A japán avantgárd művész 97 éves volt. A gyermekkorától kísértő hallucinációkat pöttyök, hálók, tükrök és végtelennek tűnő terek formájában fordította művészetté. A háború utáni japán művészet legismertebb alakjává vált.

Yayoi Kusama, akinek megszállott pötty- és hálóismétlései a végtelen kifejezésének eszközeivé váltak, és kitörölhetetlen nyomot hagytak a kortárs művészetben világszerte, augusztus 14-én, többszervi elégtelenség következtében halt meg egy tokiói kórházban. 97 éves volt. Halálhírét csütörtökön a Kyodo News közölte, később pedig hosszú ideje működő galériája, a David Zwirner Gallery is megerősítette.

„Szakmai életem egyik nagy kiváltsága volt, hogy az elmúlt tizenöt évben Yayoi Kusama rendkívüli művészetét képviselhettem” – írta közleményében David Zwirner. Hozzátette: „Kusama utoljára 2013-ban járt New Yorkban, abban a városban, ahol hosszú éveken át élt. E látogatás alkalmával nyitotta meg galériáinkban az elsőt a későbbi kiállítások hosszú sorából, amelyek előtt egyórás sorok kígyóztak azokból, akik szerették volna megtapasztalni a munkáit… Halálakor kétségtelenül ő volt a világ leghíresebb élő művésze. Borzasztóan fog hiányozni.”

Kusama olyan egyedi vizuális nyelvet alakított ki, amely azokból a hallucinációkból táplálkozott, amelyeket már gyerekkora óta átélt.

Az 1950-es évek végén a New York-i avantgárd meghatározó alakjává vált, és több mint hét évtizeden át dolgozott. Festészettel, szobrászattal, installációkkal, performanszokkal, irodalommal és divattal egyaránt foglalkozott. Munkáiból a világ számos múzeumában rendeztek jelentős áttekintő kiállításokat, miközben karakteres megjelenése idővel önálló globális márkává vált. A háború utáni Japánból talán ő lett a legkönnyebben felismerhető művész.

Kusama Nagano prefektúra Matsumoto városában született, egy vetőmag-nemesítéssel és -forgalmazással foglalkozó család legfiatalabb lányaként. Gyerekként rendszeresen kiment az otthona körüli ibolya- és más virágmezőkre, hogy lerajzolja őket. Már egészen fiatalon vizuális hallucinációkat tapasztalt, amelyeket később „fényvillanásokként, aurákként vagy sűrű pöttymezőkként” írt le. Elmondása szerint olykor az állatok is beszéltek hozzá.

Az élmények intenzitásának kezelésére Kusama a rajzoláshoz fordult – ez lett későbbi művészi életének alapja. Édesanyjáról például nagyjából tízéves korában készített portréja egy pöttyökből álló tenger előtt ábrázolja az alakot. A motívum később együtt nőtt művészetével és legendájával: először a képkereteket borította el, majd a szobákat, végül egész galériákat.

1948-ban, 19 évesen Kusama beiratkozott a Kiotói Városi Művészeti és Iparművészeti Iskolába, ahol a nihongát, vagyis a hagyományos japán stílusú festészetet tanulta. Első önálló kiállítását 1952-ben rendezte Matsumotóban, és ezt követően Japánban is rendszeresen kiállított. Egyre inkább zavarták azonban a háború utáni japán társadalom korlátai, és úgy érezte, művészetének szabadabb, tágasabb környezetre van szüksége.

Törekvéseit egyebek mellett Georgia O’Keeffe is bátorította. Kusama felkutatta az amerikai művész címét, levelet küldött neki néhány akvarelljével együtt, és tanácsot kért tőle. O’Keeffe válaszolt.

1957-ben, 28 évesen Kusama elhagyta Japánt, és az Egyesült Államokba költözött.

Miután egy ideig Seattle-ben élt, Kusama New Yorkba költözött, és Manhattanben kezdett dolgozni. Pénze alig volt, azonban rendkívüli tempóban és mennyiségben alkotott.

