Hosszú várakozás után megnyitotta kapuit a Le Large, Franciaország legújabb kortárs művészeti központja. Az Île Seguin szigetén létrejött intézmény nemcsak különleges építészeti megoldásaival, hanem a helyszín ipari múltját feldolgozó nyitókiállításával is új fejezetet nyit a terület történetében.

Párizs nyugati elővárosában, Boulogne-Billancourt közelében, a Szajna által körülölelt Île Seguin szigeten nyílt meg a Le Large kortárs művészeti központ. A látogatás már önmagában is különleges élmény: a metró 9-es vonalának végállomásától, a Pont de Sèvres-től körülbelül 15 perces sétával vagy rövid buszúttal érhető el a sziget, ahol a sűrű városi környezetet vízparti panoráma, zöld dombok és nyugodtabb atmoszféra váltja fel.

Az intézmény a mintegy 450 millió eurós Pointe des Arts kulturális fejlesztés része, amelyben a múzeum mellett mozi, szálloda és egyéb közösségi funkciók is helyet kaptak. A beruházás különös jelentőséggel bír, hiszen az Île Seguin identitását a 20. század nagy részében a Renault autógyára határozta meg. Az egykor több ezer munkást foglalkoztató üzemből több tízmillió autó került ki, a sziget pedig hosszú időn át a francia ipari termelés egyik fontos helyszíne volt.

A Le Large épületét a Pritzker-díjas katalán RCR Arquitectes tervezte. Az épület különleges geometriája felfelé szélesedik: míg az alsó szinten mintegy 500 négyzetméteres, az ötödik emeleten már közel 1500 négyzetméteres alapterülettel rendelkezik. Legfeltűnőbb építészeti eleme a meleg, rézszínű, eloxált alumíniumburkolat, amelyet egymásra rétegződő, rombusz alakú elemek alkotnak.

Az intézmény neve is szorosan kapcsolódik a helyszínhez. A francia prendre le large kifejezés jelentése nagyjából „kihajózni”, „útra kelni”, illetve „elszakadni a megszokottól”. A névválasztás egyszerre utal a sziget vízparti elhelyezkedésére és a művészetben rejlő felfedezés lehetőségére.

„A kifejezés rezonál a sziget adottságaival és a vízhez fűződő kapcsolatával. A szabadság, az elindulás és a felfedezés lehetőségét hordozza” – fogalmazott Paula Aisemberg, a központ igazgatója.

A mintegy 2500 négyzetméternyi kiállítótér rugalmasan alakítható. Az intézmény időről időre egyetlen nagyszabású tárlatnak adhat otthont, de több, egymással párhuzamosan futó kiállításnak is helyet biztosít majd.

A Le Large egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a hagyományos múzeumi szerepkörön túlmutatva széles közönséget szólítson meg. A központ ezért nem pusztán kiállítóhelyként, hanem találkozási és közösségi térként is működik. A látogatók számára nyitott területek mintegy 40 százaléka ingyenesen hozzáférhető.

A földszinten kényelmes ülőhelyekkel kialakított, napfényes előcsarnok várja az érkezőket, ahol a látogatók akár hosszabb időt is eltölthetnek beszélgetéssel. Könyvesbolt és koncepcióüzlet is működik az épületben, a lépcsősor pedig egyfajta amfiteátrumszerű közösségi térré alakul.

Az ötödik emeleten két különleges helyiség kapott helyet, amelyeket Constance Guisset francia tervező álmodott meg. Az Extra Large nevű, 80 férőhelyes kávézó szezonális ételekkel és lenyűgöző panorámával várja a vendégeket, míg a Le Petit Atelier a 6–10 éves gyermekek számára kínál ingyenes kreatív foglalkozásokat.

A központ működése szintén több lábon áll: nonprofit egyesület és kereskedelmi vállalkozás együttműködésére épül. Előbbi a művészeti programokért és a francia alkotók támogatásáért felel, utóbbi pedig többek között a rendezvények és helyszínbérlések lebonyolítását végzi. A projekt legfontosabb támogatója a Laurent Dumas üzletemberhez kötődő Emerige Alapítvány.

A Le Large első kiállítása, a Moteur Imaginaire – magyarul nagyjából „Képzeletbeli motor” – szorosan kapcsolódik a sziget ipari örökségéhez. A tárlat kurátora Cecilia Alemani, a New York-i High Line Art igazgatója és főkurátora, aki korábban a 2022-es Velencei Képzőművészeti Biennálé művészeti vezetőjeként is dolgozott.

A kiállítás több mint száz műalkotást vonultat fel 55 művésztől, 23 országból. Az 1930-as évektől napjainkig ívelő válogatás az autó történetét egy képzeletbeli utazásként mutatja be: a gyártósortól és a szerelőcsarnoktól az autó mint vágyott tárgy megjelenésén át egészen a digitális algoritmusok világáig.

