Több mint ötven művésztől válik meg, dolgozóinak ötödét elbocsátja, londoni jelenlétét pedig kisebb léptékre szabja a világ egyik legnagyobb kereskedelmi galériája. A Pace Gallery vezetője szerint nem átmeneti válságról van szó: maga a megagaléria-rendszer jutott el a határaihoz.

Újabb figyelmeztető jel érkezett a nemzetközi műkereskedelmi piacról – írja a Financial Times. A világ egyik legnagyobb és legismertebb kereskedelmi galériája, a Pace Gallery jelentős költségcsökkentéseket jelentett be, amelyek sokak szerint túlmutatnak egyetlen vállalat belső átszervezésén.

A Gagosian, a David Zwirner és a Hauser & Wirth mellett a szektor úgynevezett „nagy négyeséhez” tartozó Pace több mint ötven művésztől válik meg korábbi, 135 fős művészállományából, miközben alkalmazottainak számát húsz százalékkal csökkenti. A létszám így mintegy kétszáz főre mérséklődik. A galéria továbbra is hét városban marad jelen, ugyanakkor londoni működését kisebb méretű helyszínre költöztetné.

Marc Glimcher vezérigazgató szerint az elmúlt hét különösen nehéz volt a szervezet számára.

„Kemény döntéseket kellett meghoznunk. Néha pontosan tudja az ember, mit kell tennie, de attól még nem lesz könnyebb végrehajtani” – fogalmazott.

Glimcher a problémák okait sem próbálta kozmetikázni. Nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi galériarendszer nem egyszerűen hibásan működik, hanem alapvetően fenntarthatatlanná vált.

„A mostani galériamodell nemcsak elromlott, hanem megjavíthatatlan. A legtöbb szereplő ideiglenes megoldásokkal és kompromisszumokkal próbál életben tartani egy rendszert, amely már nem működik” – írta.

A Pace élére 2011-ben került vezető szerint a túlzott méretnövekedés fokozatosan eltávolította a galériákat eredeti küldetésüktől.

„Ha 135 művészt képvisel egy galéria, mindent delegálni kezd. Értekezlet követ értekezletet, Zoom-hívás követ Zoom-hívást, és már nincs idő arra, hogy arról beszélgessünk, miért jutott el például Alexander Calder a drótszobroktól a mobilokig.”

A galéria továbbra is olyan meghatározó neveket képvisel, mint David Hockney vagy Julian Schnabel, illetve az Alexander Calder-hagyaték. Nemrég a román származású szobrász, Constantin Brâncuși hagyatéka is a Pace portfóliójába került.

A vezetés nem hozta nyilvánosságra azoknak a művészeknek a listáját, akikkel megszünteti az együttműködést. A galéria honlapjáról azonban már eltűntek olyan, inkább konceptuális és kevésbé kereskedelmi profilú alkotók, mint Glenn Kaino vagy a japán digitális művészcsoport, a teamLab.

Az átalakítás az ingatlanstratégiát is érinti.

A Pace jelenlegi, mintegy 800 négyzetméteres londoni kiállítótere a Hanover Square egyik kiemelt sarkán található. A galéria szóvivője megerősítette, hogy az ingatlan már megjelent a bérleti piacon. Piaci pletykák szerint a vállalat egy kisebb helyszín után néz a rangos Grafton Streeten, ahol többek között a David Zwirner és a Sprüth Magers galériái is működnek.

Glimcher szerint Londonban egy „kevésbé vállalati jellegű” környezetet keresnek.

Arra a kérdésre, hogy ez aránytalanul nagyobb londoni leépítést jelenthet-e, nem kívánt válaszolni. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a szöuli, tokiói és berlini galériák kisebb csapatai rendkívül hatékonyan működnek.

„Pontosan ebbe az irányba szeretnénk haladni” – mondta.

New Yorkban viszont egyelőre nem terveznek hasonló visszavonulást. A nyolcemeletes Chelsea-i központ megmarad, még akkor is, ha iparági becslések szerint éves bérleti díja elérheti a kilencmillió dollárt.

A vezérigazgató ezt az összeget nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

„Az az épület egy 2015-ös döntés eredménye volt, amikor a piac csúcson járt. Az ember alkalmazkodik ahhoz, amije van. Nem könnyű kisebb egységekre bontani, ugyanakkor jelentős irodaterülettel rendelkezik, így több lehetőség is nyitva áll.”

