Hirdetés
Hirdetés
— 2023. március 23.

Több mint ezer olyan antik tárgy lehet a Metropolitanben, amely csempészektől jött

Az oknyomozó újságírással foglalkozó ICIJ nemzetközi szervezet most közzétett jelentése nagy mennyiségű olyan műtárgyra, műkincsre hívta fel a figyelmet, amely csempészektől kerülhetett múzeumi intézményekbe.

A New York-i Metropolitan Museum tulajdonában több mint ezer olyan tárgy van a jelentés szerint, amely közvetve vagy közvetlenül olyanoktól kerülhetett az intézménybe, akiket a hatóságok antik műtárgyak csempészetével vádolnak. Az összesen 1109 tárgyból jelenleg 309 ki is van állítva.

Az ICIJ (International Consortium of Investigative Journalists) a tanulmány közzétételéről beszámoló Hyperallergic szerint két csempészáruval foglalkozó kereskedőt meg is nevez: Subhash Kapoor és Douglas Latchford nevét emeli ki a lap.

A Hyperallergic az ICIJ egyik újságíróját is idézi, aki azt mondta, meglepő volt számukra, a Metropolitan gyűjteményének hány darabja hozható kapcsolatba csempészettel vádolt személyekkel. A szóban forgó tárgyak csak kevesebb mint a fele rendelkezik pontos dokumentumokkal az eredetük helyét illetően, és azzal kapcsolatban, hogy miként kerültek el onnan.

A szervezet szerint például 250 nepáli és kasmíri tárgy közül mindössze három esetében tudható a pontos eredet, a 94 kasmíri tárgy közül csak négynél vannak tulajdoni adatok 1970 előttről, amikor is az UNESCO, a kulturális örökség védelme érdekében új szabályokat kezdett alkalmazni a proveniencia kérdésében. Az ICIJ azért elsősorban a nepáli és kasmíri műkincsekkel kezdett foglalkozni, mert a múzeumba kerülésük idején fegyveres konfliktusok zajlottak a térségben, és gyakoriak voltak a műkincsrablások, csempészések. Nepál 1950 előtt gyakorlatilag nem volt hozzáférhető, viszont 1956-tól már nagyon szigorú szabályokat vezetett be a műkincs-exporttal kapcsolatban, a Met-ben viszont szinte mindegyik tárgy ezután került a gyűjteménybe.

A Met illetékese a lap szerint arra hivatkozott, hogy a múzeum ezekben az ügyekben három alapelv mentén jár el: “kutatás, transzparencia, együttműködés”. Egyben pedig jelezte, ennek alapján számos tárgyat visszaadtak már az eredeti származási helyükre, köztük néhány nepáli tárgyat is.

Az ICIJ szerint a Met a hatvanas évektől gyorsította fel az antik műtárgyak gyűjtését, nem kis részben azért, hogy versenyben maradjanak Európa régebbi múlt, nagy múzeumaival. A Thomas Hoving igazgatósága (1967-77) alatt intenzíven zajló folyamatban pedig sokszor nem voltak tekintettel a tárgyak eredetének pontos tisztázására.

Borítókép: Celestial Dancer, XI. század közepe, India. Forrás: Met