75 éves korában elhunyt Kelemen Károly, a magyar kortárs festőművészet kiemelkedő alkotója. A hírt gyermekei osztották meg a közösségi médiában.

„A művészettörténet nagy utazója hazatért. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Kelemen Károly festőművész, akinek alkotásai maradandó nyomot hagytak a művészet világában. Egyedi látásmódja, elhivatottsága és munkássága generációk számára jelent inspirációt. Eltávozásával nemcsak a művészeti közösség, hanem a világ is szegényebb lett. Őt örökre megőrizzük emlékeinkben, művei pedig tovább élnek és mesélnek róla. Nyugodjék békében” – tették közzé a művész gyermekei a szomorú hírt, egy megviselt játékmackó fekete-fehér fotójával illusztrálva azt.

A Kelemen Teddy és Kelemen Kettenbrücke művészneveket is használó Kelemen Károly 1948. december 31-én született Győrben. 1974-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt; két év múlva alapító tagja lett a Rózsa-körnek, a Rózsa presszóban többek közt performanszokat és akciókat előadó legendás művészcsoportnak.

1981-ben elnyerte a Palette d’Or első díját a Cagnes-sur-Mer-i XIII. Nemzetközi Festészeti Fesztiválon. 1982-ben Falk Miksa utcai lakás-műtermében az ő vezetésével és Simon Zsuzsa művészettörténész menedzselésével jött létre a Rabinec Galéria (később Rabinext Stúdió), amely a Kádár-korszakban az ország első magángalériája volt. A vállalkozás nem a kívülről jövő műkereskedők, hanem az alotók „alulról jövő kezdeményezése volt a kortárs művészet piacosítására és a piacosításon keresztüli felszabadítására”– írta a korban rendhagyó vállalásról Nagy Kristóf.

A Hegyi Loránd művészettörténész által összefogott és elnevezett, nemzetközileg is sikeres Új Szenzibilitás seregszemléinek állandó kiállítója lett a nyolcvanas években. 1986-ban Bak Imre, Birkás Ákos és Nádler István mellett az ő művei szerepeltek a Velencei Biennálé magyar pavilonjában. 1994-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, 1998-ban pedig a firenzei Villa Romana rezidens művésze volt. 2013-ban Munkácsy-díjjal tüntették ki.

Konceptuális alkotónak indult, majd hamar ráérzett a fogyasztói társadalommal együtt kialakult posztmodern látásmódra, és „talált képekkel” dolgozott. Ilyen az 1985-ös az Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található Vasaló medve, avagy nehéz az élet (1985) című munkája, melyben Picasso vasaló női alakját parafrazeálta. „A Picasso kék korszakából való Vasaló nővel Kelemen keze alatt valami olyasmi történik, mint Mona Lisa portréjával Duchamp-nak köszönhetően. A Kelemen-féle Vasaló medve (1985) nem csupán megmosolyogtató szerepcsere, humoros fricska, hanem egy művészettörténeti concetto: a kék korszak-béli festmény későbbi, kubista stílusjegyekkel való átirata. Egy par excellence remix-mű. (…) A par excellence remixművel Kelemen medveként írja be magát a művészettörténet nagyjai közé, és ezzel destruálja, súlytalanítja a hagyományt” – írta róla Popovics Viktória.

Egyik másik, szintén „remix-műve”, mely Picasso mellett Duchamp-t és Erdély Miklóst idézi – Cím nélkül (Sakk az Avignoni kisasszonyokkal), 1996 – korábban Yoko Ono és John Lennon manhattani stúdióját díszítette. „Minden mű, amelyet másol és variál, témává és sémává minősül vissza, amelyet szabadon gyúr, torzít, kombinál a sajátjává. Egységes, személyes stílust ad annak, ami más személyes stílusaiból ered” – mondta róla Radnóti Sándor esztéta egy kiállításának megnyitóján 1995-ben. Kozák Csaba így fogalmazott: „Gyakorlatilag úgy sajátítja el és ki a dolgokat, hogy csak a bennfentesek ismernek rá a forrásokra. »Idézőművész«. A »kisajátítás«, az »appropriation art« egyik legjelesebb hazai képviselője.”

Földényi F. László A Portrait of the Artist as a Teddy-Bear – Kelemen Károly újabb festményeiről című esszéjében így írt a festő alteregójáról: „Olyan művészettörténész ez a mackó, aki nem riad vissza attól, hogy szabadjára engedje a saját magában lappangó művészt – azt a művészt, aki a halott (néma vásznakra festett) múltat újabb néma vásznak befestése révén eleveníti meg, kérdésessé téve ezzel múlt és jelen, élő és halott szigorú megkülönböztetését.”