Megjelent a Műértő 2021. szeptember-októberi számában

A japán birodalmi hadsereg 1932-től a II. világháború végéig a katonák szexuális igényeinek kielégítésére úgynevezett „vigaszállomásokat” alakított ki. Történészek becslései alapján 50–200 ezer nőt és leányt hurcoltak el és kényszerítettek szexrabszolgaságra, elsősorban Koreából, Kínából, a Fülöp-szigetekről, Tajvanról és Indonéziából. Az áldozatokat naponta többször megerőszakolták, verbálisan és érzelmileg bántalmazták, éheztették és megkínozták. Sok közülük nem élte túl a háborút vagy nem tért vissza hazájába.

A japánok titkolózása és a tabusítás miatt ez a történelmi tragédia sokáig nem szerepelt a köztudatban. Közel ötvenévnyi hallgatás után, 1991-ben Kim Hak-sun elsőként állt ki a nyilvánosság elé és vállalta fel, hogy vigasznő volt a háború alatt. Bátorságából erőt merítve ezután sorra jelentkeztek további áldozatok, hogy megosszák a világgal saját történeteiket.

A túlélők megsegítésére és az események feldolgozásának érdekében különböző szervezetek és alapítványok jöttek létre. Az akkori japán miniszterelnök dél-koreai látogatásakor, 1992 januárjában indultak el a mai napig ismétlődő, a szöuli japán nagykövetség épülete előtt megtartott Szerdai Tüntetések. Ez mára a világ leghosszabb ideje tartó demonstrációjává vált.

A megmozdulás célja többek között az, hogy a japán kormány ismerje el háborús bűnként a szexuális rabszolgatartást, és kérjen hivatalosan bocsánatot a fogva tartott és prostitúcióra kényszerített nőktől. Emellett tegye a történelem, így országa tankönyveinek részévé a vigasznők ellen elkövetetett rémtetteket.

A tüntetéssorozat immár nemcsak a koreai fővárosban, hanem a világ számos országában is egyet jelent az emberi jogok és a béke melletti demonstrációval, amelynek egy fiatal lány bronzszobra lett a jelképe. Az ezredik tüntetési nap alkalmából, 2011-ben állították fel A béke szobrát, amely – világos politikai üzenettel – egy ülő lányt ábrázol, aki eltökélten néz a japán nagykövetség épülete felé. A számos szimbólumot megjelenítő emlékművet az arra járók sokszor felöltöztetik, betakarják, meztelen lábait melegen bebugyolálják, törődésükkel kifejezve a vigasznők iránti együttérzésüket. Virágcsokrokat helyeznek az ölébe és a mellette álló üres székre, amely a vissza nem tért nőket jelképezi.

Aktivistáknak köszönhetően a szimbólummá vált szobor egyre több helyen és formában jelent meg, így 2017-ben A béke szobrának színes, életnagyságú műanyag másolatait helyezték el több szöuli buszjáraton. A sofőr mögötti ülésen utazó, fekete-fehér hanbokot, hagyományos koreai öltözéket viselő alakokkal leginkább a fiatalokat szerették volna elérni, felhívni a figyelmüket a múlt e tragikus fejezetére, ugyanakkor egyfajta diskurzust is kezdeményezni az idősebb és a fiatalabb generációk között.

A buszon utazó szobrokhoz hasonló, az utca embereivel való szembesítésen alapuló és a megszokott emlékműállítástól eltérő akció színhelye volt New York is. Chang-Jin Lee falfelületeken helyezett el volt vigasznőket ábrázoló plakátokat. Az arcképek piros keretet és arany hátteret kaptak, „Comfort Women Wanted” felirattal. A művész a vigasznők sorsa mellett napjaink emberkereskedelmére is fel kívánta hívni a figyelmet. A plakátok mellett interjúkat lehetett meghallgatni, és egy vigaszállomás rekonstrukciója is elkészült.

