Hirdetés
Hirdetés
— 2024. február 26.

Szabadegyetemet indít az ELTE Művészettörténeti Intézete

A kormányzati szintű döntést követően 2024-től kivezették a gimnáziumi alaptentervből a művészettörténetet mint önálló, érettségin választható tantárgyat, amit számos szakmai tiltakozás és demonstráció övezett, többek közt a Magyar Tudományos Akadémia részéről is. Ehhez kapcsolódóan indít most márciustól ingyenes szabadegyetemi képzést az ELTE bölcsészkarának Művészettörténeti Intézete. Emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy az állami egyetemek minden előadása – így a művészettörténetiek is – nyilvánosak.

A háború témája a képzőművészetben címmel indít szabadegyetemet márciustól az ELTE BTK Művészettörténeti Intézete. Az előadások, melyek ingyenesek, keddenként 6 órakor kezdődnek az egyetem Múzeum krt. 6-8. alatti épületében, az 1. emeleti Fülep Lajos teremben. 

„Az előadások egy-egy nagyobb témakör, műfaj, képi törekvés képzőművészeti megjelenését vizsgálják az antikvitástól napjainkig. Előadóink zöme az intézet oktatója, de olykor egyes témákra külső szakembereket is meghívunk. Célunk a művészettörténeti ismeretterjesztés, ezért minden érdeklődőt szeretettel várunk, kortól, végzettségtől függetlenül” – írják a szervezők közleményükben.

Pablo Picasso: Guernica, 1937. Fotó: www.museoreinasofia.es

A részletes tematika:

március 12.

KUSLER ÁGNES: A háború következményei: a háború és béke ikonográfiája Peter Paul Rubens művészetben

A kora újkori Európa történelmét több jelentős fegyveres konfliktus is meghatározóan befolyásolta. A 16. században a vallásháborúk és az oszmán előretörés, a 17. század első felében a harmincéves háború (1618–1648), a század végén pedig a Szent Liga Magyarországot is felszabadító harca voltak ezek közül a legjelentősebbek. A késő reneszánsz és barokk művészetben a háború és béke számos allegorikus és realista formában került megjelenítésre. Az antikvitás művészetét újra felfedező reneszánsz ikonográfiából táplálkozva a 17. században, különösen a harmincéves háború idején, a háború borzalmait és a béke áhított vágyát nagyobbrészt allegorikus, mitológiai keretbe ágyazott történeten keresztül dolgozták fel a korszak művészei. Ezek között kiemelkedő a flamand mester, Peter Paul Rubens A háború következményei című festménye (1638–1639). Az előadás keretében a műalkotás összetett ikonográfiáját és mondanivalóját vizsgáljuk a korabeli művészeti és politikai élet kontextusában,

különös hangsúllyal Rubens közéleti tevékenységére, aki nem csak monumentális vásznaival, hanem gyakorló diplomataként is közreműködött az európai béke megteremtésében.


március 19.

VELLADICS MÁRTA: Miért kell a királyi palota? Uralkodói PR a 18. századi Magyarországon

Az Oszmán Birodalom folyamatos fenyegetést jelentett a 17. században a Magyar Királyság területén. Papíron béke honolt az Osztrák Birodalom és a porta között, de Magyarországon folyamatos háború dúlt. A frontok megmerevedtek a két állam között. 1683-ban a törökök elindultak Bécs ellen, de a háború nem várt fordulatot vett. 1684-ben létre jött a régen várt európai összefogás. A 15 évig tartó háború győzelmek sorát hozta. Az 1699. évi karlócai béke stabilizálta a kialakult új területi viszonyokat. A török veszély nem múlt el, sőt fellángolt 1716-ban, majd 1736-ban. A sorozatos győzelmek megteremtették az alapot III. Károlynak saját nagyságának népszerűsítésére. Hogyan jelent meg mindez a nagy építészeti projektekben a 18. század első felében?


március 26.

RÉVÉSZ EMESE: A háború szürreális valósága. Goya, Manet és Otto Dix képei a háborúról

A háború képi reprezentációját hosszú időn át a hatalom irányította és manipulálta, ami elsősorban annak dicsőítését, a saját hősök felmagasztalását és az ellenség démonizálását jelentette. A harcterek és a háborúnak kiszolgáltatott hátország ábrázolásának kritikai, leleplező „alulnézete” először Francisco Goya A háború borzalmai című grafikai sorozatán jelent meg átütő erővel. Ennek hatására készültek Édouard Manet képei Miksa császár kivégzéséről és az 1871-es párizsi kommünről, és Goya felkavaró jeleneteit idézte meg az első világháború poklából hazatérő Otto Dix háborús képsorozata. Ezek az ábrázolások nagyban hozzájárultak a modern háború újonnan kialakult képéhez, leleplezve a tömeges gyilkosság embertelen és botrányos arculatát.


április 9.

