November 19-ig tekinthető még meg Gink Sára önálló, DLA kutatását összegző artistic research kiállítása a Fészek Művészklubban, ahol archívumok és interjúrészletek segítségével villantja fel annak az organikus kapcsolatnak egy szeletnyi fragmentumát, amely az 1970-es és ’80-as években szorosan fennállt a helyszín és a kísérleti textilművészet alkotói között. Azonban a Végülis autonóm című tárlat az edukatív, vitrinek mögé zárt tárgyszemle helyett egy olyan montázsokból építkező installáció, amely összefüggő jelentés nélkül szembesít a parlagon heverő, kimondatlan tényekkel.

Gink Sára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem DLA képzésének hallgatója, aki kutatásában intézményi, történeti, illetve képzőművészeti archív felvételeket és komplett archívumokat dolgoz fel, belevegyítve a hozzájuk fűződő személyes kötődését. A Fészekben látható kiállításakor olyan, hazánkban talán még mindig újdonságnak számító szerepben lép fel, amely során egyszerre művész, kutató, történész, archeológus és archívum-feldolgozó.

A doktori tanulmányának egy szeletét bemutató, artistic research kiállításon sajátos módon keveri a tudományos és művészi módszereket, majd alkalmazza immár önálló stratégiájaként, művészi praxisának alaptételeként.

Kutatási anyaga iránti személyes és lágy intimitása pedig kézzel tapinthatóvá válik a szakralitással feltöltött tárlaton.

Mindezt olyan kutatási fókuszokra vonatkozóan teszi Gink, amelyeknek pozíciója ambivalens, már vagy még méltánytalan helyet foglal el a kortárs képzőművészeti szcénában. A Fészek Művészklub eddig nem rendszerezett archívum-hagyatékát vizsgálta meg, amely a kísérleti textilművészetet és annak néhány női, a Fészekhez szorosan kapcsolódó képviselőjének, név szerint Bajkó Anikó, Gulyás Kati, Kelecsényi Csilla, Lévai Nóra, Nagy Judit, Pápai Lívia és T. Doromby Mária alkotói pályáját taglalja. Végül ezt egészítette ki egyéb levéltári dokumentumokkal és saját interjúfelvételekkel.

A Végülis autonóm című kiállításon szereplő, a Fészek archívumainak rendszerezéséből kiemelt kép- és szövegkivágások, illetve azok felnagyításai jelentik Gink Sára kutatási fókuszait. Ezzel a lépéssel szó szerint bejárhatóvá válik doktori tanulmányának aktuális állomása, amely így tárgyán kívül leképezi és megtestesíti egy doktori hallgató örökös harcát: szükséges vezérfonalat találni az elsőnek szűknek hitt kutatási területen belül, különben az anyag maga alá fogja temetni felfedezőjét. Ez az ismerős, a vörös fonalat hajkurászó érzés elevenedik meg a kiállításban: az összegyűjtött kutatási anyag szinte jelentés, értelem és értelmezés nélkül lebeg a szárítókötelekkel behálózott térben, arra várva, hogy (fel)használója ismét megérintse, ezzel újból birtokba vegye önmaga számára. 

A Fészek Művészklub Herman Lipót-kamaratermében megvalósított kiállítás impozáns színpadiassággal, középen elhelyezett, magából bársonyszövetet kihányó vitrinen kínálja fel olvasásra azt az alapjául szolgáló doktori tanulmányt ¹, melyben a művész Bajkó Anikó, Gulyás Kati és Kelecsényi Csilla ipari munkásnő életét és azzal párhuzamosan futó alkotói pályáját vette górcső alá, akiket a Fészek befogadó közege, az 1981-ben nyílt Fészek Galéria és maga Molnár Éva művészettörténész kötött össze.

Viszont Gink tanulmánya még mindig csak egy apró részét teheti világossá annak a hatalmas, kiaknázatlan tudásbázisnak, amelyet a Fészek archívuma és maga a magyar, ’70-es, ’80-as évekbeli textilművészet rejt önmagában.

Az előbbi megfogalmazás feltételes módja mögött a művész hamis gesztusa szintén megbújik: állva, három darab, különféle interjúrészletet folyamatosan lejátszó hangszóró alatt értőn olvasni egy többtíz oldalas szöveget szinte lehetetlen. Az anyag mégis magához hívogatja a látogatót ebben a kakofonikus ellentmondásban, aki így hasonló szerepbe kényszerül – ha vállalja ezt a feladatot – mint Gink Sára.

