„Horizontálisan, demokratikus döntéshozatallal működünk, hierarchiamentesen próbálunk együttműködni a művészekkel is. Ez lebontja azt a kurátor-koncepciót is, amelyben a kurátor önmagát a művészek fölött álló művészként képzeli el” – fiatal párizsi kurátorok meséltek lapunknak a kollektívában, egyesületi formában történő munka előnyeiről. Hátrányt nem tudtak mondani.

Párizst elárasztják a művészeti kollektívák. Ám a közös műteremházat birtokló művészkollektívák sokaságán túl az utóbbi időben többek között a kurátor-, művészettörténész-, és kritikus-kollektíva is bevett formának számít. Budapesten is láttunk már erre a munkamódszerre néhány kezdeményezést, most azonban egy konkrét példán át megnézzük, hogyan vált ez olyan fenntartható lehetőséggé a francia fővárosban, hogy a frissdiplomás kultúrmunkások ezt látják a legkiszámíthatóbb útnak az ilyenkor sok esetben stagnáló élethelyzetekre. Az espace fine párizsi, fiatal kurátor-kollektívával beszélgettünk. A csapat négytagú: Fanny Fernandez, Virna Gvero, Jay Levent, Jade Mahrour. Közülök Fanny, Virna és Jay válaszolt a kérdéseinkre. 

Legutóbbi, őszi kiállításuk a Párizs egyik külvárosában, Saint-Denis-ben található Le 6b nevű kultúrkomplexumban valósult meg. A 24 órás bioritmusra utaló Circades című tárlat azt a kérdést helyezte fókuszba, hogy a társadalomban betöltött szerepeink hogyan befolyásolják az időhöz való viszonyunkat. De meséljen inkább a kollektíva!

Hogyan és milyen célból jött létre a kollektíva? Hol ismertétek meg egymást? 

Virna: Mind a négyen együtt jártunk kurátori mesterszakra a Paris 1 Panthéon-Sorbonne-ra. Már az egyetem keretei között is rendeztünk közösen kiállítást több szaktársunkkal együtt, tehát hozzászoktunk a kollektív kurátori munkához. 2020 tavaszán, a karantén alatt végeztünk, és mindannyiunknál hosszú munkakeresős fázis következett. Egy idő után elkezdtünk beszélgetni arról, hogy használhatnánk fel úgy ezt az időt, hogy kiállításokon és magán a  művészeten is gondolkodunk. Így alakult meg végül az espace fine 2021 márciusában. Az első alapelvünk az volt, hogy a fiatal művészeket szeretnénk támogatni, minthogy mi is fiatal kurátorok vagyunk. Minél különbözőbb típusú művészeti intézményekben szerettünk volna dolgozni, többféle együttműködést kipróbálni.

Milyen intézményekben dolgoztatok eddig? 

Jay: A lehetőségek teljesen különböző utakon értek el minket. Négy kiállítást rendeztünk a megalakulás óta. Először a montreuil-i (Párizs egyik külvárosa – a szerk.) műtermek nyílt napjának keretein belül dolgoztunk együtt a S.P.O.R.T.S. nevű művészkollektívával. Erre a felhívásra nagyon egyszerűen, informális módon tudtunk jelentkezni.

Fanny: Az első projektet egyébként még jogi személyiség nélkül vittük végig, majd 2021 novemberében hoztuk létre egyesületünket, ami nélkülözhetetlen a pályázáshoz, a támogatások elnyeréséhez vagy a biztosításkötéshez. Hasznos, hogy bankszámlánk is lehet így. 

Jay: Második kiállításunk az Espace Voltaire-ben kapott teret, ahol a rezidens művészek kértek fel minket; egyiküket ismertünk korábbról. Harmadjára egy kereskedelmi galéria, a Galerie Lazarew hívott meg minket egy tárlat magvalósítására, részben az általuk képviselt művészek alkotásaiból. Az ősszel, a Le 6b-ben létrejövő Circades projekthez már egy évvel előtte komplex, részletesen kidolgozott pályázatot adtunk le, amit az intézmény hivatalos protokoll szerint bírált el. Ez az a kiállítás, amin a legtöbbet dolgoztunk eddig, és talán ez mutatta meg leginkább a kurátori attitűdünket, hiszen itt teljesen szabad kezet kaptunk a korábbi projektekhez képest. Kevésbé egy adott kérdéskört vizsgáltunk, inkább a művészek kapcsolódási pontjait kerestük. 

Mik a preferenciáitok a téma,  a médium vagy a módszertan szempontjából?

