Hirdetés
Hirdetés
— 2022. július 11.

Egy vitatott gyűjtemény új élete: a római Museo Italo Africano Ilaria Alpi esete a dekolonizációval

Egyes hírek szerint áprilisban kellett volna megnyílnia annak az olaszországi múzeumnak, amely egy régóta problematikus gyarmati gyűjteményre alapszik, a kolonialista múlt újragondolását célozza és a meggyilkolt újságírónő, Ilaria Alpi nevét viseli. Egyelőre nem nyílt meg – vitákat azonban máris generált a társadalomban.

A több évtizede elhanyagolt gyűjtemény új otthona a közeljövőben talán megnyílhat végre, célja és ígérete azonban már érvényes: az itáliai gyarmati múlt újragondolása a dekolonizáció jegyében. De mit jelent a dekolonizáció a mai olasz kontextusban? A kérdés úgy tűnik, valódi feszültségeket indukál a mai Itália társadalmában. Ezek közepette zajlik a meggyilkolt újságírónő nevét viselő intézmény, a Museo Italo Africano Ilaria Alpi előkészítése, amelyről még most is csak esetlegesek az információk, keveset tudni arról, hogyan valósítaná meg célját. Összeszedtük, ami ma tudható.

Két éve az olasz kormány nevében Dario Franceschini kultúr- és közoktatásügyi miniszter jelentette be, hogy Európai Uniós és állami finanszírozással a Museo delle Civiltà nevű konglomerátumban nyitják meg Itália első gyarmati múzeumát. Az intézmény azt a célt szolgálja, hogy 12.000 műtárgyból álló gyűjteménye révén, egy új koncepció alapján, a szakma és a civil szervezetek bevonásával kontextualizálja Itália kolonialista múltját. A hír váratlan volt és nem is váltott ki egyöntetűen pozitív reakciókat, ugyanakkor megmozgatta a közvéleményt, és éles vitákat indított el. Olaszországban a jobboldali konzervatív lapok a projektet létfontosságúnak nevezték, a baloldali újságok és blogok ellentmondásosnak és veszélyesnek látták. Az új múzeum híre egybeesett a Black Lives Matter és a gyarmatosító múltat elítélő mozgalmak megerősödésével, valamint a múzeumi gyűjtemények dekolonizációjával is a világban. A dekolonizáció fogalma Olaszországban jelenleg leginkább azt jelenti, hogy széles körű viták révén avassák be a lakosságot és a szakmát az 1869 és 1960 közötti gyarmati múlt feldolgozásába – minthogy az oktatás és a kulturális intézményrendszer nem helyez valódi hangsúlyt arra, hogy az új generációk képesek legyenek tárgyszerűen feldolgozni és értékelni az olasz gyarmati politika történeti alakulását.

Museo delle Civiltà. Fotó: Wikipedia

A szóban forgó gyarmati gyűjtemény létrejöttének folyamata márpedig meglehetősen komplex. Már az 1911-es torinói világkiállítás látogatói is találkozhattak olyan iparművészeti és etnográfiai tárgyakkal, amelyek a szomáliai és eritreai gyarmatok bennszülötti vagy muszlim kultúrájából származnak. Az első fordulat 1914-ben következett be, amikor a genovai tengerészeti kiállítás, az Esposizione Internazionale di Marina e Igiene Marinara egy átfogó gyűjteményt mutatott be, amelynek jelentős része a líbiai gyarmatokról származott. Ezt aztán az első világháború alatt a római Palazzo delle Esposizioniban helyezték el, majd 1923-ban Mussolini kormánya úgy döntött, hogy a római Palazzo della Consulta-ban mutassák be és kerüljön az olasz gyarmatügyi minisztérium fennhatósága alá. Így 1935-ben a Római Kormányzóság által birtokolt épület lett az első itáliai gyarmattörténeti múzeum otthona, és létrehozása egyértelműen az olasz fasiszta állam imperialista külpolitikájához kötődött.

Az intézmény Museo dell’Africa Italiana (Olasz Afrika Múzeuma) néven nyitotta meg kapuit és hadtörténeti, antropológiai, etnográfiai, valamint képző- és iparművészeti részlegekre osztották. Eközben 1923 és 1935 között a gyűjtemény az állami megbízásoknak és a reprezentatív gyarmati kiállításoknak köszönhetően tovább gazdagodott és méretét tekintve vetekedhetett a legfontosabb európai gyarmati múzeumokéival. 1937-ben az olasz állam leltározás okán egy rövid időre akarta csak bezárni a múzeumot, azonban a gyarmatbirodalom elvesztése megakadályozta az intézmény újranyitását. 1945 után pedig sorsa több évtizedre megpecsételődött: a hadtörténeti anyag egy részét olasz tartományi múzeumokba helyezték át, a botanikai gyűjtemény Firenzébe került, a képzőművészeti anyag pedig raktárban maradt.

