Hirdetés
Hirdetés
— 2023. november 29.

Egy hét múlva nyílt nap a Képzőn

Idén is december 6-án, délelőtt 10-től várják az érdeklődőket az Andrássy úti főépületben a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanárai és diákjai, hogy bemutassák az intézmény életét és beszéljenek a felvételihez szükséges teendőkről.

A Képzőre minden évben sokszoros a túljelentkezés, ami érthető, hiszen az intézmény 1871-es alapítása óta innen került ki a magyar képzőművészet szereplőinek túlnyomó része. A jövő szerdai nyílt napon az érdeklődők közvetelen közelről figyelhetik meg, hogyan folyik az oktatás a patinás helyszíneken.

Az intézmény közleménye szerint a program 10 órakor kezdődik az Andrássy út 69. szám alatt, ahol dr. habil. Erős István rektor köszönti az érdeklődöket. Ezután a Tanulmányi Osztály képviselői mondják el a jelentkezéshez szükséges általános tudnivalókat, majd a Hallgatói Önkormányzat képviselői válaszolnak a felmerülő kérdésekre, illetve beszélnek a közösségi programokról. Ezt követően kerül sor a különböző tanszékek – Szobrász, Festő, Grafika, Vizuális Művészet, Látványtervező, Intermédia, Restaurátor, Képzőművészet-elmélet, Tanárképző – bemutatkozására a művésztanárok előadásain keresztül.

Fotó: MKE, Nyíri Julianna

Az MKE a régi, klasszikus képzések mellett az új, csupán két tanévvel ezelőtt indult szakokra – a képzőművész mesterszak, a kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterképzés, valamint a vizuális művészet alapképzés – is várja a jelentkezőket.

A vizuális művészet képzés lehetőséget biztosít a képzőművészeti műfajok komplex tartalmi és technikai változatosságának egyidejű használatára, az adott témákhoz leginkább illő technikák kombinálására.

Külön érdekessége a nyílt napnak, hogy a résztvevőknek műterembejárásra is lesz lehetőségük nemcsak az Andrássy úti főépületében, hanem az Epreskertben is. Az információs pontokon a Képző jelenlegi diákjai is segítenek a potenciális felvételizőknek, mind a bejutáshoz szükséges teendőkről, mind saját tapasztalataikról szívesen adnak tájékoztatást. Az MKE közleménye azt is kihangsúlyozza, hogy a nyílt nap alatt az intézmény „kiállítóterei, a büfé és a hallgatói közösségi tér is meglepetésekkel várja a látogatókat.”