Hirdetés
Hirdetés
— 2022. december 8.

A műtermem én vagyok – Révész Emese és Grela Alexandra új könyvéről

A gyermekkönyvek egy típusa tulajdonképpen mindenkinek szól. A művészeti témájú, a művészetet eszközként felhasználó és/vagy önálló műalkotássá előlépő könyv közönsége kortalan, vagyis inkább mindenkorú. A Csimota Kiadó az ilyen könyveket karolja föl, mint a frissen megjelent, de régóta várt Hol készül a művészet? címűt is.

Méltán előzte meg nagy várakozás Révész Emese és Grela Alexandra bátor vállalkozását. A művészet titokzatos és legtöbbünk számára nehezen megfogható képzetét a létrehozás helyszínei mentén horgonyozza le. A kiindulási pont az őskori barlangrajzok helyett a fiktív mesélő saját műterme, ahol lámpa, számítógép, rengetegféle festék és egyéb civilizációs adomány közt zajlik a munka. Innen ugrunk hirtelen vissza az altamirai barlangfestmények korába, ahonnan már kronologikusan haladunk Banksy-ig, a képzőművészet értelmezési tartományának folyamatos alakulását is követve. A mindenkori alkotó munkakörülményeinek drámai váltakozása alaposan elgondolkodtatja az olvasót, akit egy felnőtt és egy gyerek párbeszéde vezet végig korokon és stílusokon, felvetve kulcsfogalmakat és érdekességeket is.

A koncepciójában és látványvilágában egyedi kiadvány böngészése során nem találkozunk reprodukciókkal, az összes illusztrációnak választott művet Grela ecsetje idézi elénk, rendkívül sikeresen. Lényeglátó és egyszerre virtuóz módon jeleníti meg az ógörög vázákat épp úgy, mint a Bourgeois-féle pókokat. Mégis meglehetősen kockázatos ez az ötlet, Grela kétségtelen tehetségének öncélúvá válásával fenyeget. Az alaposan átgondolt műhelybéli jelenetek és rengeteg humor ellenére időnként már inkább zavart okoz a közös vizuális nevező és a kiemelt művészek/stílusok karaktere közti egyensúlyozás – és az abból kibillenés. 

A kötet célja nyilvánvalóan egy laza, de hiteles művészettörténeti áttekintést adni, amelyben Révész Emese dialogikus formába öntött, emészthető, de informatív szövegei váltakoznak a burjánzó, zsúfolt, bogarászásra ösztönző tablókkal. Ezek milliónyi apró utalást, kikacsintást tömörítenek, és közben összefoglalnak egy-egy történeti kort, kultúrát vagy egyes esetekben művészi víziót. Hogy ez mennyire lesz működőképes, az nagyban múlik az olvasó együttműködési hajlandóságán. Super Mariot felfedezni Csontváry műtermében hangulatspecifikus inger, és kérdés, hogy lehet-e így például generációkat egyesíteni a könyv böngészésének élményében. A szöveges részek ráadásul érezhetően edukációs szándékkal fogalmazódtak, ellenben a képek egy művészettörténetileg kiművelt tekintet számára nyújtják az igazi mulatságot. 

Azonban, ha nem kérjük számon ezt a fajta kohéziót, akkor egy fergetegesen szórakoztató, sokszor újra kézbe vehető, bájosan szubjektív kiadványt élvezhetünk. A szerzők nagyon nehéz feladatot tűztek ki maguk elé, amely tipikusan a soha-sincs-kész mű építkezését sejteti. Ez törvényszerűen fájdalmas, az olvasók számára nem észlelhető lemondásokat implikál, így a Hol születik a művészet? megjelenése mindenképpen az úttörő szellemű művészettörténet-írás, a szimbiotikus érvényű illusztráció és az értékteremtés mellett elkötelezett gyermekkönyv-kiadás kiemelkedő eredménye.

A Csimota Kiadónak egyébként is elévülhetetlen érdemei vannak a hazai könyvkínálat kicsiket célzó szegmensének értő alakításában. Nekik köszönhetjük az Alföldi Róbert válogatásában megjelent Formák a tubusból című vers- és festményantológiát (és elődjét, a zseniális Állatok a tubusbólt), amelyben a fentihez képest sokkal egyszerűbb eszközökkel, de igen hatásosan késztet a műalkotások felé fordulásra. 

Szintén a legifjabbaknak íródott Nina Nordal Ronne Szürke című mesekönyve, mely egyszerre fejleszti az empátiát és vezeti be az olvasót a színelmélet alapjaiba. Ha Nemcsics Antal megérte volna, valószínűleg ezt olvassa az unokáinak. 

S végül említést érdemel Kristin Roskifte norvég illusztrátor Mindenki számít című könyve is, amely számos díjat hozott alkotójának, és több mint 30 nyelvre fordították le, jó okkal. Ez a gyermekatlasznak is beillő mű nemcsak egymás elfogadására nevel, miközben káprázatos látványvilággal fejleszti a gyermek vizuális intelligenciáját, de egyéb fontos hozadékai is vannak: a számolást játékká lényegíti, érzékletessé teszi a bolygó túlnépesedésének problémáját, és vidám enciklopédiát állít össze a kicsit életének helyszíneiről. 

A legmegrázóbb mégis az, hogy a kötet végén az űrből szemléljük az emberiség hangyabolyát, míg az első oldalon egy békés, embermentes erdei tisztás szemlélteti a nulla mennyiségét. Nyomasztó dolog végigtekinteni az elmúlt évtizedeken, és látni, hogy a közismerten pacifista Zdenek Miler a világhírű Kisvakond mesékkel éppen ugyanazt a harcot vívta, mint most Roskifte. Olvassuk és olvassuk őket újra.

Gyerekekenek szóló művészeti könyvekről írt korábbi összefoglalónk első része itt, második része itt olvasható.