Hirdetés
Hirdetés
— 2023. június 20.

A UBS átvette a Credit Suisse-t – mi lesz a bank művészeti szponzorációival?

Az Art Basel főszponzora, a UBS nemrég vette át teljes egészében a Credit Suisse-t, létrehozva így egy 5 ezer milliárd dollár vagyont felügyelő megabankot. Az integráció járulékos intézkedései még várhatóan elhúzódnak, így egyelőre például több ezer munkahely van veszélyben – nemcsak a svájci központban. A bank jelentős művészeti mecenatúrájának kérdése pedig még szintén a levegőben lóg.

A bankfelvásárlás miatt számos múzeum tekint aggódalommal az elkövetkező hónapok elé – adta hírül a The Art Newspaper. A jelenleg veszélyben lévő svájci mecenatúrák közé tartozik többek között a Credit Suisse által több mint 30 éve szponzorált Kunsthaus Zürichhel való megegyezés; a Kunstmuseum Basel szponzorációja, ahol a bank 2012 óta minden évben egy kiállítást támogat, valamint a lausanne-i Fondation de l’Hermitage, amelynek éves költségvetésének körülbelül 6-8 százalékát fedezte idáig a bank.

Svájcon kívül a londoni National Gallery-vel 2008 óta fennálló jelentős partnerségi viszony jövője is bizonytalan. A bank emellett szoros kapcsolatban áll a brazil művészvilágból ismert José Olympio da Veiga Pereira-val, a Credit Suisse egykori brazíliai vezérigazgatójával, aki jelentős műgyűjtő. Bár a Credit Suisse adományait nem hozták nyilvánosságra, a legfelsőbb szintű vállalati szponzorok, például bankok és magántőke-társaságok több mint 500 ezer fonttal járulhatnak hozzá egy-egy nagyobb volumenű kiállításhoz.

© Art Basel 2023

A UBS szóvivője nem nyilatkozott arról, hogy a bank teljesíti-e a Credit Suisse által már aláírt vállalásokat, azt azonban hangsúlyozta, hogy a felvásárlás nem érinti a UBS Art Basel-lel kötött megegyezését . „Tisztában vagyunk vele, hogy a Credit Suisse milyen fontos támogatást nyújtott a svájci és külföldi művészeti szervezeteknek, de túl korai lenne választ adni arra, hogyan alakulnak a jövőben ezek a szponzorációk.”

Anne Laure Bandle, a genfi ​​Borel & Barbey cég művészeti jogi szakértője úgy gondolja, hogy a meglévő, írásba foglalt ígéreiteit a UBS betartja, igaz ezek közül több nemsokára lejár. Jövőre esedékes néhány kulcsfontosságú szerződés megújítása, mint például a Kunstmuseum Basellel és a londoni National Gallery-vel kötött megállapodás. Bandle arról tájékoztatta a The Art Newspapert, hogy „bizonyos múzeumigazgatók már megkeresték a UBS-t”. 

A Credit Suisse 1975 óta építi svájci kortárs gyűjteményét, amely mostanra körülbelül 10 ezer alkotást tartalmaz olyan művészek nevével fémjelezve, mint John Armleder, Monica Studer, Christoph van den Berg, Balthasar Burkhard és Yves Netzhammer. A kollekció értékét nem hozták nyilvánosságra. A UBS szóvivője nem kívánt nyilatkozni arról sem, hogy tervezik-e a Credit Suisse művészeti gyűjteményének eladását, de – mint Bandle rámutat – „a gyűjtemény célja soha nem az volt, hogy eladható befektetési eszközzé váljon”.

A UBS saját gyűjteménye az 1960-as évek óta gyarapodik, mára 30 ezer műalkotást számlál, részben azért, mert a bank különböző fúziók révén más gyűjteményeket is felvásárolt, például a Swiss Bank Corporation és a PaineWebber Inc. kollekcióit.

Borítókép: Fabrice Coffrini / AFP