LÁNCHIDI PÉTER: Testvérháború: szabadkőművesség a fegyverek árnyékában

A szabadkőművesség az egyetemes testvériség, a tolerancia, az egyetértés, a jobbítás és az építés eszméinek a jegyében munkálkodik. Ugyanakkor a szabadkőművesek mint egyes államok állampolgárai, illetve különböző politikai nézeteket valló egyének olykor konfliktusba is keveredtek egymással – nem egyszer fegyveres konfliktusba. Az előadás azt járja körbe, hogy a testvériség magasztos eszméi és a konfliktusok hogyan jelennek meg a szabadkőműves ábrázolások szimbolikájában, de nem csupán képzőművészeti alkotásokon, hanem tágabb értelemben a szabadkőművesség tárgyi kultúrájában is. Ennek során szó (és kép) lesz többek között szabadkőműves mítoszokról, beavatási szertartásokról, a páholy berendezési tárgyairól, az emberi és polgári jogok nyilatkozatáról, koponyákról, koporsókról, keresztes lovagokról, Napóleonról, a Szabadság-szoborról és I. világháborús lövészárkokról.


április 16.

SZEGEDY-MASZÁK ZSUZSANNA (meghívott előadó): Fényképezőgép a harctéren

A festészeti és grafikai ábrázolásokkal összehasonlítva milyen technikai lehetőségek rejlettek a fényképészetben, melyek a háborúzásnak addig láthatatlan oldalait mutatták meg? A harctéri fényképészet a kezdettől fogva a propaganda eszközévé vált – milyen esetekben támogatta és mikor ellenezte a hatalom a fényképészek tevékenységét? Milyen formában váltak ismertté háborúkban készült felvételek és kik alkották e képek közönségét? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ a beszélgetésekkel és kreatív gyakorlatokkal egybekötött előadás során. Megismerkedünk híres és névtelen fényképészekkel, olvasni fogunk szemelvényeket korabeli forrásokból és fotóelméleti szerzőktől, megvizsgálunk néhány ismertebb példáját a fotó manipulációnak és kitérünk a háború fotózásának etikai kérdéseire.


április 23.

RÉNYI ANDRÁS: Picasso Guernicája mint háborúellenes “monumentális propaganda” az 1937-es párizsi világkiállítás kontextusában

Mint ismeretes, a Franco vezette jobboldali-falangista lázadókkal élet-halál harcot vívó spanyol köztársasági kormány 1937 elején Picassót bízta meg azzal, hogy készítsen nagyméretű pannót az 1937 júliusában megnyitni tervezett párizsi világkiállítás spanyol nemzeti pavilonja számára. A természeténél fogva inkább apolitikus festő eredetileg egy műtermi jelenetet akart festeni, amelyben a művészet szabadsága mellett tett volna hitet. A megbízás politikai jelentősége azonban nyilvánvaló volt, hisz az akkor már világhírű, Párizsban élő festőt, akit az előző év őszén az új, demokratikusan megválasztott kormányzat a Prado múzeum élére nevezett ki, egyértelműen a köztársaságiak támogatójának számított. A békés tervet azonban felborította a történelem: 1937. április 26-án a náci Németország Franco-t támogató légiereje (az ún. Condor-légió) lebombázta a baszk kisvárost, Guernica-t. és ezerötszáz ártatlan civilt ölt meg. A hír felháborította Picassót és azonnal a monumentális pannó tematikájának módosítása mellett döntött. Az új mű koncepciója aligha volt független a világkiállítás politikai kontextusától, amelyet a Harmadik Birodalom és a sztálini Szovjetunió agresszív propagandisztikus jelenléte határozott meg. Előadásomban a mű képi-formai kvalitásait egy autonóm művész a totalitárius propagandával szembe szegülő adekvát válaszaként értelmezem.


április 30.

SZŐKE ANNAMÁRIA: „…a gyilkosság intézményesítése a háború, helyesebben az intézmények gyilkossá a háborúban válnak…”. Erdély Miklós: Morálalgebra – Szolidaritás-akció, 1972

Előadásomban egyetlen művet szeretnék elemezni, Erdély Miklós Morálalgebra – Szolidaritás-akció (Egy fotómontázsban és statisztikai tabellákban megvalósított koncepció forgatókönyve) című, 1972-es alkotását. A mű az egyik korai és sok szempontból kivételes példája a magyarországi ’45 utáni művészetben annak a művészi alapállásnak, amely mindenfajta, faji, etnikai, nemi stb. diszkriminációt elutasít, felemeli szavát a mindenkori hatalomnak és intézményeinek az emberi szabadságot és kreativitást korlátozó működése ellen, elutasítja az embertelenség, a gyilkolás és a háború minden formáját – és ezt az alapállását műveiben is kifejezésre is juttatja. A mű egyik címe – Szolidaritás-akció –egyértelműen utal a témájára, míg a másik – Morálalgebra – két látszólag össze nem illő szóból áll, vagyis két egymást látszólag kizáró területet kapcsol össze: a morált és az algebrát. Hogyan jelenhet meg a moralizálásban a számszerűség, és hogyan adható a számolásnak morális dimenzió – ezek azok a kérdések, amelyeket e mű többek között felvet, és ami az első megközelítésben a tiltakozás igen különös formájának tűnik.

május 7.

