Hirdetés
Hirdetés
— 2022. március 5.

Sorra mondanak le orosz művészeti intézmények vezetői

Egyre-másra állnak föl pozíciójukból a vezetők oroszországi prominens művészeti intézményekben. Vagy önként, kimondva-kimondatlanul a háború elleni tiltakozásul, vagy azért, mert nem hajlandók kiállni Putyin politikája mellett, amire kollégáik vagy feletteseik kényszerítenék őket.

Híradásában az Artnet News a moszkvai Puskin Múzeum igazgatóhelyettesét, Vlagyimir Opredenelovot idézi, aki lemondásakor Instagram posztjában úgy fogalmazott: “Az én viszonyulásom az aktuális világeseményekhez nem esik egybe a kollégáiméval a Kulturális Minisztériumban. Ez, remélem, a közeljövőben megváltozik, de a jelen állás szerint arra kényszerülök, hogy otthagyjam a szeretett múzeumomat”.

Francesco Manacorda, a kortárs művészeti projekteket és kiállításokat támogató moszkvai, de a teljes volt Szovjetunióban tevékenykedő szervezet, a VAC vezetője önként mondott le, de az indokait viszonylag óvatosan fogalmazta meg. A lap szerint azt mondta, hogy “a jelenlegi események komolyan megváltoztatták a munkakörülményeket és a személyes körülményeket”, így arra jutott, nem tudná olyan elkötelezettséggel és azon a színvonalon folytatni a tevékenységét, ahogy azt megfelelőnek látná. A lap azt is megjegyzi, hogy a VAC moszkvai helyszínét Leonyid Mikhelson segített létrehozni, a Novatek nevű gázipari csoport első embere, aki jó kapcsolatokat ápol a Kremllel, és támogatott kiállításokat New Yorktól Londonig több fontos intézményben.

Lemondott a Cosmoscow művészeti vásár művészeti igazgatója, Simon Rees is. Elkeseredett Facebook-posztjában így ír: “Putyin és klikkje, meg a régimódi hidegháborús harcosok süketek a diplomáciára és tébolyultan ragaszkodnak a dicsőséges háború és a Birodalom ideáihoz. Sajnos, az orosz népesség egy jelentős része osztja ezeket a hiteket, a képzett elit pedig egyelőre nem mozgósít Putyin ellen – ami egyfajta hallgatólagos támogatás. A tömeges megmozdulás Moszkvában és Szentpéterváron most már sürgős lenne.” Emellett kifejezi, szolidáris az ukránokkal, és az orosz és belarusz nép azon részével, amely nem támogatja az agressziót.

Borítókép: Puskin Múzeum, Moszkva. Forrás: Wikimedia