Kiapadhatatlan téma napjainkban a restitúció, melynek egyik legismertebb fejezete a British Musem és Athén közti vita az Akropoliszról a 19. század elején Londonba szállított, zömmel a Parthenon frízéhez tartozó márványokról. Ezúttal egy, a British Museum égisze alatt lezajlott beszélgetés foglalkozott a kérdéssel, melyben a múzeum új igazgatója is ismertette álláspontját.

Kié a múlt? címen szervezett beszélgetést a The Times magazin és a British Museum a Parthenon márványokról; a podcastot a The Art Newspaper szemlézte. A restitúció bonyolultsága, az egyetemes emberi örökséget örző múzeum relevanciája és a gyarapodó gyűjtemények mind szerepeltek az beszélgetésben

A Parthenon márványok kérdését, és elsősorban azt, hogy vissza kell-e küldeni őket Görögországba, a British Museum testülete július 5-én részletesen is megvitatta; az újonnan kinevezett igazgató, Nicholas Cullinan folyamatos aggodalmát fejezte ki a visszaszolgáltatás ügyében. A mostani beszélgetsést azonban David Olusoga történéz így kezdte: „A márványok sokat jelentenek Görögország számára, ami szerintem felülírja azt a jogunkat, hogy ebben az épületben börtönözzük be őket.”

„Nyolc év múlva 200 éve lesz annak, hogy Görögország először kérte a márványok visszaszolgáltatását, miután 1832 óta vitatott a műtárgyak tulajdonjoga. Abba a gyönyörű múzeumba tartoznak, amelyet a görögök építettek, várva, hogy megkapják őket” – tette hozzá Olusoga az athéni Akropolisz Múzeumra hivatkozva. Az egykori diplomata, Rory Stewart, egy másik felszólaló egyetértett azzal, hogy a márványokat vissza kell adni.

Mary Beard akadémikus azt fejtette ki, hogy „Görögország birtokolja ugyan a Parthenon-márványokat, de ezek olyan tárgyak, amelyek nemzetköziek, az egész emberiséghez tartoznak, nem pedig annak egy bizonyos részéhez”.

Hozzátette, hogy a márványok helyzete most olyan, mint egy „gyereké egy zűrös válási ügyben”. Vélménye szerint a Parthenon márványok egy sajátos hellén klasszikus kultúra nagykövetei, amelyben mind Görögország, mind az Egyesült Királyság és a világ sok más országa osztozik.

Beard a vita során végig hangsúlyozta, hogy a British Museum a világ legnagyobb kölcsönkönyvtárának is tekinthető, amely számos művet kölcsönöz a világ különböző pontjaira.

A felszólalók megvitatták a visszaszolgáltatás és a hazaszállítás előnyeit és hátrányait is. Munira Mirza, a 2019 és 2022 közötti konzervatív kormány miniszterelnöki szakpolitikai részlegének igazgatója szerint „abszolút helyes, hogy a múzeumok visszaadják például a nácik fosztogatásai után hozzájuk került műveket”. De hozzátte: „a tételek visszaküldéséhez biztosnak kell lenni a jogos tulajdonosban. Nyilvánvalóan annál bonyolultabb, minél távolabb mész az időben.”

Mirza ezt követően aggodalmát fejezte ki az őshonos országokba visszaküldött tárgyak sorsa miatt. „Biztosnak kell lennünk abban, hogy ha a tárgyakat visszakapják, megfelelően gondozzák őket” – mondta, hivatkozva arra, hogy a német kormány 2022-ben visszaadta a benini bronzokat, amelyeket „közmúzeumokba szántak”.

Tavaly májusban a német kormánypártok képviselői megvédték azon döntésüket, hogy 22 benini bronzot feltétel nélkül visszaadnak Nigériának. Nigéria leköszönő elnökének nyilatkozata, amely a benini obát nevezte meg a visszatérő műtárgyak tulajdonosának, megdöbbenést keltett Németországban, amiatt, hogy a világörökség eltűnhet a királyi magángyűjteményben, és nem kerülhet nyilvánosság elé.

Olusoga eloszlatta azt az aggodalmat, hogy a nyugati múzeumok kiürülnének, ha számos ország sikeresen nyújtja be kárpótlási igényét. „A múzeumokkal kapcsolatos másik tény, amiről nem szoktunk beszélni, az az, hogy a nagy problémájuk nem az üres polcok veszélye; a nagy probléma az, hogy nyögnek a történelmi gyűjtemény súlya alatt. [A British Museum] nyolcmillió tárgyat birtokol, és ebből mindössze körülbelül 80 000 van kiállítva” – mondta. Beard gyorsan hozzátette, hogy körülbelül négymillió tárgy egy hüvelyk – 2,5 cm – alatt van.

A vitát a gyarmatosítás és annak öröksége uralta. „A múzeumok hírhedtek voltak arról, hogy eufemizmusokat használtak katalógusaikban, kísérőszövegeikben, ezért úgy gondolom, hogy most azzal van dolgunk, hogy több brit intézmény gyarmati kapcsolatait tisztába tegyük” – mondta Olusoga.

Mirza felhozott egy ellenérvet, és a kezdetektől hangsúlyozta az „egyetemes múzeum” progresszív aspektusát. „Valami igazán rendkívüli történik a 18. században, ami az, hogy a gyűjtők és tudósok csoportjai, mint például Hans Sloane, más kultúrákra és más emberekre kezdenek figyelemmel lenni… és úgy tekintenek rájuk, mint akiket érdemes tanulmányozni, mert értékesek” – mondta.

Kijelentette, hogy

„a múzeumok részben a brit történelem egyes sötétebb epizódjainak termékei, de magukban foglalják a ma liberálisnak nevezett eszmék magvait is: az egyenlőség, a tolerancia, a kultúrák közötti megosztottság közös megértésének eszméit”.

Stewart ezalatt finom szemrehányást tett, és megkérdezte: „Mennyire jók a múzeumok a gyűjteményük gondozásában, ha eltűnnek a tárgyak?” Hozzászólása felidézte a British Museum lopási botrányát, amelynek során több mint 2000 darabról derült ki, hogy vagy ellopták, vagy súlyosan megrongálták.

Az összegzésben Cullinan kiemelte az egyetemes múzeum radikalitását, ugyanakkor ügyelt arra is, hogy elismételje Olusoga emlékeztetését a „sötétebb imperatívuszokra”. És mi a helyzet Stewart aggodalmaival a gyűjteménykezeléssel kapcsolatban? „Szívesen elfogadom a kesztyűt, amit ledobott” – mondta a volt nemzetközi fejlesztésért felelős államtitkárnak. „A múzeumok a jó hírnevükkel és a gondozásukkal, valamint az ösztöndíjakkal keresik meg azokat a dolgokat, amelyeket megtartanak.”

A Kié a múlt? című vita megtekinthető a YouTube-on.

A márványok ügyével A mű is több cikkben foglalkozott.