A vigasznők történetének feldolgozását számos múzeum kialakítása teszi teljessé. Ezek közül kiemelkedő a szerepe a szöuli War & Women’s Human Rights Museumnak, amely fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a háborús nemi erőszak létezett, és nem csupán a koreai–japán háborúban volt jelen, hanem ma is rendszeresen előfordul a világ számos pontján zajló fegyveres konfliktusokban. Az intézmény kiállításai egyben nyíltan beszélnek a háború során honfitársaik, azaz dél-koreai katonák által vietnami nőkön elkövetett erőszakról.

Bár 2015 decemberében a két ország kormánya hivatalosan lezárta az ügyet, ezt követően az emlékmű további változatai bukkantak fel. Az Egyesült Államoktól Ausztrálián keresztül Kanadáig mintegy hatvan szobrot állítottak fel a vigasznők emlékére – köszönhetően a helyi koreai és kínai kolóniáknak. Ezt túlnyomórészt heves politikai vita követte.

Annak ellenére, hogy német területen is nők százezrei váltak háborús nemi erőszak áldozatává a II. világháború során, róluk és az ellenük elkövetett gyalázatról a mai napig nem tanúskodik emlékmű. Berlinben csupán egy kőtömbre vésett rövid szöveg szól azokról a gyermekekről, lányokról és nőkről, akik a háborúban kényszermunka, nemi erőszak, emberrablás vagy kiutasítás áldozataivá váltak. A japánok által prostitúcióra kényszerített vigasznők azonban szobrot kaptak a német fővárosban: a szöuli emlékmű mását 2020 szeptemberében állították fel Berlin Mitte negyedében. „A béke szobra figyelmeztetésül és emlékül szolgál, és ösztönzi a lányok és a nők elleni bűncselekmények üldözését, büntetését és végső felszámolását” – mondta Nataly Jung-Hwa Han, a Koreai Egyesület elnökasszonya a szobor avatásakor. Németországban már korábban is volt két replikája a szöuli szobornak: az első 2017-ben került a bajorországi Wiesentben a Nepál Himalája Parkba, a második Frankfurtban található, a koreai protestáns egyházközösség épületében. A berlini azonban az első olyan koreai emlékmű, amely köztéren, a főváros egyik forgalmas részén áll.

A vigasznőkről a berlini szobor mellett – ahogy számos más országban – oktató és tájékoztató feladatokat ellátó honlap és Facebook-oldal is megemlékezik. Mindkét online színtéren különböző rendezvényekre és művészeti akciókra hívják fel a figyelmet, a fiatalokat is bevonva az emlékezés folyamatába. Berlinben A béke szobra, az egyesület által szervezett események és a weboldal együtt járulnak hozzá a történek feldolgozásához. Figyelemfelhívással, edukációval és az áldozatok jogsérelmének elismeréséért folyó küzdelemmel igyekeznek elejét venni annak, hogy hasonló kegyetlenségek újra megtörténjenek. A szobor felállítása, mint a világ többi városában, itt is heves politikai vitákat gerjesztett. Egy 2021 márciusában hozott határozat értelmében – amely egyes vélemények szerint a német szólásszabadság állapotát tükrözi – a szobor maradhat Berlinben. Az emlékmű azonban Mitte városrészt nemzetközi viszály középpontjába helyezte, és a szobor kiváltotta szembenállás várhatóan folytatódik.

