Üzenetértéke is van annak, hogy egy 200 milllió dolláros becsértékű műalkotás éppen ezekben a hónapokban kerül kalapács alá.

A műpiaci elemzők most főként annak kiderítésével – vagy adott esetben megjóslásával – vannak elfoglalva, hogy azok a súlyos nemzetközi problémák, amelyek ma egyre több ember életére vannak közvetlen hatással is, hogyan befolyásolják a műtárgypiaci hangulatot. Hogyan alakul a piacon forgó, komoly értéket képviselő műtárgyak sorsa, érdemes-e egyáltalán most piacra dobni egy ilyen alkotást?

Amikor a zürichi Thomas és Doris Ammann Alapítvány úgy döntött, hogy most kívánja értékesíteni Andy Warhol egyik legismertebb festményét, a Christie’s pedig alkalmasnak ítélte a helyzetet egy olyan alkotás piacra viteléhez, amitől minden idők második legmagasabb aukciós árát várják, akkor ezzel egyben üzentek is a kétkedőknek: igen, a világot sújtó minden gond és baj ellenére úgy látják, a műpiac továbbra is jól teljesít, pánikra semmi ok nincs. A Christie’s még azzal is demonstrálja a piac jó állapotába vetett bizalmát, hogy nem szerzett már előzetesen vevőt a műre, azaz a tétel nem garantált. És még azt a kockázatot is bevállalhatónak tartották, amit jelenleg Andy Warhol csúcsművei jelentenek. Az, hogy a pop art amerikai nagymestere 2021-ben is a harmadik legnagyobb aukciós forgalmat produkáló művész volt – Picasso és Basquiat mögött –, és a piacra került 1.586 (!) alkotása közül a legdrágább ára tavaly is közel járt az 50 millió dollárhoz, nem vonhatja el a figyelmet attól a ténytől, hogy árai az utóbbi években a legjobb esetben is stagnáltak, forgalma pedig visszaesett. Jól mutatja ezt többek között az is, hogy életmű-rekordja a piacra kerülő műveinek igen magas száma ellenére is már közel 10 éve változatlan: még mindig az a 104,5 millió dollár, amit a Silver Car Crash (Double Disaster) című monumentális munkájáért 2013-ban fizettek.

Igaz, az utóbbi hetekben Warhol megint a figyelem középpontjába került, bár nem egy kiállítással, vagy valamelyik művének igen magas áron történt eladásával, hanem azzal a hat részes filmsorozattal, amely Andy Warhol naplói címmel készült és a Netflix egyik legújabb slágere. Még azon sem lennénk meglepődve, ha a film támogatói között a háttérben a műkereskedelemből ismert nevek is felbukkannának, az azonban bizonyos, hogy a szakmának a film a legjobbkor jött és akár még a Shot Sage Blue Marilyn piaci időzítésében is szerepet játszhatott. Mert erről az 1964-ben született festményről van szó, az egyik legismertebbről az ikonikus amerikai színésznőt, Marilyn Monroe-t megörökítő számos – nem kevésbé ikonikus – egyedi és sokszorosított Warhol-munka közül, ami májusban kerül majd kalapács alá a Christie’s-nél New Yorkban. (Warhol Marilyn-képei egy olyan promóciós fotó alapján születtek, melyek a színésznő Niagara című 1953-as filmjéhez készültek. A kép furcsa címének magyarázata az, hogy 1964-ben, azaz a mű keletkezésének évében egy nő pisztollyal a kezében váratlanul besétált Warhol stúdiójába és leadott egy lövést, ami négy vásznon fúródott át.) A festmény többi egyedi változata neves magángyűjteményekben, többek között az amerikai Peter Brant és Ken Griffin kollekcióiban található.

A festményt elárverező alapítványt Thomas és Doris Ammann hagyatékkezelői hozták létre a műkereskedő ikerpár végakaratának megfelelően. Ammannék 1977-ben nyitották meg zürichi galériájukat, amely az impresszionizmustól napjainkig terjedő időszakban született munkák értékesítésében komoly helyet vívott ki magának. Gyűjtői és művész-körökben egyaránt nagy népszerűségnek örvendtek, olyan alkotókat tudhattak legközelebbi barátaik között, mint Cy Twombly vagy Brice Marden. Thomas 1993-as elhunyta után Doris egyedül vitte tovább a galériát egészen tavalyi haláláig. Az alapítvány a festmény értékesítéséből származó teljes bevételből olyan globális projekteket támogat, amelyek a szükséget szenvedő gyerekek egészségügyi ellátását és oktatását szolgálják.

Ha Warhol ikonikus munkájáról van szó, természetesen sem az alapítvány, sem a Christie’s nem fukarkodik a szuperlatívuszokkal. Georg Frei, az Ammann Alapítvány elnöke szerint „a látványos portré elválasztja a személyt a sztártól. Marilyn, a nő elment, életének és halálának borzalmas körülményei elfelejtődtek. Minden, ami megmaradt, az az enigmatikus mosoly, ami összeköti egy másik kiváló hölgy, Mona Lisa titokzatos mosolyával”. A képről Alex Rotternek, a Christie’s illetékes főnökének is többek között a Mona Lisa jut eszébe Warhol munkájáról, de ő az ahhoz vezető ívet Botticelli Vénusz születésétől, Leonardo Mona Lisáján és Picasso Avignoni kisasszonyok-ján keresztül húzza meg. Ehhez, talán nem is indokolatlanul, hozzáteszi még azt is, hogy „amikor egy ilyen festmény megjelenik egy aukción, akkor ez nemcsak Warhol piacát változtatja meg, hanem az egész piacot is.”

A festmény a megszületése óta eltelt több mint fél évszázadban sokszor váltott tulajdonost, így megfordult a világ számos vezető galériájában és New Yorktól Párizsig, Chicagótól Londonig, Madridtól Bázelig a közönség a világ számos nagy múzeumában is láthatta. Pontos becsértéket az aukcionálással megbízott Christie’s nem adott meg, a sajtóközlemény „200 millió dollár körüli” értéket jelez. Egy ilyen árral a Marilyn a világ második legdrágább, aukción értékesített festménye lenne, de a  Christie’s egyes vezetőinek nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy nem tartják kizártnak a Leonardo Salvator Mundija által felállított 450 millió dolláros abszolút rekord megdöntését sem.

Az árverés pontos napját még nem tűzték ki, az eredmény ismertetésére visszatérünk majd.