Virna: Eddig különböző módszerekkel csináltunk kiállítást. Nincs kifejezett témapreferenciánk, de szeretünk például az adott térre reflektálni. Fontosnak tartjuk marginalizáltabb, kevésbé látható művek és művészek bemutatását is. Érdekel minket a posztkolonializmus, a digitális művészet és a queer reprezentációk kérdésköre; sokféle hangot szeretnénk megszólaltatni. Egyenként is elég különböző dolgok foglalkoztatnak minket; lényeges az is, hogy mindegyikünk külön érdeklődésének is teret adjunk.

Milyen előnyei és hátrányai vannak a kollektív formának? 

Fanny: A kollektív munka számos művészeti összefüggésre rávilágít. Ezt úgy értem, hogy például sokkal több művészt ismerünk együtt. De amikor egy-egy témát kutatunk, akkor is nagyban előrevisz a folyamatos reflexió. 

Tehát e téren is igaz, hogy több szem többet lát. Főleg Párizsban, ahol olyan széles a művészeti közeg, hogy lehetetlen teljesen feltérképezni.

Igen, én nem szívesen vetném bele magam ebbe egyedül, hiszen akkor magadra maradsz azokkal a gondolatokkal, amiket már amúgy is ismersz, és kevésbé fejlődsz. Emellett előny még a felelősség megoszlása. Hátrányt nem igazán tudok mondani. 

Virna: Teljesen horizontálisan, demokratikus döntéshozatallal működünk, és így, hierarchiamentesen próbálunk együttműködni a művészekkel is. Szerintem ez lebontja azt a kurátor-koncepciót is, amelyben a kurátor önmagát a művészek fölött álló művészként képzeli el, autoriter módon. 

Individualista módon…

Igen. A kollektíva ezzel szemben polifónia. Hiszen egy művészeti esemény sosem jöhet létre egyéni munka eredményeként: mindig együttműködésről van szó. 

Mit gondoltok, mi egy kurátor-kollektíva tagjainak ideális száma? 

Virna: A négy…

Fanny: Viccen kívül, ez tényleg jó szám. Persze, egy kollektíva alapja, hogy több tagja van, de szerintem meg kell tartani az emberi léptéket. Sok kávézóban, étteremben is a négy fős asztal a bevett…

Virna: Azt gondolom, hogy bázisnak tökéletes a négy fő, de persze, egy-egy projektre szívesen meghívunk más együttműködőket. Négyen vagyunk, de mindig egységes kiállítás-koncepcióval állunk elő. Sokat diskurálunk egy-egy ötlet felett. 

Jay: Szerintem másképpen nem is történhet a téma kiválasztása, minthogy egy ember fejéből kipattan egy koncepció, aztán általában az alapján eszünkbe jut még több, de az is lehet, hogy ha annyira zseniális, akkor megmaradunk az eredetinél. 

Hogyan alakul más feladatok megosztása négyetek között? 

Fanny: Nincsen szigorú feladatmegosztás, nincs például állandó kommunikációsunk vagy aki a művészekkel tartaná a kapcsolatot. Ez mindig attól függ, kinek mihez van kedve. Meg persze attól is, hogy kinek mennyi kapacitása van, mert mindünknek van egyébként munkája a művészeti és kulturális színtéren, a kollektíván kívül is. 

Jay: Mindenki szavaz a művészekről, mindenki hoz be művészeket, mindenki kommunikációs: egy-egy ilyen feladatnál megbeszéljük, hogy ezt akkor most én csinálom, azt esetleg meg tudnád te csinálni? 

Fanny: Néha írunk is együtt, de azt legfeljebb ketten. Illetve minden feladatnál kérünk egymástól egy ellenőrzést is, tehát egy feladaton is legalább két ember dolgozik. 

Hogyan oldjátok meg a kollektíva tevékenységének finanszírozását? Van olyan pályázat, amely kifejezetten kurátor-kollektívákat céloz?

Jay: Nem tudok róla, hogy lenne ilyen, de mivel egyesület vagyunk, tudunk pályázni. A Circades-hoz az Île-de-France régiótól nyertünk el támogatást. Most legközelebb pedig a párizsi városvezetéshez pályázunk. 

Virna: A régiótól a projekt megvalósítására kaptunk pénzt, most viszont működésre fogunk pályázni, mert nincs még annyira kidolgozott projektünk, mint a Circades volt. 

Jay: Vannak privát támogatóink is. A crowdfundingot is kipróbáltuk.