Noha a II. világháborúban megerőszakolt német nőknek nincs emlékművük, korábban már történt kísérlet arra, hogy a művészet eszközével felhívják a figyelmet a témára. Gdanskban egy fiatal lengyel képzőművész-hallgató, Jerzy Bohdan Szumczyk 2013-ban Komm Frau! címmel olyan efemer emlékművet állított fel, amely egy várandós nőt megerőszakoló szovjet katonát ábrázol. A brutálisan realista, közel 350 kilós, betonból készült életnagyságú alkotást a Győzelem sugárútján, a „felszabadító” Vörös Hadseregnek emléket állító T–34-es tank mellett helyezte el, így szembesítve a szovjet katonák által elkövetett háborús bűnökkel. Az emlékmű csak rövid ideig maradhatott a helyén, és mindössze talán tucatnyian látták, mert a rendőrség néhány órán belül eltávolította, a művészt pedig bevitték az őrszobára. A bíróság azonban utóbb felmentette, arra hivatkozva, hogy az alkotó részéről nem történt szabálysértés, és az a kontextus, amelynek része a közelben található szovjet tank, valamint a helyi német és lengyel származású női lakosok, a szovjet katonák által elkövetett tömeges erőszakra emlékeztet. A gdanski bíróság döntésének indoklásában arra is kitért, hogy a nők elleni nemi erőszak kérdése tabutémának számít Lengyelországban, és a II. világháború során elkövetett szexuális erőszak témája is csak a közelmúltban lett része a közéleti vitáknak, a kérdéses emlékmű pedig ennek a diskurzusnak a része. Bár a szobor eltávolításával sikerült elhárítani a diplomáciai konfliktust, az oroszok rögtön reflektáltak az akcióra. Az akkori varsói nagykövet nemtetszésének adott hangot, és kifejtette, hogy a szerinte vulgáris szobor sérti az oroszok érzéseit, majd reményét fejezte ki, hogy a hatóságok megfelelően reagálnak a történtekre.

A II. világháborúban elkövetett nemi erőszak témáját több európai országhoz hasonlóan Magyarországon is elsősorban az irodalom és a filmművészet dolgozta fel, esztétikai alkotások tették közismertté. Ám 2019 januárjában Csongrád Város Önkormányzata hozzájárulását adta egy, „a háborúk alatt sokat szenvedett asszony-áldozatok emlékére” megvalósuló emlékmű köztéri elhelyezéséhez – elsőként Európában. A Tari László Múzeum falán felavatott dombormű dr. Botos Katalin és férje, dr. Botos József kezdeményezésére született meg. Máté Hunor és Losonczi Áron műve teljes mértékben magánfinanszírozásban jött létre. Az emlékműállítás gyökere személyes családi trauma, de minden női mivoltában megalázott és a megaláztatástól szenvedő asszonynak tiszteletet kíván adni. 

A főváros új vezetése néhány héttel megválasztása után, 2020 januárjában hozott határozatával indította útjára A háborúkban megerőszakolt nők emlékezete című projektet. A csongrádi civil kezdeményezéssel ellentétben Budapesten – a szimbolikus politikai döntést követően – nagyszabású programsorozat keretében kívánnak a háborúkban megerőszakolt nőknek emlékművet állítani, amire 35 millió forintot különítettek el. Szakítva a korábbi emlékmű-állítási folyamatokkal, az alkotás széles körű társadalmi és szakmai diszkurzust követően valósul meg, amelyet számos esemény, előadás és kiállítás kísér. Hasonlóan a Berlinben található dél-koreai megemlékezéshez, a művészeti és edukációs projektek mellett egy weboldal is hozzájárul a kollektív emlékezet formálódásához. A honlap végigkíséri a projekt folyamatát. Tájékoztat a rendezvényekről, felkerülnek rá előadások és interjúk. Itt lehet megismerni az emlékmű létrehozására kiírt pályázatot, majd az elkészült pályaművek és az azokhoz kapcsolódó szakvélemények szakmai zsűri által készült bírálatait.

A projekt célja tágan értelmezni a nőkkel szembeni háborús erőszak kérdéskörét és a kortárs emlékállítás problematikáját, hogy minél többen átérezhessék az efféle erőszak elleni fellépés társadalmi jelentőségét. Ennek eredményeképpen születik majd meg az emlékmű. Az, hogy a művészet milyen eszközével, kiderül 2023 tavaszán.