságos közösségi teret tudnak teremteni az érdeklődőknek.