Nem kell értened hozzá, hogy megszeresd – érkezik a Budapest Independent Art Fair
Október 9. és 11. között első alkalommal rendezik meg a Budapest Independent Art Fairt (BIAF) a Klauzál téri Vásárcsarnok emeletén. A háromnapos kortárs művészeti vásár tíz független kisgaléria összefogásából, közpénz felhasználása nélkül jön létre – azzal a szándékkal, hogy közelebb hozza egymáshoz a kortárs művészetet, az alkotókat és a közönséget.
A kortárs művészet nem feltétlenül távoli, bonyolult vagy megfizethetetlen – állítják a Budapest Independent Art Fair szervezői, s állításuk nyomatékaként egy háromnapos, szabadon látogatható vásárral készülnek októberben. Az alulról szerveződő kezdeményezés résztvevő galériái saját szakmai programjukat hozzák el a Klauzál téri Vásárcsarnokba, különböző művészeti nyelvekkel, generációkkal és nézőpontokkal.
A BIAF egyik legfontosabb célja, hogy lebontsa a kortárs művészet körül kialakult belépési küszöböket. Már maga a helyszín is ezt az elképzelést erősíti: a vásár nem egy elszigetelt, ünnepélyes kiállítótérben, hanem egy városi piac fölött, a Klauzál téri Vásárcsarnok emeletén kap helyet.
A belépés ingyenes, a galériákat pedig arra kérték a szervezők, hogy elsősorban az egyhavi magyar átlagbért nem meghaladó, megfizethető árú műveket mutassanak be.
A BIAF másik fontos alapelve, hogy nem szükséges előzetes tudás a kortárs művészethez. Nem baj, ha valaki nem ismeri a művészettörténeti utalásokat, nem tudja, hogyan kell „helyesen” értelmezni egy munkát, vagy egyszerűen csak azt tudja megfogalmazni, hogy tetszik neki – vagy éppen nem tetszik.
A vásár arra hívja a közönséget, hogy nézzen körül, kérdezzen, beszélgessen, vitatkozzon, és maga döntse el, melyik mű szól hozzá.

Fekete Angelika – Start Galéria, – Youngart az esemény sajtótájékoztatóján
a Klauzál téri vásárcsarnokban a Ladó Galéria előtt
A BIAF nevében szereplő „független” a szervezési forma mellett a szemléletet is érzékelteti. A résztvevő galériák maguk határozzák meg szakmai programjukat, művészeti és etikai szempontjaik alapján. Nem kötődnek a kultúrpolitikához, és saját döntéseiket meg kívánják őrizni az intézményi és piaci érdekektől is.
A függetlenség ugyanakkor nem jelent bezárkózást. Éppen ellenkezőleg: a BIAF alapja az együttműködés. A kezdeményezésben
olyan kisebb galériák állnak egymás mellé, amelyek külön-külön eltérő programokat képviselnek, közösen azonban egy nyitottabb és hozzáférhetőbb kortárs művészeti közeget szeretnének létrehozni.
A vásár találkozási pont kíván lenni a galériák, művészek, gyűjtők, érdeklődők és azok számára is, akik most először szeretnének közelebb kerülni a kortárs művészethez.

A háromnapos programot a kiállítások mellett több különböző műfajú esemény egészíti ki: tehát a vásár nemcsak a képzőművészet felől közelít a kortárs kultúrához, irodalmi, tánc- és zenei programokkal is megtölti a Vásárcsarnok emeleti terét.
Október 9-én 15:30-kor Szücs Balázs, Erzsébetváros kulturális és civil ügyekért felelős alpolgármestere nyitja meg a Budapest Independent Art Fairt. Ezt követően, 16:30-kor Erdős Virág költő, író és dalszerző irodalmi performanszával folytatódik a program. Október 10-én 11:30-kor a Willany Leó Improvizációs Táncszínház érkezik a BIAF-ra. Előadásaikban nincs előre rögzített koreográfia: a táncosok a pillanatban, egymásra, a térre és a zenére reagálva hozzák létre az előadást. A zárónapon, október 11-én 14 órakor Móser Ádám tangóharmonika-koncertje hallgató majd.
A BIAF első kiadásának résztvevő galériái: Youngart, Artphoto Galéria, Me | Mo | Art Galéria, Dugattyús ház, Kolorit Galéria, Collab Galéria, MAMŰ Galéria, Start Galéria, Dindin Galéria, Ladó Galéria.
Nyitvatartás:
Péntek · október 9. 11:00-18:00
Szombat · október 10. 11:00-18:00
Vasárnap · október 11. 11:00-16:00

