Rodrigo művészélete – Sebastião Salgado halála előtti napon nyílt meg Down-szindrómás fia kiállítása
Útban hazafelé tartva Sebastião Salgado deauville-i kiállításáról értesültem a fotográfus haláláról. Az ezt megelőző napon, május 22-én egy Salgado számára különösen fontos eseményre, kisebbik fia, Rodrigo Salgado kiállításának nem hivatalos megnyitójára került sor Reims-ben – de ezen ő már nem tudott részt venni.
Sebastião Salgado évtizedeken át fotóriporterként járta a világot, fotózta a háború, a szárazság, az éhínség elől menekülőket, az embertelen körülmények között dolgozó, szinte rabszolga sorban tartott munkásokat, és nem utolsó sorban megindító felvételeket készített magukra hagyott, kiszolgáltatott, nyomorban és menekülttáborokban élő gyerekekről. A 2000-es évek elejétől Susan Sontag írónőnek a New York Times-ban közölt újságcikke nyomán Salgado sok támadást kapott, azzal vádolták őt, hogy az emberi nyomorúság fotózását valójában üzleti érdeke motiválja. Magam is sokáig osztottam ezt a véleményt, előítélettől befolyásolva ezt láttam ki albumaiból is.
A deauville-i kiállítás – ami mint kiderült, életében az utolsó kiállítása lett – döbbentett rá arra, hogy Salgado valódi humanista fotográfus volt, aki empátiával, a legmagasabb művészi fokon készült fotóival akarta felhívni a világ figyelmét az emberi szenvedésre, valamint a bolygónkat fenyegető környezeti veszélyekre.
Halálát a tizenöt évvel ezelőtt szerzett malária szövődményei okozták. Élete utolsó óraiban még megadatott számára az az öröm, hogy a napjainkban kiállítási helyként funkcionáló reims-i Sacré-Cœur templomban elfoglalták helyüket a kisebbik fia, Rodrigo Salgado rajzai alapján készült üvegablakok, akinek alkotásaiból ebből az alkalomból ugyanott kiállítást is rendeztek.
© Lélia Wanick Salgado
A most 45 éves, Down-szindrómás Rodrigo Salgado hatévesen kezdett rajzolni, és azóta szinte minden idejét ez tölti ki. A Salgado-család otthonának falait Rodrigo rajzai, festményei borítják, amelyekre mindig felfigyelnek a hozzájuk látogatók. Ezt történt közel huszonöt évvel ezelőtt is, amikor Sebastiano Salgado barátjának, az ismert francia festőművésznek, Michel Granger-nek megakadt a szeme az atipikus képeken. Granger meghívta Rodrigót a műtermébe, aki attól kezdve rendszeresen járt hozzá festeni.
Rodrigo Salgado szinte alig tud beszélni, nem tud írni, ugyanakkor – ahogyan ezt Michel Granger elmondta – mindig pontos elképzelése van arról, hogy mit akar megvalósítani, milyen színekkel, azokat milyen arányban és egymáshoz képest milyen elrendezésben.
A kiállítás négy korszakra bontva, nyolcvan alkotást mutat be. Az első korszakot, melyet Rorigo egy 8 éves korában készült önarcképe vezet be, mintegy jelezve a korán megnyilvánuló tehetséget, egészen apró, örvénylő, hullámzó, deformált négyzetsorokból álló kompozíciók alkotják, míg a másodikban ezek az elemek nagyobbak és a sorok körkörössé rendeződtek. A torzult négyzetek mellett megjelentek a körök és a háromszögek is. A harmadik fázist azok a képek alkotják, amelyeken a Provence-ban megismert különleges déli fény hatására a színek a korábbinál élénkebbé váltak, és a képek tónusa világosabbá.
Ez utóbbival éles kontrasztban áll a lelkiállapotát jól tükröző negyedik korszak. Szembesülve fizikai és szellemi állapotának rohamos romlásával, képein a sötét tónus dominál, az egymásra rétegzett színeket feketével vonta be: a melankólia fokozatosan eluralkodott mind a művészen, mind művészetén. A mozaikszerű, teljes felületet befedő kompozíciói talán az új École de Paris (Párizsi Iskola) egyik markáns képviselője, Alfred Manessier képeihez állnak a legközelebb.
A kiállítás két záróképe alig egy hónapja készült és egy teljesen új szakaszt nyitott Rodrigo Salgado munkásságában. A kusza, ugyanakkor nem véletlenszerűen elrendezett, egymással érintkező vagy egymást fedő vonalkötegek a térnek csak kisebb részét tölti ki. A fekete és sötét tónusok továbbra is túlsúlyban vannak, de itt-ott, mint a sötétségből előbukkanó szikrák, felbukkannak a színek. Megdöbbentő tükörképei mindannak, ami a leépülő agyban lejátszódik.
Végigkísérve Salgado alkotásait a legelső korszaktól az utolsóig, jól érzékeljük lelkiállapotának változását a derűstől a komorig, és épp úgy megértjük közlendőjét, mintha szavakkal mondta volna el. Ez emeli a művészek közé. Alkotásaiban a fizikai és szellemi törékenységen felülkerekedő, művészetben testet öltő életerő testesül meg.
A Sacré-Cœur templomban most elhelyezett, Rodrigo Salgado rajzai alapján készült tizenhat üvegablak az 1640-ben alapított, több száz éves üvegablakok restaurációját végző és kortárs művészek terveit megvalósító reims-i Simon-Marq-műhelyben készült.
A kiállítás megtekinthető május 23. és szeptember 10. között.
