Hárommilliárd euróra becsült vagyonával tavaly júniusi haláláig Heidi Horten a leggazdagabb nő volt Ausztriában. Képzőművészeti gyűjteménye és ékszerkollekciója nemzetközi szinten is a legjelentősebbek közé tartozott; sorsukról eltérő döntéseket hozott.

Hosszú élete során Heidi Horten háromszor házasodott: első férje, s egyben vagyonának megalapozója, a nála 32 évvel idősebb Helmut Horten Németország negyedik legnagyobb áruházláncának tulajdonosa volt. A műgyűjtést még vele közösen kezdte – akkori figyelmük középpontjában a német expresszionizmus állt –, ám a kollekció gyarapítása férje 1987-es halála után kapcsolt magasabb fokozatba. A műtárgy-állomány az évtizedek során több mint ötszáz darabosra bővült, benne a modern, a II. világháború utáni és kortárs művészet olyan kiemelkedő mestereinek gyakran életművi jelentőségű munkáival, mint Pablo Picasso, Marc Chagall, Andy Warhol, Yves Klein, Gerhard Richter vagy Georg Baselitz. A gyűjtemény legrégebbi keletkezésű darabjai impresszionista mesterekhez, Degas-hoz és Renoir-hoz, míg a legfrissebbek a mai középnemzedékek olyan alkotóihoz kötődnek, mint Damien Hirst vagy Erwin Wurm.

Horten a vásárlásokról mindig egyedül döntött, azonban rendszerint támaszkodott Agnes Husslein-Arco tanácsaira, aki a bécsi képzőművészeti szcéna fontos alakja, 2007-2016 között a Belvedere igazgatója volt. A gyűjtemény léte ugyan nem volt titok, darabjait azonban 2018-ig csak kevesen láthatták. Ekkor megtört a jég és a kollekció java, mintegy 170 mű a nagyközönség elé került a bécsi Leopold Múzeumban. A tárlat rendkívüli sikere győzte meg Hortent arról, hogy állandó bemutatkozási lehetőséget keressen a gyűjteménynek és megnyissa saját magánmúzeumát. Az elhatározást gyorsan tettek követték, így tavaly júniusban az osztrák főváros szívében már meg is nyílhatott a 2 ezer négyzetméteres kiállítóterű múzeum, amelynek céljaira egy, a XIX. század 60-as éveiben épült, a legutóbbi években üresen állt palotát alakítottak át. A beruházás teljes költségét – mint ahogy a múzeum fenntartását is – Horten, illetve alapítványa fedezi, az ehhez szükséges összegek nagyságáról nem hoztak nyilvánosságra semmilyen információt. A múzeum Heidi Horten legnagyobb szabású, de egyben utolsó projektje volt – a gyűjtő néhány nappal a megnyitó után, melynek eseményeit már csak online tudta követni, életének 82. évében elhunyt.

Felmerül természetesen a kérdés, miért lépett Horten, aki időközben felvette harmadik férje, Karl Anton Goëss nevét is, gyűjtőként ilyen későn a nyilvánosság elé. Ő maga ezt azzal magyarázta, hogy meg akarta várni, amíg műtárgyainak összessége valóban gyűjteménnyé érik, azaz letisztul, koherenssé válik. Valószínű azonban, hogy hezitálásának volt egy másik oka is: jól tudta, hogy amint a nyilvánosság elé lép a művekkel, megjelennek majd a gyűjteményépítéshez felhasznált vagyonának eredetét firtató kérdések. Márpedig ezek nem egyszerű kérdések, hiszen – bár ő maga e vagyon megalapozásának időszakában vagy még nem is élt, vagy egészen kicsi gyermek volt – Helmut Hortenről tudott volt, hogy birodalmát részben olyan üzletek felvásárlásával építette fel, melyektől zsidó tulajdonosaik a náci Németországban nyomott áron voltak kénytelenek megválni. Kézenfekvő az összehasonlítás a német fegyvergyáros nagyvállalkozó, Emil Georg Bührle gyűjteményével, mely körül épp a közelmúltban, a zürichi Kunsthaus új épületébe való beköltözése kapcsán robbant ki újra a szenvedélyes vita. (Erről tavaly A mű is beszámolt.)