A bejelentés közvetlenül a London Gallery Weekend előtt érkezett, amely mára a brit művészeti élet egyik legfontosabb eseményévé vált.

Matt Carey-Williams londoni galerista szerint a helyzet valóban komoly.

„A küzdelem nagyon is valós. A piac évek óta nehézségekkel küzd. Kevesebb a vásárló, miközben az árak tovább emelkednek.”

A szakember arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban több jelentős londoni galéria zárt be. Az év elején a Stephen Friedman Gallery fejezte be működését, nemrég pedig a kortárs afrikai és diaszpóra művészetre specializálódott Tiwani Contemporary is lehúzta a rolót. Mindkét intézmény a rangos Cork Streeten működött.

A London Gallery Weekend több résztvevője ugyanakkor úgy véli, hogy a Pace problémái részben saját méretéből fakadnak.

A piacon már évek óta keringtek hírek arról, hogy a galéria nehézségekkel küzd.

„Nem lehet egyetlen példából kiindulva az egész piacot megítélni. Mindannyian olyan modelleket próbálunk építeni, amelyek hosszú távon működőképesek” – mondta Lyndsey Ingram galerista

A Pace korábbi, 135 művészes állománya még a megapgalériák között is kiemelkedőnek számított. Összehasonlításképpen: a Gagosian jelenleg 112 művészt képvisel.

A szakmát ennek ellenére meglepte a döntés gyorsasága és radikalizmusa.

„Száz ember megélhetésének egyik napról a másikra történő felszámolása nagyon kemény lépésnek tűnik” – fogalmazott egy londoni galerista.

Mások azt kifogásolták, hogy a galériák feladata éppen a művészek köré épített stabil struktúra biztosítása lenne.

Glimcher visszautasítja a kritikákat: szerinte egy ilyen átalakítást nem lehet fokozatosan végrehajtani.

„Egyetlen üzleti tanácsadó sem javasolná, hogy ekkora szervezeti problémát apró részletekben kezeljünk.”

A vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozza, hogy saját helyzetükről beszél: „nem akarunk receptet adni másoknak. A mi modellünk nem működött. Több kollégám is hasonló kihívásokkal néz szembe a pandémia óta, és mindenki a maga módján próbál reagálni.”

A valódi probléma szerinte is a méret:

„egy bizonyos ponton elveszíti az ember a közvetlen kapcsolatot. Számunkra pedig minden ezen múlik.”

Ez a gondolat más galeristák körében is visszhangra talált. Matt Carey-Williams szerint például egy galériának pontosan tudnia kell, milyen szerepet kíván betölteni.

„Fontos, hogy legyen saját tere, olyan művészekkel, akiket ismer és akikért felelősséget vállal. Tudni kell, hol a helyünk.”

Jelenlegi kiállításán fiatal alkotók szerepelnek, a művek ára pedig tízezer font alatt marad. Szerinte ez közelebb áll a mai piaci realitásokhoz.

Lyndsey Ingram galerista úgy látja, túl sok galéria próbál például a Gagosian nyomdokaiba lépni.

„A Gagosian valóban kivételes intézmény. A szó eredeti értelmében kivételes. Ezzel nem lehet versenyezni.”

Saját működési elvét egyetlen mondatban foglalta össze:

„Nem szabad összezavarodni.”

A piac szereplői szerint a Pace döntése túlmutat önmagán.

Carey-Williams egyfajta vészjelzésként értékeli a történteket.

„Amikor a világ egyik legnagyobb galériája nyíltan kimondja, hogy így már nem tud működni, az emlékeztet bennünket arra, hogy a műtárgypiac végső soron párbeszédről és szellemi kapcsolódásról szól.”

A szakember szerint éppen ezért fontosak az olyan kezdeményezések, mint a múlt hét végén zajlott London Gallery Weekend – mely a bejelentés aktualitását adta.

„Közösséget teremtenek, és emlékeztetnek arra, hogy létezik egy közös cél, amely felé érdemes haladni.”

A Pace átalakítása egyelőre egyetlen galéria története. A kérdés az, hogy néhány év múlva kivételként vagy egy szélesebb átalakulás első látványos jelzéseként tekint majd rá a művészeti világ.

Forrás: Financial Times