Az 1894-ben Prágában született Lucia Moholy, Moholy-Nagy László felesége, innovatív és termékeny fotós, dokumentarista és író volt, akinek leginkább a Bauhaus művészeti és építészeti iskoláról készült munkáit ismerhették az érdeklődők. A méltatlan módon homályban maradt művészegyéniségről a cseh fővárosban rendeztek átfogó kiállítást.

A prágai Kunsthalle Exposure című kiállítása Lucia Moholy életét és munkásságát tárja fel, akinek fényképei nemzetközi téren segítettek népszerűsíteni a Bauhaus művészeti és építészeti iskolát, ahol ő maga 1923 és 1928 között tanult és dolgozott.

Fényképeit később Walter Gropius, a Bauhaus igazgatója használta fel anélkül, hogy Moholyt megjelölte volna mint fotóst – és így nem is részesült a képek után tiszteletdíjból. Sok éven át küzdött, hogy visszaszerezze eredeti negatívjait, amelyeket Gropiusnak továbbadtak, miután 1933-ban, amikor a nácik hatalomra kerültek, el kellett menekülnie Németországból – írta meg a Deezen.

Moholy Lucia Schulz néven született egy prágai, német nyelvű ateista zsidó családba. Gyerekkorában angolul levelezett az Egyesült Államokban élő levelezőtársaival, olvasott Thomas Mannt és Lev Tolsztojt. Miután 1912-ben német és angol tanári képesítést szerzett, Schulz filozófiát, filológiát és művészettörténetet tanult a Prágai Egyetemen. Az első világháború első éveiben Schulz Wiesbadenben, Németországban kezdett dolgozni, mint színházi kritikus egy helyi újságnál. Röviddel ezután Lipcsébe költözött, majd Berlinben olyan kiadóknak dolgozott, mint a Hyperion vagy Kurt Wolff, ahol szerkesztő és másolatszerkesztő volt. 1919-ben radikális, expresszionista irodalmat publikált Ulrich Steffen álnéven.

1920 áprilisában Berlinben találkozott Moholy-Nagy Lászlóval, aki nem sokkal azelőtt emigrált Magyarországról, s a következő évben össze is házasodtak, Lucia 27. születésnapján. Ekkortól a nő fizetése számított az egyetlen megélhetési forrásuknak, s a Dessauban a Bauhaus campusán töltött időszakról szóló naplóbejegyzései szerint nem volt megelégedve akkori életével. 1929-ben különköltöztek, de hivatalosan csak 1934-ben mondták ki a válást.

1933-ban a náci párt hatalomra kerülése után nemcsak zsidó származása, hanem kommunista kapcsolatai miatt is hirtelen menekülnie kellett Berlinből, akkor hagyta minden holmiját – köztük munkáinak üvegnegatívjait is – egykori lakásában. Ekkor kerültek a Bauhaus-negatívok Walter Gropiushoz. Moholy Prágába majd Svájcba, Ausztriába, Párizsba ment, végül 1934 júniusában Londonban telepedett le. Itt portrék készítéséből és előadásokból tartotta fenn magát. Többek közt olyan tudósokról készített képet mint Patrick Blackett és Michael Polányi. Írt egy angol nyelvű könyvet is, A Hundred Years of Photography, 1839-1939 címmel, amelyet 1939-ben a Penguin Books adott ki.

Később kinevezték a londoni Tudományos Múzeum ASLIB Mikrofilm Szolgálatának igazgatójává, a Speciális Könyvtárak és Információs Irodák Szövetségének (ASLIB) tagjaként. A szolgáltatás 1943 áprilisában a Victoria and Albert Múzeumba költözött, ahol a következő három évben is megmaradt, a brit és az amerikai kormány, valamint a Rockefeller Alapítvány támogatásával. A csapat munkájának nagy része titkos volt: tudományos és műszaki publikációkat és dokumentumokat másoltak a Kodak Recordak Microfile kameráival.

A második világháború befejezése után 1946-tól 1957-ig, a Közel-Keletre utazott, ahol mikrofilmes projekteket készített az UNESCO számára, és dokumentumfilmeket rendezett. Előtte az Egyesült Államokba akart emigrálni. Moholy-Nagy professzori állást ajánlott fel neki Chicagóban, de elutasították a „professzori kvótán kívüli vízum” iránti kérelmét, a tanítási tapasztalat hiányára hivatkozva. 1959-ben a svájci Zollikonba költözött, ahol a Bauhausban eltöltött idejéről írt, és művészetkritikával foglalkozott.

A dessaui évek alatt Moholy dokumentálta a Bauhaus építészet belső és külső jegyeit, az iskola weimari és dessaui létesítményeit, valamint a diákokat és a tanárokat. Esztétikája a Neue Sachlichkeit (Új tárgyilagosság) irányelveit követte, amely a dokumentálásra összpontosított egyenes perspektívából. Moholy Bauhaus-fotói segítettek az iskola identitásának felépítésében és arculatának kialakításában is, hiszen korábbi tanulmányai során képzett fotósként érkezett a Bauhausba.

Férjével együtt különböző folyamatokkal kísérletezett a sötétkamrában, például fotogramokat készített.

Közös munkájuk és eredményeik ellenére 1925-ben csak Moholy-Nagy neve alatt jelent meg a Malerei, Photographie, Film című könyv, pedig minden kísérletezésben közreműködött.

Az elismerés hiánya a kötetet övező számos publikációban még nyilvánvalóbbá vált.

1938-ban, miközben Moholy Londonban élt, Walter Gropius Moholy Bauhaus-évekből készült képei közül körülbelül ötvenötöt használt fel a Museum of Modern Art (MoMA) kiállításán és a kísérő katalógusban, anélkül, hogy megemlékezett volna a képek készítőiről.

Lucia Moholy azért küzdött, hogy elismerést kapjon munkájáért. Képeit széles körben használták marketing célokra és a Bauhaus iskola értékesítési katalógusaiban, valamint a Bauhaus által kiadott könyvekben. Többször is megkereste Gropiust, hogy visszaszerezze a képeit, ő pedig folyamatosan tiltakozott. Moholy még ügyvédet is fogadott, hogy visszaszerezze negatívjait.

Végül csak 1957-ben szerezte meg eredeti anyagait, de akkor is csak egy részüket: az elvett 560 Bauhaus negatívból 230-at. Halála után a negatívok gyűjteményét a berlini Bauhaus Archívumnak adományozták. 1972-es, Moholy-Nagy Notes című könyvében megírta a közte és Moholy-Nagy László közötti szoros együttműködés részleteit, hogy megkísérelje visszaszerezni fotói és kísérletezései művészi hitelességét.

A prágai Kunsthalle október 28-ig látható kiállítása Moholy fotóinak és írásainak teljes skáláját tárja fel az 1910-es évektől a hetvenes évekig.

A kiállítást szervező Meghan Forbes társkurátorokkal, Jordan Troellerrel és Jan Tichyvel dolgozott együtt, hogy bemutassa Moholy sokrétű karrierjének történetét, beleértve kiterjedt portrékészítési gyakorlatát és az információtudomány korai formáiban való részvételét, például a mikrofilmes technológiákban, amelyek a számítógépes adattárolás előfutáraként szolgáltak.

A kiállítás ezen felül kritikus megközelítést alkalmaz annak megvizsgálásához is, hogyan került Moholy élete a nemi hovatartozás, a vallás, az etnikai hovatartozás, az osztályok és a geopolitikai hatalmi kérdések kereszttüzébe, amelyek a 20. században Európát jellemezték.