FEHÉR DÁVID: Háború és kataklizma – a trauma alakzatai. Celan-motívumok Lakner László, Anselm Kiefer és William Kentridge művészetében

A második világháború kataklizmája számos művészi életmű visszatérő témája a huszadik század második felében. Paul Celan a háború utáni európai költészet legfontosabb alkotói közé tartozik, aki verseiben összetett módon tematizálta a válsághelyzetet. „Paul Celan költeményei elérnek hozzánk – és mi nem tudunk a közelükbe férkőzni.” – fogalmazott találóan Hans-Georg Gadamer. Celan egyszerre hozzáférhető és hozzáférhetetlen költészete számos képzőművész fontos referenciájává vált. Az előadásban a kortárs példák közül három művész Anselm Kiefer, Lakner László és William Kentridge alkotásaira koncentrálok, amelyek mind Celan verseiből, soraiból és szavaiból kiindulva tematizálják a pusztítást és a pusztulást, illetve az európai kultúra válságát. A konkrét Celan-parafrázisok bemutatásán túl azt is vizsgálni fogom, hogy miképpen jelenik meg a háború motívuma a három művész életművében és ebbe a tágabb kontextusba hogyan ágyazódnak bele a Celan-motívumok.


május 14.

EÖRSI ANNA: Epizódok a béke ábrázolástörténetéből

A kurzus utolsó előadása a béke képi megjelenítéséről szól. Tekintettel arra, hogy a béke definíciója negatív állítás (az az állapot, amikor nincs háború), a téma szemléltetése nem kis nehézségekkel jár. Megszemélyesítésének adekvát cselekvése ugyanis a passzív nem cselekvés, a dolce far niente. Ha mégis munkához lát, hamar harcias agresszorrá válhat, miáltal ellentmondásba keveredik önnön lényegével. Ártalmatlanabbnak tűnik a kézfogás, az ölelés, a csókolás gesztusa. Előadásomban a fentiek fényében vizsgálom a béke megszemélyesítésének változásait az antik kezdetektől a 20. század karikatúráiig. Kitérek a téma legjelentősebb ábrázolásaira:

Lorenzetti sienai freskójára, valamint Rubens Béke-allegóriájára. A vonatkozó szimbólumok közül részletesebben a szintúgy ambivalenciákkal terhes békegalamb-ábrázolásokat tárgyalom.


A részvételi szándékot a revesz.emese@btk.elte.hu címen kell jelezni. A szervezők azt is hozzáteszik, hogy noha az előadások ingyenesek, lehetőség van a Művészettörténet Intézetben folyó oktatás támogatására a Tizedik Múzsa Alapítványnak tett felajánlással, melyből tanulmányi kirándulásokat szerveznek a hallgatóknak.

A Művészettörténeti intézet munkatársai emellett felhívják a figyelmet arra is, hogy „minden állami egyetem előadásai (kollokviumi kurzusai) nyilvánosak. Köztük az ELTE Művészettörténeti Intézet művészettörténeti előadásai is. Úgy gondoljuk, ennek különös jelentősége van most, hogy a középiskolák nagy részében már nincs mód művészettörténet tárgy felvételére.”

2024 tavaszán, május 17-ig hetente, az alábbi művészettörténeti kurzusokba kapcsolódhatnak be az érdeklődők: (valamennyi előadás színhelye a Múzeum krt. 6-8., 1. emelet, 112. Fülep Lajos terem)

Bevezetés a művészettörténetbe. Előadó: Rényi András.
Hétfő, 12-13.30
Egyetemes művészet a 19. században. Előadó: Szőke Annamária.
Hétfő, 14.00-15.30
Magyar művészet a 19. században. Előadó: Révész Emese.
Kedd, 10.00-11.30
A romanika egyetemes művészete. Előadó: Takács Imre.
Kedd, 12.00-13.30
A romanika művészete Magyarországon. Előadó: Takács Imre.
Kedd, 14.00-15.30
Egyetemes reneszánsz művészet. II. Előadó: Pócs Dániel.
Szerda, 10.00-11.30
Egyetemes barokk művészet. Előadó: Kusler Ágnes.
Csütörtök, 10.00-11.30
Késő antik és kora középkori művészet. Előadó: Endrődi Gábor.
Csütörtök, 12.00-13.30
A gótika egyetemes művészete. Előadó: Takács Imre.
Péntek, 10.00-11.30
Magyarországi barokk művészet. Előadó: Velladics Márta.
Péntek, 12.00-13.30″