Egy elfeledett magyar zseni Párizsban: húsz év után került elő Graner Mihály hagyatéka
Orosz fogság, párizsi világkiállítás, a francia magazinok címlapjai, majd évtizedes magány a fontainebleau-i erdőben – Graner Mihály élete kész regény, művészeti öröksége mégis majdnem az enyészeté lett. Húsz év rejtett lét után a francia fővárosban mutatták be a Brassaïval egy lapon emlegetett magyar fotográfus elfeledett különleges kollázsait.
Több mint húsz évig érintetlenül szunnyadt családja vidéki házában Michel Graner azaz Graner Mihály fotográfus és képzőművész hagyatéka. A párizsi Couleur du Jour galéria „Hommage à Michel Graner” címmel néhány fotója mellett elsősorban kollázsaiból mutatott be válogatást.
A kutató számára váratlan öröm volt, amikor sok éves eredménytelen keresés után értesült a kiállításról, és annak révén, Granernek nemcsak addig számára ismeretlen alkotásaival találkozhatott, de családjára is rátalált.
Graner ugyanis azok közé a húszas-harmincas években Párizsban letelepedett művészek közé tartozik, akinek munkássága az ismeretlenség homályába merült volna, ha neve nem bukkanna fel a háború előtti és utáni képes francia és magyar magazinok felvételei alatt.
Graner Mihály 1892-ben született Budapesten, egy szűkös körülmények között élő nyolcgyermekes családba. Művészeti pályára szeretett volna menni, de mivel a családnak nagy szüksége volt a pénzre, napközben valószínűleg dolgoznia kellett, így 1912-ben csak a Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola esti tanfolyamára tudott beiratkozni. Az I. Világháború kitörésekor, 1914-ben besorozták az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregébe, és orosz fogságba esett.
Nem tudni, hogy onnan mikor került haza és azt sem, hogy mikor érkezett Párizsba. Több, festőnek készülő párizsi magyar kortársához hasonlóan, kitanulta a fotográfusi szakmát, és fotóriporterként dolgozott. A harmincas-negyvenes években olyan francia lapok közölték portréit, riport -és tájfotóit, mint a Vu, a Regards vagy a Le Point, és felvételei magyar újságokban, köztük az Új Időkben és az Életben is megjelentek.
©Fonds Horizons de France/Le Visage de l’enfance
1937-ben szerepelt az Algírban rendezett Salon International d’Art Photographique-on, 1937-ben és 1938-ban pedig részt vett azokon a csoportos fotókiállításokon a Galerie Paul Magné-ban, amelyeken a kor legismertebb fotográfusai, köztük a magyar Brassaï, Ergy Landau, Ylla, André de Dienes és Nora Dumas vettek részt. Az otthonában berendezett laborban technikai és művészeti kísérleteket is folytatott. A fotóriporteri munkából származó jövedelem kiszámíthatatlansága miatt keresetét a párizsi nagyáruházak számára készített, kézzel festett tálcák és egyéb dísztárgyak készítésével egészítette ki.
1945-ben fotóival ő is szerepelt a Magyarország Függetlenségéért elnevezésű párizsi mozgalom által A tegnap és a ma magyar művészei (Artistes Hongrois d’hier et d’aujourd’hui ) címmel szervezett emlékezetes kiállításon a Beaux-Arts galériában.
A hatvanas években ideje nagy részét a magányát enyhítő túrázással töltötte a fontainebleau-i erdőben.
A természet „csodáit” fotózta és hátizsákjában fakérgeket, különféle füveket és mohákat vitt haza.
1966-ban a Nemzeti Galériában, a Magyar Fotóművészet 125 éve címmel rendezett tárlaton e kirándulások alkalmával készített felvételeiből kettőt, az Ember és a növényzet, valamint a Farönk penészgombákkal című fotóit láthatta a magyar közönség.
Az összegyűjtött növényekből és fakérgekből olyan kollázsokat hozott létre, amelyek karakterét a természet kínálta anyagok formai és felületi sokfélesége határozza meg. Háttérként szolgáló festményei és fotográfiái a természeti anyagokkal szerves egységbe rendeződnek, helyenként saját fotójából kivágott részletet is beépítve a kompozícióba. A képfelületek változatosságát – a durván érdestől a selymesen lágyig – a természet kínálta elemek sokfélesége nyújtja, és a helyenként kiemelkedő, reliefszerű elemek a képsík határait is kitágítják. Hasonlóképpen a felhasznált elem határozza meg a színben hozzá igazodó hátteret, és az egész kompozíció hangulatát tükröző, domináló színárnyalatot is, a borúsan sötét tónusoktól a világosabb, élénkebb színekig. Egyes esetekben a festmény nem csupán a hátteret biztosítja, hanem kiterjed a beépülő elemre is: a tárgy összeolvad a festménnyel.
E kollázsokban egyszerre jelenik meg az alkotó iparművészeti képzésének lenyomata, az életében meghatározó szerepet betöltő fotográfia és a természet iránti szeretete.
Graner Mihály avagy Michel Graner 1973-ban halt meg. Feltárásra váró művészi hagyatékát a szintén Párizsban élő vegyészmérnök testvére, Graner József, majd halála óta annak családja őrzi tovább.
