A számok szintjén nem történt semmi rendkívüli a március eleji nagy londoni modern és kortárs árveréseken, melyek időben egybeestek az Ukrajna elleni orosz invázió kezdetével. De a háború hosszú árnyéka mégis rávetült a piacra.

Az átlagosnál jóval több munkája akadt a három nagy nemzetközi árverőház, a Christie’s, a Sotheby’s és a Phillips munkatársainak a hagyományos nagy tavaszi modern és kortárs árverések előkészítése idején, főként az utolsó napokban. Az persze már önmagában is izgalmas kérdés volt, hogy a nemzetközi feszültség drámai erősödése, majd a sokak által elképzelhetetlennek gondolt háború kitörése hogyan hat a vásárlási kedvre és a házak milyen lépésekkel tudják csökkenteni a bizonytalan helyzettel összefüggő kockázatokat. Erre az utóbbi kérdésre kaptunk előbb választ.

A szokásosnál nagyobb volt a garantált tételek száma; a garanciák egy részét harmadik fél adta, többet azonban maguk az aukciósházak. És nyilván nem véletlen az sem, hogy az átlagosnál magasabb volt a visszavont tételek aránya is. A hírek szerint a visszavonásokat többnyire a házak maguk kezdeményezték, amikor egy-egy mű esetében nem láttak reális esélyt arra, hogy azok a valós értéküket tükröző áron cseréljenek gazdát.

Emellett azonban a házaknak voltak kifejezetten az orosz invázióból adódó teendőik is, hiszen érvényt kellett szerezniük az EU, illetve az USA által kihirdetett szankcióknak, azaz például a szokásosnál is körültekintőbben kellett ellenőrizniük, nincs-e az eladók és a vevők között szankciók hatálya alatt álló személy vagy cég. Ez persze azt is jelentette, hogy néhány potenciális vevőjelölt kiesett a licitálók közül, de az árverőházak azzal nyugtatták magukat, hogy az orosz milliárdosok ugyan ma is fontos ügyfeleik, ám súlyuk a néhány évvel korábbi időszakhoz képest már visszaesett – elsősorban nem azért, mert ők költenek kevesebbet, hanem azért, mert jelentősen megnőtt a más régiókból, elsősorban Ázsiából licitálók száma és súlya.

Különösen nagy volt az izgalom a Phillips háza táján, tekintve, hogy a harmadik legnagyobb „nyugati” aukciósház (a kínaiak közül többen megelőzik őket) 2008 óta orosz kézben van; tulajdonosa a luxuscikkekkel kereskedő, moszkvai központú Mercury Group, mely mögött két orosz állampolgárságú üzletember, Leonyid Sztrunyin és Leonyid Fridljand („a Leonyidok”) áll. A kettejük által kiadott közlemény szerint nem állnak szankciók hatálya alatt és semmilyen kapcsolatuk nincs szankciókkal sújtott személyekkel vagy cégekkel – ez azonban nem minden ügyfelet nyugtatott teljesen meg.

Egyrészt, a szankciós listák gyorsan bővülhetnek, másrészt a bankokkal szembeni szankciók miatt problematikusak lehetnek az átutalások is. Nem könnyítette a Phillips helyzetét az sem, hogy néhány bojkottfelhívás is megjelent, melyek azt javasolták a gyűjtőknek, hogy ne kössenek üzletet egy orosz tulajdonú céggel. A Phillips, úgy tűnik, jól kezelte a helyzetet és végül olyan aukciókat tudott lebonyolítani, amelyek hozták a megszokott, és esetenként az azoknál is jobb eredményeket. Ebben nyilván szerepet játszott az a tény, hogy nyilatkozatban ítélték el az orosz agressziót, támogatásukról biztosították Ukrajnát és a március eleji árverések teljes hasznát, azaz a költségektől megtisztított beadói és vevői jutalékot, 5,8 millió fontot átutalnak az Ukrán Vöröskereszt javára.

Adakozott a Christie’s is, nyilatkozatában ugyanakkor gondosan kerülte Oroszország nyílt bírálatát és adományait is két nemzetközi szervezethez, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságához és a Nemzetközi Vöröskereszthez juttatja el. Bejelentették azt is, hogy adományukhoz csatlakozik árverésük egyik tételének, az Ogyessza környékén született Sonia Delaunay csendéletének beadója is, aki a festmény értékesítéséből származó bevétel egy részét ajánlotta fel. Ez jó reklám is volt a műnek, mely 350-450 ezer fontos becsértékével szemben csaknem 700 ezer fontért kelt el.

