Amerika, London, Párizs – valamint Olaszország és Hollandia. Főként a világ hagyományos kulturális központjaiban megrendezett kiállítások, ezek közül is a legnagyobb visszhangot kapók kerültek be a legtöbb sikerlistára.

Számos nemzetközi lap tette közzé „2023 legjobb művészeti kiállításai”-t; ezúttal egy gazdasági lap, a Financial Times műkritikusának listáját szemléztük. Néhány még januárban is nyitva lesz – ha arra jár.

David Hockney: Drawing from Life – az újranyitott londoni National Portrait Galleryben.
A National Portrait Gallery lenyűgöző, lendületes, kihagyhatatlan múzeummá való átalakítása sokkal többről szól, mint hogy egy épületet eredeti viktoriánus pompájában helyreálíltottak. Az NPG-t azzal a céllal hozták létre, hogy portrékat gyűjtsön össze, főleg a portrékon szereplők érdemeit tudatosítva a nagyközönségben – s kevésbé az azokat megalkotó művészek munkáinak megőrzése miatt. Ám Nicholas Cullinan kurátor átgondolt beszerzései mindkét oldalt egyenlővé tették: nemcsak a portrék alanyainak inspiráló életútja, hanem a nagyszerű művészi munkák is egyaránt hangsúlyt kapnak. David Hockney január 21-ig látható jelenlegi kiállítása például különösen megéri a megújult intézménybe tett látogatást.

Vermeer – az amszterdami Rijksmuseumban.
Az év legjobban várt művészeti eseménye, a valaha volt legteljesebb kiállítás a holland mester életművéből, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Vermeer 37 fennmaradt festményéből 28 került a válogatásba, különleges élményt nyújtva a szerencsés múzeumlátogatóknak – idén február 10. és június 4. között.

Van Gogh Auvers-sur-Oise-ban: Az utolsó hónapok – az amszterdami Van Gogh Múzeumban, majd a párizsi Musée d’Orsay-ban.
Még február 4-ig megtekinthető az a kiállítás, mely két nagy múzeum közös vállalkozásaként, egymást követően mindkét helyszínen bemutatva gyűjtötte össze Van Gogh utolsó munkáit. A franciaországi községben, Auvers-sur-Oise-ban Van Gogh 70 festményt készített élete végén.

Manet/Degas – a párizsi Musée d’Orsay-ban, majd a New York-i Meropolitan Múzeumban.
Márciustól júliusig Párizsban, utána – még 2024. január 7-ig! – New Yorkban mutatták be azt a szintén kiállítóterek közti kollaboráció eredményeként megszületett nagyszabású tárlatot, mely az 1860-as – ’80-as évek első párizsi avantgárdjának úttörőit állította egymás mellé.

Rothko – a párizsi Fondation Louis Vuittonban.
Egészen 2024. április 2-ig megnézhető még a pazar magánmúzeumban Mark Rothko retrospektív kiállítása. Bernard Arnault a Fondation Louis Vuitton vezetője – a FT munkatársa szerint –„megengedheti magának, hogy kölcsönkérje, amit szeret, és amit jelenleg szeret, az a 20. századi amerikai absztrakció.” A kiállításon Rothko teljes pályaíve végigkísérhető a korai figuratív daraboktól a titokzatos késői szürkésfekete festményekig. A FLV ezen rendezvénye a tavalyi, mérföldkőnek számító Joan Mitchell bemutatót követi, s majd a jövő évi Ellsworth Kelly kiállítást előzi meg.

Philip Guston – a londoni Tate Modernben.
Az 1980-ban elhunyt kanadai-amerikai festő, grafikus A terror elleni küzdelem című antifasiszta freskójáról híresült el, amelyen a Ku Klux Klan csuklyás alakjai szerepelnek – mint a bigottság szimbólumai. A számos művészeti stílusban alkotó Guston az elmúlt 100 év egyik legfontosabb, legerősebb és legnagyobb hatású amerikai festője, aki munkáin megjelenítette nemcsak a rasszizmust, az antiszemitizmust, a fasizmust, hanem az amerikai identitást és karikatúraszerű képein a gonosz banalitását is. Ez a kiállítás még február 25-ig megtekinthető.

Lisetta Carmi – a londoni Estrock Collectionben, majd a firenzei Villa Bardiniben.
Az Art Review 2023-as Power 100-as listájának élén Nan Goldin áll, akinek az LMBT+ szubkultúrát dokumentáló Ballad of Sexual Dependency című műve 1985-ben sokkolta a New York-i közönséget. Azonban Lisetta Carmi már évtizedekkel korábban hasonló tettet hajtott végre – ráadásul a patriarchális Olaszországban. Genova transznemű közösségét árázoló 1960-as évekbeli borongós, de szeretetteljes színes fényképei, valamint a kikötői hajógyár és az acélmunkások mindennapjait dokumentáló fekete-fehér krónikái közvetlenségükkel és emberségükkel művészettörténetet írtak. Carmi 98 évesen halt meg tavaly nyáron, munkáit az Estrock és Villa Bardini mutatta be.

Spanyolország és a hispán világ – a londoni Royal Academyn.
Egy nemzet és egy kultúra története annak művészetén keresztül – ezt nyújtotta ez a teljességre törekvő kiállítás, melyen Velázquez és Sorolla, polikróm madonnák, fantáziadús térképkészítők, középkori Alhambra-selymek kápráztatták el a múzeumlátogatót januártól áprilisig.

Artists in the Time of War – a torinói Castello di Rivoliban.
Ez az ambiciózus, kísérteties kiállítás egy évvel azután nyílt meg, hogy Oroszország teljes offenzívát indított Ukrajna ellen, és a múlt hónapban zárult be, miközben háború dúlt Gázában. Carolyn Christov-Bakargiev kurátor és a kijevi szobrászművész, Nikita Kadan együttműködése nyomán megszületett tárlat azt próbálta bemutatni, hogyan reagálnak a művészek a háború „iszonyatára és megmagyarázhatatlanságára”, Dalítól és Goyától – aki szerint a háború fantasztikus, groteszk művészetet kíván – Zoran Mušič vizuális dokumentációjáig.

Picasso – számos helyszínen.
2023-ban, Picasso halálának 50. évfordulójára számos kiállítást szerveztek világszerte – a művész szülőhelyén, Malagában múzeumi dolgozók demonstráltak is a megnövekedett, de anyagilag ki nem egyenlített munka miatt. Ám az 50 európai és amerikai kiállítási helyszín közül egyetlen múzeum sem tudta pontosan, mit tegyen: a mítoszteremtéstől való ódzkodás és Picasso nőkkel szembeni elítélhető bánásmódjának az utóbbi időkbeli reflektorfénybe kerülése miatt a tökéletes visszatekintés sehol sem sikerült.

Borítókép: Philip Guston: If This Be Not I című 1945-ös munkája. Fotó: Tate.