Museo Africano (1904-1971), fotó: Wikipedia

Bár az új olasz kormány 1947-ben ígéretet tett a líbiai és etiópiai kormányoknak, hogy a „hadizsákmányként” megszerzett műtárgyakat visszaszolgáltatják, ez a kérdés a mai napig sem került újra napirendre. Aldo Moro még külügyminiszterként tett, 1970-es etiópiai látogatásakor ismét csak felmerült a múzeum és a gyűjtemény helyzetének rendezése, azonban valódi megoldás akkor sem született. Mígnem 1971-ben az olasz külügyminisztérium végképp bezárta a múzeumot.

Nem történt semmi egészen 2005-ig, amikor is a megmaradt műtárgyak a római Museo d’Arte Orientale-ba kerültek, ahol ritkán ugyan, de szerepeltek kiállításokon. Ezek után 2011 és 2017 között az EUR (Esposizione Universale Roma) negyedben létrehozott Museo delle Civiltá nevű múzeumi komplexum fogadta be a gyűjteményt, melynek szakmai feldolgozása 2017-ben el is kezdődhetett. A kurátori csapat, amelyet Gaia del Pino demoantropológus és Rosa Anna di Lella kultúrantropológus vezetnek, a mai napig azon dolgozik, hogy a megnyíló múzeum megfeleljen a XXI. századi társadalmi és emlékezetpolitikai követelményeknek.

Még 2020-ban, sajtókonferencián mutatták be az új múzeum koncepcióját. Az ott prezentáltak alapján két fő irány rajzolódott ki: a gyűjtemény eredettörténetének filológiai rekonstrukciója és az 1935-ös múzeum szétszóródott műtárgyainak tudománytörténeti feldolgozása.

Omar al-Mukhtar (1858-1931), fotó: Wikipedia

Mindez a 12 ezer műtárgyat számláló gyűjtemény esetében nem egyszerű: már a műtárgyak származásának felderítése is emlékezetpolitikai kérdésekkel terhelt, amellett, hogy rendre felveti a restitúció igényét is.

Ugyanakkor a hivatalos leltárkönyvekből gyakran olyan fontos adatok hiányoznak, mint a származás helyszíne, a datálás, a történeti háttér leírása.

Egyes műtárgyak megszerzésének körülményeiről egyáltalán nincsenek adatok, miközben a tárgyak sokszor elmondatlan történeteket sejtetnek. Említhetnénk példaként a líbiai olasz gyarmatosítás elleni szenusszi lázadás (1928–32) vezetője, Omar al-Mukhtar szemüvegét, illetve olyan kopt liturgikus tárgyakat is, melyek az etiópiai olasz gyarmati uralom alatt kerültek be a múzeum gyűjteményébe. A kurátorok azt ígérik, hogy a Museo Italo Africano Ilaria Alpi külön termet szentel majd az „érzékeny” témáknak.

A legkényesebb téma eközben maga a névválasztás: Ilaria Alpi. Két éve még arról volt szó, hogy a múzeum az Olaszország és az afrikai kontinens közötti viszonyrendszerre összpontosít, csakhogy nem világos, hogy az 1994-ben, 33 évesen, Mogadishuban meggyilkolt újságírónő személye, sorsa, tevékenysége hogyan és mennyiben kapcsolódik az intézmény fókuszához.

Ilaria Alpi (1961-1994), fotó: Wikipedia

Ilaria Alpi riporternő a szomáliai ENSZ békefenntartó misszió idején tárt fel kapcsolódási pontokat az afrikai országba irányuló atomhulladék-szállítás és olasz bűnszervezetek, elsősorban a N’drangheta tevékenysége között, valamint összefüggéseket talált szomáliai fegyverszállítmányok és az olasz hadsereg között is. A RAI-nak dolgozó oknyomozó újságírót kollégájával, Milan Hrovatin operatőrrel együtt ölte meg egy héttagú kommandó, máig nem egészen tisztázott körülmények között.

Milyen okokból születhetett a döntés, hogy a múzeum a meggyilkolt riporternő nevét kapja? Nem kétséges, Ilaria Alpi erkölcsi példa a szabad sajtó és az oknyomozó újságírás területén, de nem egyértelmű, hogy mit jelent a neve az olasz kulturális intézményrendszer kontextusában. Egyáltalán, a névválasztásnál milyen szempontokat kellene figyelembe venni ahhoz, hogy a múzeum elnevezése összefüggésben legyen a gyűjteményével és a céljával?

A mai olasz társadalomnak részét képezik azok az eritreai, líbiai, szomáliai menekültek, illetve leszármazottaik is, akik polgárháborúk vagy humanitárius katasztrófák elől menekülve leltek új hazára Itáliában. Ha ebből indulunk ki, talán kijelenthető, hogy a római Museo Italo Africano Ilaria Alpi, akármilyen is lesz majd, azt a viszonyrendszert fogja bemutatni, amelyben a hivatalos emlékezetpolitika és a társadalmi széttagoltság formálják a gyarmati múlt interpretációját.

Borítókép: Museo della Civiltà Romana, az EUR negyedben, Rómában. Fotó: Marco Rosanova / Flickr

Elhunyt Harasztÿ István

— 1 perc olvasás