Hirdetés
Hirdetés
— 2024. augusztus 22.

A zágrábi WHW kollektíva lesz a következő Skulptur Projekte Münster kreatív igazgatója

A What, How & For Whom (WHW) kurátori kollektíva három tagját – Ivet Ćurlint, Nataša Ilićet és Sabina Sabolovićot – választották a Skulptur Projekte Münster 2027-ben megrendezendő 50. jubileumi kiadásának művészeti vezetőjévé.

A Skulptur Projekte Münstert tízévente rendezik meg az észak-német városban; az első programsorozatot 1977-ben Klaus Bussmannal együtt az augusztus 9-én elhunyt Kasper König kezdeményezte. A zágrábi és berlini Ćurlin, Ilić és Sabolović, What, How & For Whom (WHW) kurátori kollektíva tagjai lesznek az első nők, akiket a tekintélyes szabadtéri szoborkiállítás vezetésére kineveztek. Egészen a közelmúltig ők voltak a Kunsthalle Wien művészeti vezetői.

Az elmúlt 25 évben a három kurátor irányította a zágrábi intézmények, köztük a Gallery Nova és a fiatal művészeket támogató WHW Akademija programjait. A kollektíva szervezte a 2009-es Isztambuli Biennálé és a 2011-es Velencei Biennálé horvát pavilonjainak kiállításait is.

Fotó: Skulptur Projekte Münster

A Skulptur Projekte Münster közleménye szerint a WHW elkötelezett a pedagógiai megközelítés mellett, elsősorban a ki nem beszélt történelmi múlt és a jelen sürgető kérdései közötti kapcsolatot kutatva. „A jelenkor társadalmi és politikai feszültségeit szeretnénk kezelni a művészekkel folytatott munkánkkal; igyekszünk építeni a feminizmus és a kollektivizmus gyakorlatára, valamint a köztéri művészettel kapcsolatos számos korábbi kísérletre” – nyilatkozta Ćurlin, Ilić és Sabolović. Munkájukban olyan kérdésekre reflektálnak mint: „Hogyan tudja a mai köztéri művészet értelmesen kezelni a demokrácia, az ökológia és az együttélés törékenységét? Erősítheti-e a kölcsönös tiszteletet és a felszabadultságot? Hogyan lehet újrafogalmazni azt a pedagógiai állítást, amelyet a Skulptur Projekte a kezdetek óta feltesz?”

A Bussmann és König által alapított Skulptur Projekte Münster eredeti célja az volt, hogy megismertesse a város lakosságát a kortárs művészettel, miután az újonnan elhelyezett George Rickey Három forgó tér című kinetikus szobra miatt közfelháborodás tört ki 1975-ben.

Az augusztus 9-én elhunyt Kasper König. Fotó: Skulptur Projekte Münster

A programsorozatot Münster városa és a regionális hatóság, a Landschaftsverband Westfalen-Lippe támogatja.

1977 óta több mint 220 művész vett részt a rendezvényen, köztük Isa Genzken, Claes Oldenburg, Richard Serra, Bruce Nauman és Nicole Eisenman. A Skulptur Projekte nyomán mintegy 40 műalkotás vált Münster városképének állandó elemévé.

Claes Oldenburg: Giant Pool Balls, 1977.
Fotó: Huvermann, Skulptur Projekte Münster

A Skulptur Projekte Münster legutóbbi kiadásáról a Műértő 2017. július-augusztusi számának 14. oldalán számoltunk be.