A tárlat egyik különlegessége, hogy a Renault művészeti gyűjteményének darabjait kortárs alkotásokkal és történeti dokumentumokkal kapcsolja össze. A vállalat korábban maga is aktívan támogatta a művészeket: az Art, Research and Industry program keretében alkotókat hívott meg gyáraiba, ahol közvetlenül ismerkedhettek meg az ipari termelés világával. Jean Dubuffet, Arman, Jean Tinguely és Victor Vasarely egyaránt részt vett ezekben a kezdeményezésekben.

A nyitókiállítás mintegy ötven művet mutat be a Renault gyűjteményéből, amelyeket archív fényképek, dokumentumok és egykori gyári dolgozókat megörökítő felvételek egészítenek ki. A kurátorok fontosnak tartották, hogy ne csupán az autógyártás esztétikai és technológiai oldalát mutassák be, hanem az egykori munkások és a sziget közösségének történetét is megőrizzék.

A kiállítás térbeli kialakítása Pascal Rodriguez francia tervező munkája. A négy egymást követő kiállítótér között nagy, kör alakú nyílások teremtenek vizuális kapcsolatot. A közös tengelyre rendezett nyílások a gyártósorok ritmusát idézik, így a látogatók szinte egy hatalmas gépezet belsejében érezhetik magukat.

A terekben elhelyezett autók és autóhoz kapcsolódó műalkotások az ipari tárgyak újraértelmezésének különböző lehetőségeit mutatják be.

A tárlat első látványos darabja egy 1898-as Renault, amelyet a ghánai Paa Joe Junior festett faszállító gyaloghintóvá alakított át. Ezt követi Arman alkotása, amelynek alapját egy Renault 10-es életnagyságú fa modellje adta. A művész a mérnökök által készített modellt darabokra vágta, majd a részeket plexidobozokban rendezte el.

Mohamed El Khatib munkája egy Renault 12-es köré épül. A bőröndökkel, dokumentumokkal és kazettákkal megrakott autó az 1970-es és 1990-es évek közötti időszakot idézi fel, amikor a Franciaországban élő bevándorló családok nyaranta autóval indultak útnak a Maghreb térségébe. Bertrand Lavier pedig egy Renault Forma–1-es versenyautót festett át, jellegzetes, lendületes ecsetvonásaival.

Cecilia Alemani számára különösen fontos volt, hogy a francia művészeti szcéna alkotói is hangsúlyos szerepet kapjanak a kiállításon. A résztvevő művészek közel fele Franciaországban él. A már ismert alkotók – például Sara Sadik, Randa Maroufi és Mohamed Bourouissa – mellett olyan művészek is bemutatkoznak, akikkel a kurátor korábban még nem dolgozott együtt.

A kutatás során több alkotó személyes családi kapcsolatot is felfedezett a szigettel. Johanna Benaïnous például megtudta, hogy nagyapja egykor a Renault gyárában dolgozott.

Más művészek egykori munkásokkal beszélgettek, archívumokat kutattak, és a személyes emlékeket kortárs műalkotások formájában dolgozták fel.

A tárlat 17 kifejezetten erre az alkalomra megrendelt új alkotást is bemutat. Közéjük tartozik Clément Cogitore Untitled című, 2026-os filmje, amely az 1947-es Renault-gyári sztrájkot idézi fel. A szinte mozdulatlan jelenetben egy nő köt egy leállított szerelősor mellett. A dokumentumfilmes felvételek inspirálta alkotás a munkásmozgalmak kevésbé látványos, mégis fontos pillanataira irányítja a figyelmet.

Hasonlóan személyes megközelítést képvisel Zhenya Machneva falikárpitja, amelyen a művész nagyapjának Renault Kangoo típusú autójának motorja jelenik meg. A hagyományos kézi szövőszéken készült mű a családi emlékezetet kapcsolja össze az ipari történelemmel. Lassú, aprólékos technikája tudatos ellenpontja a gépesített gyártás sebességének.

A projekt várhatóan összehasonlításra ad majd alkalmat Párizs két másik jelentős magánmúzeumával, a Bernard Arnault nevéhez kötődő Fondation Louis Vuittonnal és François Pinault Bourse de Commerce intézményével.

A Le Large azonban sajátos utat választ: nem állandó gyűjteményre épít, hanem folyamatosan változó időszaki kiállításokkal kívánja megszólítani a közönséget.

A nyitókiállítás jól jelzi ezt a szemléletet. A Moteur Imaginaire egyszerre idézi meg a Renault gyárának történetét, az autógyártás technológiai fejlődését, a munkások mindennapjait és az ipari örökség személyes vonatkozásait.

A régi gyárépületek már eltűntek, helyükön pedig egy mindenki számára nyitott, új kulturális központ áll. Ahogy Cecilia Alemani fogalmazott, különleges lehetőség egy új intézményt egy ennyire gazdag történeti emlékezetű szigeten létrehozni. A Le Large nem egyszerűen új funkciót ad az Île Seguinnek: a művészet eszközeivel teszi újra láthatóvá és átélhetővé annak múltját, miközben egy nyitottabb, közösségibb jövő felé mutat.

Forrás: Artnews, Financial Times