Bár a vagyon eredete mindkét esetben súlyos kérdéseket vet fel, a két történet mégsem egyforma. Egyrészt Horten nem a náci rezsimmel kötött üzletekből gazdagodott meg, cégeinél nem dolgoztatott kényszermunkásokat és – a jelenlegi ismeretek szerint – gyűjteményébe sem kerültek olyan munkák, melyekkel szemben később restitúciós igényekkel léptek fel.

Heidi Horten ezzel együtt tisztában volt azzal, hogy a vagyon eredete kérdéseket vet fel

és ezért felkérte Peter Hoerest, a würzburgi egyetem professzorát, a Bajor Tudományos Akadémia történeti bizottságának tagját egy szakértői vélemény elkészítésére Helmut Hortennek a náci érában tanúsított magatartásáról és vagyonának eredetéről.

Hoeres szerint Hortent „nem a náci ideológia, hanem opportunista üzleti megfontolások vezérelték” és bár egy ideig tagja volt a náci pártnak, később kizárták. Az általa felvásárolt vállalatoknál több esetben a hatóságok rosszallása ellenére tovább foglalkoztatta egykori tulajdonosaikat, illetve cégeikért „viszonylag fair” árat fizetett. A vita e szakvélemény nyilvánosságra kerülése után sem csendesedett el; többen – így Birgit Kirchmayr, az Osztrák Művészeti Restitúciós Tanácsadó Testület tagja – például nem értenek egyet a professzor következtetéseivel, mondván, nem menthető fel a felelősség alól valaki csak azért, mert „nem volt rosszabb másoknál.” Hoeres tanulmánya egyébként, számos további, a témával kapcsolatos információval együtt megtalálható a múzeum honlapján.

A múzeum ügye a vita ellenére gyors tempóval haladt előre. Kettejük korábbi együttműködésének ismeretében nem okozott meglepetést, hogy Heidi Horten Agnes Husslein-Arcot kérte fel az intézmény igazgatójának. A múzeumi szakembertől, bár korábban közintézményt igazgatott, nem idegen a magánmúzeumok világa sem; hosszú évek óta tagja a Leopold Museum igazgatótanácsának. Az általa kidolgozott koncepció lényege, hogy nem egy „best of” jellegű állandó kiállításon mutatják be a gyűjteményt, hanem időszaki tematikus bemutatókon, melyek túl azon, hogy más-más válogatási szempontok alapján állítják reflektorfénybe a kollekció egyes darabjait, bepillantást engednek Heidi Horten életébe is és ezáltal érthetővé teszik a gyűjtemény gyarapításával kapcsolatos döntéseit is.

A múzeum második időszaki kiállítása Találkozások. Picasso, Chagall, Klein és koruk címmel a napokban nyílt meg és október 29-ig látogatható. A tárlat 50 művész alkotásainak segítségével Franciaországba kalauzolja el a látogatót – abba az országba, melynek két városa – Párizs és Antibes – Horten életében is fontos szerepet játszott, és amelyben a gyűjteményét alkotó művek talán legnagyobb hányada is született. A tárlat címében szereplő három művész Horten nagy kedvence volt; mindhármukat számos alkotás képviseli a gyűjteményben és ezen a tárlaton is, mely munkásságuknak önálló fejezeteket szentel. Picasso középpontba állításában emellett szerepet kapott a művész halálának idei 50. évfordulója is. A tárlat nyolc évtizedet, az 1890-1970 közötti időszakot öleli fel, ami lehetővé teszi egy rendkívül izgalmas és mozgalmas művészettörténeti korszak, számos jelentős irányzat, a társadalmi változások és olyan meghatározó történelmi események művészetre gyakorolt hatásának bemutatását, mint az I. vagy a II. világháború.