A három ház március eleji aukciósorozata együttesen 400,7 millió fontos forgalmat produkált, ami az utóbbi négy esztendő legjobb eredménye. (Az árak és a forgalmi adatok mindvégig fontban szerepelnek, noha a Christie’s árverése Sanghájban kezdődött, ahol az árak kínai jüanban voltak megadva.)  Az elkelési arányok úgy a tételszámot, mint az értéket tekintve „hozták a kötelezőt”, általában 85-95% között mozogtak. A Christie’s a licitálók földrajzi megoszlásáról és életkoráról is közölt információt. Eszerint a licitálók 5 kontinens 34 országát képviselték, közel 49%-uk Európát és a Közel-Keletet, csaknem 31 százalékuk Ázsiát és a csendes-óceáni térséget, míg 21 %-uk Amerikát; a regisztrált licitálók 28%-a volt 40 évnél fiatalabb.

Az abszolút árverési rekord nem forgott veszélyben – ez nem is volt várható –, de nagyon sok modern és még több kortárs művész, köztük René Magritte, Franz Marc, Gabriele Münter, Eugéne Boudin, Mario Schifano és Flora Yukhnovich ért el – a korábbi csúcsárat esetenként jelentősen meghaladó – életműrekordot. Közülük Yukhnovich neve még kevesek számára cseng ismerősen, pedig ő a legfiatalabb festőnemzedék egyik legkeresettebb alkotója. A 31 éves brit festő rokokó stílusú képek kortárs interpretációival vált ismertté, egy 2017-es festménye most 1,9 millió fontért kelt el a Christie’s-nél.

A március eleji aukciók legmagasabb árát 59,4 millió fonttal René Magritte A fény birodalma című 1961-es festménye érte el a Sotheby’s-nél. Ez az összeg pontosan a háromszorosa a szürrealista mester eddigi rekordjának, mégis némi csalódást okozott, a sajtó tudomására jutott belső információk szerint ugyanis tavaly private sale keretében még 100 milliót kértek érte, igaz, nem fontban, hanem dollárban. A festmény 2008 és 2020 között eddigi tulajdonosa letétjeként a brüsszeli Magritte Múzeumban volt látható.

A második legmagasabb árral, 42,6 millió fonttal a Christie’s büszkélkedhet; ez az összeg a német Franz Marc számára jelent – a korábbinál háromszor magasabb – életműrekordot. Izgalmas a Rókák című festmény eddigi sorsának alakulása is. A mű Marc rövid pályájának csúcsán, 1913-ban született és 1928-ban került Kurt Grawi zsidó bankár és felesége tulajdonába. Máig nem sikerült pontosan kideríteni, hogy Grawi maga adta-e el a képet 1939-es emigrációjának finanszírozására, mint ahogy azt sem, hogyan került az 1940-ben egy New York-i magángyűjteménybe. A háború után a mű visszakerült Európába, 1961-ben az áruházlánc-tulajdonos Helmut Horten adományozta a düsseldorfi Museum Kunstpalastnak. Grawi örökösei 2018-ban nyújtották be restitúciós igényüket, amit a múzeum tulajdonosa, Düsseldorf városa 2021 áprilisában elfogadott. A festmény átadására mégis csak idén januárban kerülhetett sor, mert közben egy magánszemély hűtlen kezeléssel vádolta meg a visszaadást megszavazó városi vezetőket és feljelentést tett ellenük, amit aztán viszonylag rövid úton elutasítottak. Az örökösök a kép aukción történő értékesítése mellett döntöttek.

Az orosz invázió és az ennek következtében tovább éleződött nemzetközi feszültség egyelőre nem roppantotta meg a nemzetközi aukciós piacot, ebből azonban messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Jelenleg már javában zajlik a kiemelkedő jelentőségű májusi aukciók anyagának összeállítása, de egyelőre nem sok információ szivárgott ki arról, hogyan befolyásolja a bizonytalan helyzet a potenciális beadók döntéseit. Igaz, egyelőre az is megjósolhatatlan, fokozódik, vagy valamelyest enyhül-e addig a nemzetközi feszültség.