Természetesen már jó néhány cikk, tárlat és esemény tett hasonló kezdeményezést a Klub és szereplői jelentőségének bemutatására vagy kanonizációjára, mint például a Fészek által 2021-ben megrendezett Tisztelet Molnár Évának emlékkiállítás, mely az elhunyt művészettörténészre emlékezve idézte meg és emelte át a jelenbe önmaga múltját. Vagy ott volt a 2017-es Jóvoltából címmel nyílt önszerveződő kiállítás, amely során felkért művészek hármas hívószót kaptak: Fészek, Fészek Galéria és Molnár Éva; az elkészült művek mellé pedig a fotóarchívumból választottak képet az alkotók. Mindezek ellenére fontos hangsúlyozni a korábban említett állítást, mely szerint a kísérleti textilművészet a köré csoportosuló vidéki, centrumképző művésztelepekkel és textilbiennálékkal egyetemben hiába élte egyedülálló módon a ’70-es és ’80-as évek 3T korszakában fénykorát, a következő évtizedben egyértelműen mutatta kifáradását.

Ehhez egyrészt az is hozzájárult, hogy maguk az alkotók is gyakorta más médiummal kezdték el vegyíteni a textilt, vagy léptek túl teljes egészében a szövet keretein. Másrészt a szakmai érdeklődés is más irányba fordult – ezt bizonyíthatja a Fészek feldolgozatlan textilarchívuma is –, ezzel pedig végérvényesen megritkultak a textilművészeti és a textiles generáció kiállításai. Végül két generációnak is fel kellett nőnie, hogy ezt a műfajt ismét „felfedezze” a hazai képzőművészeti és szakmai közeg – ehhez azonban többek között a képzőművészet-elméleti, design és textil szakok gyarapodása, diverzebbé válása elengedhetetlen feltétel volt.²

Az utóbbi pár év eseményei azonban már egyértelműen jelzik a változás szelét, és ezt ragadja meg címében a Végülis autonóm kiállítás. A cím, amely P. Szabó Ernő egyik korai írásából származik ³, arra a pontra utal, amikor a kísérleti textil mint mozgalom és mint ellenkultúra az akkori, kádári hatalom manifesztációjával szemben helyezte el magát a művészeti mező perifériáján, ezzel a tettel pedig kilépett a népi és ipari mesterség bináris oppozíciójából, és emancipációja után elfoglalta helyét a magasművészetek között. 

A művész kiállításával tehát egy komplex gyártási folyamatot hajt végre, amely során dinamizálja a teret, személyes történetek, kapcsolódások, forradalmi fordulópontok szálait idézi meg, majd rétegeket kialakítva világítja meg egymáson azokat a walter benjamini itt-és-mostban. Felhasználja és evidenciának veszi azt az erőt, amely az archívumok sajátossága. Gadó Flóra kurátor fejti ki performatív archívumokról szóló tanulmányában ⁴, hogy az archívumokban tárolt anyagok önmaguk újrajátszásaiként, megelevenítéseikét léteznek, azért, hogy folyamatosan új viszonyrendszereket állítsanak elő.

Így emlékeztet minket Gink Sára arra, hogy felelősséggel tartozunk a kulturális, képzőművészeti múltunk és annak kincsei iránt – különösen egy olyan időszakban, amikor a háború azoknak szisztematikus porig égetésével is foglalkozik; amikor a hatalom a múlt történeti narratíváját facsarja ki önmaga propaganda céljaihoz. A művész után szabadon most már rajtunk a sor: merünk-e végülis autonómnak lenni, és visszhangot kelteni az elfeledett vagy pusztulóban lévő örökségünk érdekében?

 _{¹ Gink Sára tanulmánya először a prae.hu művészeti portál art&design rovatában jelent meg 2022. június 19-én Átmeneti térben átmeneti terület: az ipari munkásnőktől a kísérleti textilművészetig. A Fészek Művészklub és a textil kapcsolata az 1970-es és ’80-as években címmel.}

 _{² Hogy miért is vált elfeledetté két évtizedre a kísérleti textilművészet és a női textilművészek, arról bővebben értekeznek az acb Galériában megrendezett Szilvitzky Margit A négyzet megtalálása című kötet bemutatójának résztvevői: Balázs Kata, Jóföldi Laura, Tatai Erzsébet, Simándi-Kövér Annamária, Horányi Attila és Százados László}.

_{³„Gulyás Kati, Gink Judit és Gecser Lujza az iparművészetből kiindulva, a fotót felhasználva, végülis autonóm, képzőművészeti alkotásokat hoz létre.” P. Szabó Ernő: Kiállítások a Fészekben. In: Szocialista Művészetért – Művészvilág, 1982 (25. évfolyam, 1-12.szám) 29. o.}

 _{⁴ Gadó Flóra: Performatív archívumok a kortárs képzőművészetben – I. rész, punkt.hu, 2020. 03. 19.}