Virna: A közösségi finanszírozásért cserébe meg lehetett szerezni a kiállítás egy-egy műalkotását, vagy kisebb publikációkat, nyomatokat. Jól működött, de persze ezzel nem lehet tervezni, nagyon bizonytalan. 

Egy kicsit általánosabban beszélve a kurátor-kollektívákról, mit tudtok elterjedésük folyamatáról Párizsban vagy azon kívül?

Virna: Párizsban nagyon sok van, például az 1:61, amely művészettörténészekből áll, vagy a Champs Magnetiques, amely szintén fiatal kurátorokat egyesít. Nemzetközi szinten talán még régebb óta léteznek művészeti kollektívák; vannak olyanok, amelyek konkrét tematika vagy módszer köré csoportosulnak, például a Forensic Architecture, akiket nagyon szeretek. Ők kutatásalapúak és építészeti metódusokból indulnak ki. Szerintem ez egyre inkább kibontakozó tendencia, főleg mostanság. Pédául az idei Lyoni Biennálét is egy kurátorpáros rendezte, akiket Art Reorientednek hívnak; 2009 óta dolgoznak együtt. 2019-ben pedig a Palais de Tokyo összes kurátorát meghívta  a Lyoni Biennálé, így őket értelmezhetjük rövidtávú kollektívaként. Nicolas Bourriaud és Jérôme Sans, akik a Palais de Tokyo első igazgatói voltak, mondhatni, hogy szintén kurátorpárosként működtek. Ami nagyon érdekes szerintem, hogy ez a tendencia különböző szinteken megmutatkozik, a nagyon kicsi struktúráktól kezdve a nagy intézményekig. 

Jay: Több művészkollektíva van, mint kurátori, de olyanok is bőven, akik művészek és kurátorok egyszerre. Az is kezd bevetté válni, hogy művészek rendeznek kiállításokat. 

Mint a Documentán is. 

Igen, de ilyen például Párizsban a Capsule Collectif is, amely videóművészettel foglalkozik. Egyébként is, ha művészek létrehoznak egy kollektívát, elkerülhetetlen, hogy kurátori feladatokat lássanak el. 

Virna: Még dolgozni kell azon, hogy normalizálódjon a kurátor-kollektíva mint forma, ezt annak kapcsán is érzékeljük, hogy sok felhívás csak individuális kurátoroknak szól. Vannak kurátori szervezetek, egyesületek is, de ezek is leginkább individuális kurátorokat fognak össze. 

Volt olyan kollektíva, amelyik inspirációként szolgált számotokra? Amelyikkel beszéltetek az alapításotok előtt?

Jay: Előtte nem nagyon beszéltünk velük erről, de azóta sokkal tartjuk a kapcsolatot, igen. 

Virna: Sok ilyen kiállítást láttam előtte, a kollektíva koncepciója megvolt már a fejünkben korábban is. 

Fanny: A működés kialakításában teljesen a saját utunkat követtük, kikísérleteztük, hogy nekünk mi a legjobb, nem kerestünk példákat ehhez. 

Virna: Fiatalok vagyunk, nemrég kezdtük ezt el, nyitottak vagyunk arra is, hogy változtassunk a működési módunkon a jövőben, ha úgy látjuk jónak. Érdekel minket például a könyvkiadás, -szerkesztés is. 

Mik a konkrét tervek a közeljövőre nézve?

Virna: Most éppen két kiállítást készítünk elő 2023-ra. Egyet, ami egy klasszikusabb értelemben vett kiállítás jól körülírt tematikával és művészlistával. Aztán pedig kollaborálunk egy egyesülettel, tőlük „carte blanche”-t kapunk (szó szerint: „fehér kártya”, így nevezik, ha egy kurátor teljesen szabad kezet kap egy projekt megvalósítására – a szerk.) egy performansz- és eseménysorozat megszervezésére. Illetve website-ot is szeretnénk, de ez még csak a tervezés fázisában van; szeretnénk, hogy multimediális legyen, például sok-sok interjúval és podcasttal.

Jay: Persze, hosszútávú célként csodálatos lenne egy saját kiállítótér. Ez a mediáció szempontjából is érdekes lenne; ki lehetne alakítani egy hálózatot a közönség tagjaiból és a szakmai partnerekből. 

Virna: És ide külsős kurátorokat is meg lehetne hívni. 

Borítókép: Az espace fine kurátor-kollektíva. Balról jobbra: Virna Gvero, Jade Mahrour, Jay Levent, Fanny Fernandez.