Teraszépítés közben találtak rá Dánia legnagyobb viking kori ezüstkincsére
Közel 18,5 kilogrammnyi, több mint 700, a 10. századból származó tárgy és töredék került elő egy észak-dániai kertből.
Dánia eddig ismert legnagyobb, viking korból származó ezüstkincsére bukkant egy férfi saját kertjében, az ország északi részén található Rebildben. A lelet felfedezéséről az észak-jütlandi múzeumokat összefogó helyi múzeumi hatóság, a North Jutland Museums számolt be.
A névtelenséget kérő férfi éppen egy új teraszt épített a kertjében, amikor egy több mint 700, a 10. századból származó tárgyból és töredékből álló kincs került elő a földből.

A múzeum tájékoztatása szerint a leletben ezüstrudak, karkötők, 47 ép érme, illetve érmetöredékek, egy kisebb Thor-kalapács, valamint különböző, feldarabolt ezüsttárgyak is vannak. Ezeket eredetileg egy agyagedényben helyezték el. A csaknem 18,5 kilogrammnyi ezüstöt tartalmazó kincs háromszor nagyobb, mint az eddig ismert legnagyobb viking kori ezüstlelet, a mintegy 6,5 kilogrammos úgynevezett Terslev-kincs.
„Fél óra ásás után a szerszámom valaminek nekiütődött, és furcsa hangot adott” – idézte a múzeum a kincs megtalálóját. „Először azt gondoltam, hogy régi vasdarab vagy kerítésdrót lehet, esetleg néhány cserépdarab. De amikor kézzel kezdtem el ásni, hirtelen egymás után tudtam kiemelni a földből a fémtárgyakat. Rövid, óvatos munka után rájöttem, hogy ékszerekről, érmékről és ezüstrudakról van szó.”

egy tulajdonos jele vagy valamilyen más jelzés. Fotó: Nordjyske Museer
„Ez egy kivételesen fontos, viking korból származó ezüstkincs” – mondta Torben Sarauw régész, a North Jutland Museum kulturális örökségért felelős vezetője. Szerinte a lelet ritka betekintést enged a viking kori ezüstgazdaság működésébe. Az ezüst ugyanis nem csupán pénzként szolgált, hanem kimért nemesfémként is használták kereskedelemben, fizetések során, illetve vagyon felhalmozására és megőrzésére.
A múzeum beszámolója szerint az egyik ezüstrúdba rúnákat véstek. A feliratot akár „hutu”-ként is lehet olvasni, ami egy név vagy a tulajdonos jelölése lehet. Sarauw arra is felhívta a figyelmet, hogy a kincs olyan érméket is tartalmaz, amelyeken arab nyelvű feliratok találhatók.

„Ez a kincs a dán történelem egyik meghatározó időszakából származik. Abban az időben temették el, amikor a dán királyság kialakulóban volt, és a kereszténység terjedni kezdett Skandináviában” – mondta a régész. Hozzátette: a lelet nemcsak a viking kori kereskedelemről és gazdagságról árulkodik, hanem egy olyan társadalom bizonyítékát is jelenti, amely mélyreható politikai és vallási változásokon ment keresztül.
A múzeum a lelet megfelelő dokumentálása után azt tervezi, hogy a kincset kiállítja a Fyrkatban működő viking kori múzeumban. Fyrkat egy, a viking korból fennmaradt körsáncvár, amely Harald Bluetooth dán királyhoz kötődik, és az UNESCO világörökségi helyszíneinek egyike.
Forrás: The Art Newspaper

