A kínai műtárgypiac látványos visszaesésen megy keresztül: a korábban túlhevült szegmensben nemcsak az árak estek, hanem egyre gyakoribbá vált az is, hogy a nyertes licitálók egyszerűen nem fizetik ki a megvásárolt műtárgyakat. A Kínai Aukciós Szövetség adatai szerint a 2024 májusáig tartó egy évben a 10 millió jüannál drágábban eladott tételek akár fele is kifizetetlen maradt.

A jelenség mögött elsősorban a kínai gazdaság lassulása, a pandémia utáni bizonytalanság, az ingatlanszektor válsága és a luxusköltések szigorúbb ellenőrzése áll. Míg a 2010-es években a kínai újgazdagok rekordokat döntöttek a globális aukciókon, mára eltűnt a magabiztosság: sok gyűjtő kivár, mások pedig a licit után visszalépnek.

A piac rövid fellendülése a Covid-korlátozások feloldása után gyorsan kifulladt. 2024-ben a szárazföldi kínai aukciós forgalom több mint harmadával esett vissza, Hongkongban pedig a nagy nemzetközi aukciósházak is jelentős forgalomcsökkenést szenvedtek el. A helyzetet súlyosbítják a tőkekorlátozások, amelyek megnehezítik a nagy összegű kifizetéseket, különösen külföldi árveréseken.

Az aukciós iparág szereplői tanácstalanok: a nemfizetés rontja a piac hitelességét, de a kínai jogi és piaci környezet miatt nehéz szankcionálni a problémás vevőket.

Miközben egyes kereskedők már vásárlási lehetőséget látnak az alacsonyabb árakban, sok gyűjtő szerint továbbra sem látszik a mélypont.

A kérdés nemcsak az, mikor tér vissza a kereslet, hanem az is, hogy a kínai műtárgypiac visszanyerheti-e korábbi globális súlyát.

A 188 centiméter magas Jiao Qinghua, egykori testépítő bajnok, impozáns jelenség, ahogy a sanghaji Council aukciósház árverésén kínált tételeket szemléli. A nyárközepi napfény átszűrődik a Sanghaji Nagyszínház áttetsző tetőszerkezetén; a puha kék szőnyegek és a kiállított 20. századi kínai tusfestmények szinte izzanak a hőségben.

A Csiangszu tartományból származó, modern, kortárs és klasszikus kínai művészetet gyűjtő Jiao hangulata mégis borús. „A gazdaság hanyatlik, nagy a nyomás. Sok főnök és vállalkozó korábban mert vásárolni” – mondja, amikor a People’s Park melletti szállodájában találkozunk, egy nappal az árverés előtt. – „Most nem mernek, mert nincs önbizalmuk.”

Jiao a szénipar veteránja, aki egy másik, azonos tartományból származó vállalkozóval közösen vásárol műtárgyakat, de együttműködésük részleteibe nem megy bele. Szerinte az egykor magabiztosan száguldó szárazföldi kínai műtárgypiac lefelé tartó spirálba került – és nem látja, mikor állhat helyre.

„2015 előtt a piac minden szegmense jól ment – festmények, porcelán, régiségek, kínai bútorok, mindent el lehetett adni” – mondja Jiao Qinghua, egykori testépítő bajnok és gyűjtő a The Art Newspaper újságírójának. „2015 után kezdett igazán rossz lenni a helyzet, sok ember vásárlóereje visszaesett.” Bár a piac nagyjából 2018-ig tartotta magát, a pandémia végzetes csapást mért a vevői bizalomra. Nemcsak az árak estek, hanem

megszaporodtak az úgynevezett fiktív tranzakciók is: azok az esetek, amikor az aukción sikeresen licitáló vevő végül nem fizet

– állítja Jiao, amit az adatok is alátámasztanak.

Egy régóta húzódó problémáról van szó, amely évek óta sújtja a kínai aukciósházakat, és zavarba hozza a nyugati megfigyelőket. Sok árverésen – különösen a drágább tételeknél – a vevők nem fizetnek időben, vagy egyáltalán nem fizetnek – közölte a Kínai Aukciós Szövetség. A 2024 májusáig tartó egy évben az általuk vizsgált, 10 millió jüannál drágábban eladott tételek akár fele sem volt kifizetve a jelentési határidőig.

Évtizedeken át a Kína példátlan gazdasági fellendülése nyomán megszaporodó milliomosok és milliárdosok uralták a globális műtárgypiacokat, busás jutalékokat és nyereséget hozva az aukciósházaknak. A 2010-es évek közepén az újgazdag réteg extravagáns trófeavásárlásokkal sokkolta az aukciós világot.

2011-ben olyan aktívvá váltak, hogy a világ 15 legkeresettebb művésze közül tíz kínai volt: Zhang Daqian és Qi Baishi egyaránt megelőzte Picassót az éves forgalmi rekord tekintetében az Artprice adatai szerint. Egy idő után azonban az új kínai mágnások a nyugati blue-chip művészet felé fordultak.

2013-ban Wang Jianlin, a Dalian Wanda Group ingatlanóriás elnöke és akkori Kína leggazdagabb embere 28,2 millió dollárt fizetett Picasso Claude et Paloma című festményéért egy New York-i Christie’s-árverésen. 2015-ben Liu Yiqian, egykori taxisofőrből lett milliárdos részvénykereskedő 170,4 millió dollárt adott Amedeo Modigliani Nu Couché című aktjáért – többszöri American Express-lehúzással. Egy évvel korábban ugyanígy vett meg egy 36 millió dolláros Ming-kori porcelán teáscsészét. Majd ivott is belőle.

A kínai vagyon globális aukciókon betöltött dominanciája éles fordulat volt – mondja Patti Wong, a Sotheby’s korábbi ázsiai és nemzetközi elnöke. Becslése szerint az 1990-es években az ázsiai vevők még csak töredékét adták az aukciósház forgalmának.

A mérséklődő árak és az eltűnő vevők azonban arra utalnak, hogy változik a kínai gyűjtők hozzáállása, miközben az ország gazdasági lassulással küzd, a fényűző költekezés fokozott ellenőrzésével és átfogó korrupcióellenes fellépéssel néznek szembe a vagyonosab kínaiak.

A pandémia előtt még annyira erős volt a kínai vagyon vonzereje, hogy a Sotheby’s, a Christie’s, a Phillips és a Bonhams is nagyszabású hongkongi bővítésekbe kezdett. Mire azonban az új központok megnyíltak, a kínai vevőkre építés már rossz időzítésnek tűnt.

Bár 2022 végén és 2023 elején, a szigorú járványügyi korlátozások feloldása után rövid időre megugrottak az eladások, az aukciós költések azóta ismét megtorpantak. Az Art Basel–UBS Art Market Report szerint 2024-ben a szárazföldi kínai aukciós forgalom éves szinten 38 százalékkal esett vissza, és az ország a globális műtárgypiac rangsorában a harmadik helyre csúszott.

A Christie’s esetében az ázsiai – főként kínai – vevők globális árverési részesedése 39 százalékról 21 százalékra esett vissza. A Sotheby’s és a Phillips árverési bevételei 30 százalékkal zuhantak, a Sotheby’s eközben leépítésekre és költségcsökkentésre is kényszerült.

Forrás: Financial Times