November 11-én, 93 éves korában elhunyt Frank Helmut Auerbach német származású brit festő, aki Francis Bacon és Lucian Freud mellett a londoni iskola vezető alakja volt. Auerbach a hitleri Németország elől menekülő zsidó gyerekként érkezett Nagy-Britanniába, és a háború utáni korszak egyik legjelentősebb figurális festőjévé vált.

Auerbach 1931-ben Berlinben született egy zsidó család egyetlen gyermekeként: apja szabadalmi ügyvéd, anyja litván művészhallgató volt. Élete első néhány évét Wilmersdorfban, Berlin középosztálybeli kerületében töltötte, de Hitler hatalomra jutása után Auerbachék megszervezték hétéves fiuk Angliába költözését. Végül nem a gyermekmentő szervezet, hanem az olasz Iris Origo írónő által támogatott hat gyermek egyikeként érkezett Angliába.

Auerbachot a kenti Otterden egy bentlakásos iskolájába küldték, amelyet később „kis köztársaságnak” nevezett. Itt szeretett bele a brit festészetbe, amikor fekete-fehér reprodukción telálkozott J.M.W. Turner The Fighting Temeraire (A Temeraire utolsó útja, 1838) című művével. Időközben mindkét szülőjét megölték, valószínűleg az auschwitzi lágerben, amire később úgy emlékezett, hogy egyáltalán nem volt megdöbbenve – idézte nekrológjában a The Art Newspaper újságírója.

A Bunce Court után Auerbach Londonba költözött, ahol sokkal idősebb unokatestvére, Gerda Boehm támogatta, aki fontos múzsája, számos korai szénrajzának témája lett. Beiratkozott a Hampstead Garden Suburb Institute művészeti kurzusaira, valamint belekóstolt a színészkedésbe is, méghozzá többek közt a Westbourne Grove-i radikális 20th Century Theatre produkcióiban.

Auerbach végül a festészet mellett horgonyzott le: felvették a St Martin’s College-ba és a Borough Polytechnic Institute-ba, ahol David Bomberg tett rá élete végéig tartó hatást. A nagy áttörés 1952 nyarán következett be, amikor elkészült az E.O.W. Akt, amely Estella Olive Westet ábrázolja, aki később számtalan portréjának modellje volt.

Az áttörést követően Auerbach minden pillanatát a műteremben akarta tölteni. Minden nap kilenckor feküdt le és ötkor kelt, ha nem korábban – akár egy szerzetes. „Mondriannak sem volt élete” – nyugtatta magát, és beszélgetőpartnereit, ha rákérdeztek zárkózott életmódjára. Auerbach több mint fél évszázadon át, a Royal College utolsó évétől kezdve, ahol ezüstéremmel végzett, a műtermében élt: egy sikátorban a Mornington Crescent mögött Camdenben.

Kis „celláját” persze azért időnként elhagyta, hiszen London városa volt a legkedveltebb témája. Illetve néhány nő. Egyikük, Julia Wolstenholme, aki egy évvel Auerbach alatt járt a Royal College-ban, 1959-ben kezdett neki modellt ülni, és ezt folytatta élete végéig. Összeházasodtak, született egy fiuk, Jake, aki filmes lett, de a keserű gyermekkort megélt festővel nem volt egyszerű együtt élni. Ám az egymás iránt érzett mély tisztelet megóvta köteléküket. Wolstenholme az elidegenedett férje melletti ülést a „mosakodáshoz” hasonlította: egy olyan szükségszerű tevékenységhez, ami sajnos Julia igényeihez képest bőven több időt vesz igénybe.

Auerbach képeinek további kedvelt modellje volt Juliet Yardley Mills (vagy J.Y.M.) akivel a Sidcup Művészeti Iskolában ismerkedett össze – és ettől fogva 25 éven keresztül festette.

15 éves barátság fűzte Auerbachot Francis Baconhöz, akivel hetente kétszer találkozott; és hamar felhívta magára berlini-zsidó menekülttársa, Lucian Freud figyelmét is. Ennek ellenére Auerbach sokkal közelebb érezte magához a régi mestereket: a National Gallleryben Rembrandt, Tiziano és Rubens munkáit tanulmányozta.

A brit-német művész hét évtizedes pályafutása során portréiról, valamint az észak-londoni Camden Town utcai jeleneteiről volt ismert, ahol 50 éven át ugyanabban a műteremben dolgozott. Egyedi módon alkotta meg műveit: többször lekaparta a festéket a vászonról, és újrakezdte, amíg a kész mű olyannyira telített nem lett festékkel, hogy szinte lecsúszott a vászonról. Egyszer úgy becsülte, hogy festékeinek 95 százaléka a kukában landolt. „Próbálok új módot találni arra, hogy kifejezzek valamit. Ezért addig igyekszem, amíg meg nem lepem magam valamivel, amire korábban nem gondoltam” – nyilatkozta a The Guardiannek.

Miután évekig küszködött az anyagiakkal,1978-ban a londoni Hayward Galériában nagyszabású retrospektív tárlatot rendeztek neki, ami az eladások szintjén is beindította karrierjét. 1986-ban ő képviselte Nagy-Britanniát a Velencei Biennálén, ekkor Sigmar Polke német művésszel osztozott az Arany Oroszlán-díjon.

A londoni Tate Britain 2015-ben a bonni Kunstmuseummal közösen nagyszabású retrospektív tárlatot rendezett Auerbach munkásságából. Rz után Gerda Boehm feje című festménye 2022-ben több mint 5 millió dollárt ért kelt el.

Utolsó éveiben Auerbach arcképsorozatokat készített. „Valószínűleg igaz, hogy a legmélyebb élményeink más emberekhez fűződnek, és úgy tűnik, hogy az egyetlen dolog, amit érdemes felhasználni a művészethez, az az ember legmélyebb élménye” – idézte a The Guardian.