A tárlat bevezető része táj- és városképekből áll, azaz azt a földrajzi környezetet mutatja be, ahol a művek megszülettek – a szerzők sora Pissarroval és Renoir-val kezdődik és Christoval zárul. Ezt követően ismerkedünk meg a Montmartre és a Montparnasse művészeivel, majd nyomon követhetjük, hogyan helyeződik át az alkotómunka súlypontja a németek által megszállt Párizsból Dél-Franciaországba, illetve számos művész, így Chagall és Léger esetében, külföldre. A művek mellett a kiállítás bepillantást enged egykori prezentációjukba is Heidi Horten lakóhelyein, jelesül elsősorban a nyári rezidenciájaként szolgáló antibes-i Villa Dubeau-ban, ahol a XVIII.-XIX. századi bútorokat harmonikusan egészítették ki a XX. századi dizájnerek és képzőművészek alkotásai. Heidi Horten itteni életét számos fényképfelvétel is dokumentálja, melyek némelyikén feltűnnek másik nagy szenvedélyének tárgyai, a biztos ízléssel összeválogatott exkluzív ékszerek.

Horten ékszereiről, többek között épp e fotóknak köszönhetően, már korábban is többet lehetett tudni, mint a festményekről, mert előszeretettel viselte is őket, de a kollekció valódi méretei csak most, halála után váltak ismertté. Horten ugyanis úgy végrendelkezett, hogy az ékszerek kerüljenek árverésre és a bevétel részben a továbbra is kizárólag magánpénzből fenntartott múzeuma működését, részben – a Heidi Horten Foundation-en keresztül – karitatív tevékenységének folytatását, így többek között különböző orvosi kutatások finanszírozását szolgálja. A kollekció árverezésének jogát a Christie’s nyerte el, mely nem csinál titkot abból, hogy a két estére elosztott, illetve részben online árverésre kerülő ékszerektől több mint 150 millió dolláros összforgalmat remél, ami abszolút rekordot jelentene az ékszerkollekciók között.

A jelenlegi rekordot Elizabeth Taylor legendás gyűjteménye tartja, melynek darabjaiért 2011-ben összesen 115,9 millió dollárt fizettek, ugyancsak a Christie’s-nél. A Horten kollekció élő árveréseit május 10-én és 12-én Genfben tartják; a két estén összesen 250 tételre lehet licitálni. Az online árverés 152 tételére a licit már zajlik és május 15-én zárul. A kollekció fennmaradó, mintegy 300 darabját novemberben ugyancsak online árverezik majd. A kínálatban a leghíresebb és legkeresettebb márkák különleges darabjai szerepelnek a Bulgaritól és a Cartier-től kezdve a Tiffany-n és a Harry Winstonon át a Van Cleef & Arpels-ig. A legtöbbet reklámozott, Horten által is előszeretettel viselt darab az a gyémánt nyakláncot ékítő, „India briolettje” elnevezésű, 90 karátos gyémánt, amelyet 1909-ben a Cartier értékesített. Horten 1971-ben Harry Winstontól vásárolta meg és most 9-14 millió svájci frankért válthat tulajdonost. A gyémánt eredete vitatott, de nem kizárt, hogy története a XII. századig nyúlik vissza, így mérete és különleges csiszolása mellett kora is értéknövelő tényező lehet. Több más tétel – nyakláncok, kitűzők, karkötők, gyűrűk – is hét-nyolc számjegyű becsértéket kapott; a kínálat főként a Bulgari-ékszerek vastag pénztárcájú szerelmeseit hozhatja lázba.

A Horten-vagyon eredetét firtató kérdések és bírálatok elől a Christie’s sem menekülhetett. Az aukciósház elismerte, hogy hosszasan mérlegelték, felvállalják-e az árverést, mivel tisztában vannak „a történet fájdalmas voltával”, de figyelembe vették a bevétel tervezett karitatív célú felhasználását is. Arra a bírálatra, hogy az árverési anyagokban eredetileg semmilyen utalás sem történt a múltra – mely akkor is fájdalmas, ha az árverésen szereplő tételek előéletében nincsenek kritikus fejezetek –, úgy válaszoltak, hogy nem akartak eltitkolni semmit a Horten-gyűjtemény jól dokumentált múltjáról. A tételeket bemutató anyagot – utólag – kiegészítették a Horten-vagyon eredetére való utalással és bejelentették, hogy az aukcióból származó bevételük egy részét maguk is karitatív célra, a holokauszt-kutatások és a holokausztról szóló tájékoztatás finanszírozására kívánják fordítani.

Írásunkat frissítjük majd az aukció eredményeivel.