Ezekben az években készítette el pályája első jelentős sorozatát, az „Infinity Nets”, vagyis „Végtelen hálók” című munkákat. A hatalmas vásznakat szélüktől szélükig apró, ismétlődő festett hurkok borították. A művek 1959-ben, a New York-i Brata Galleryben rendezett kiállításon keltettek feltűnést. A tárlatról többek között a New York Times is beszámolt.

A jelek megszállott ismétlése később szorosan összekapcsolódott Kusama „önfelszámolás” (self-obliteration) fogalmával. Ez nála az én és a körülvevő világ közötti határok feloldódását jelentette.

Az ARTnews-ban Donald Judd – akkor még feltörekvő művész és kritikus – méltatta Kusama munkáit, és meg is vásárolta egyik festményét. Más művészek, köztük Frank Stella is felfigyeltek rá. Japán nőként a nagyrészt fehér férfiakból álló New York-i avantgárd közegben Kusama fokozatosan a gyorsan változó művészeti színtér egyik sajátos és megkerülhetetlen szereplőjévé vált.

1965-ben Kusama bemutatta az Infinity Mirror Room—Phalli’s Field című művét. A tükrökkel kialakított térben vörös pöttyökkel borított, puha fallikus formák sokasága kapott helyet. A tükrök megsokszorozták a tárgyakat – és magát a látogatót is –, így az egész környezet végtelennek tűnt. Az „Infinity Mirror Rooms”, vagyis a „Végtelen tükörszobák” később pályája legismertebb és legünnepeltebb munkái közé kerültek.

Az 1960-as évek Amerikájának háborúellenes mozgalmai és ellenkultúrája közepette Kusama performanszokat, úgynevezett „happeningeket” is rendezett. Ezek gyakran meztelen résztvevőkkel zajlottak, akiknek testét a művész pöttyökkel festette be.

1966-ban, a 33. Velencei Biennálé idején Kusama hivatalos meghívás nélkül valósította meg a Narcissus Garden című munkáját: 1500 fényes, tükröződő ezüstgömböt helyezett el egy füves területen a kiállítási helyszínen kívül. A „YOUR NARCISSISM FOR SALE” felirat alatt darabonként két dollárért próbálta értékesíteni a gömböket, amíg a biennále tisztviselői közbe nem léptek.

A gesztus provokatív módon mosta össze a műalkotás és az áru közötti határt, miközben az intézményi és kereskedelmi művészeti struktúrákat is támadta.

Kusama később, 2013-as memoárjában, a Polka Dot Autobiography című könyvben így írt arról, mit jelent számára az avantgárd: „Visszatekinteni az ember társadalomban elfoglalt helyére, és új történelmet teremteni – szerintem ezt jelenti avantgárdnak lenni.”

Gerillaakciói közé később meztelen demonstrációk – „Love Happenings”– és pöttyös testfestések is bekerültek. A vietnami háború és az egyre szélesebb amerikai ellenkultúra hátterében munkái mind szorosabban kapcsolódtak politikai és társadalmi kérdésekhez.

Kusama emellett musicalekkel, filmkészítéssel és divattal is kísérletezett. Folyamatosan tágította saját művészi gyakorlatának határait, és az 1960-as évek egyik legegyedibb avantgárd alkotójává vált.

1973-ban, nagyjából 16 év után Kusama visszatért Japánba. New York-i tevékenységének szenzációs elemei azonban kezdetben nagyobb figyelmet kaptak, mint azok művészettörténeti jelentősége, és a ma élvezett kritikai elismertség korántsem alakult ki azonnal.

Ebben az időszakban Kusama egyre többet kezdett japánul írni. A próza és a költészet új lehetőséget kínált számára az én vizsgálatára, a vizuális művészettől eltérő eszközökkel. Első regénye, a Manhattan Suicide Addict után további regényeket, novellásköteteket és verseket publikált, miközben továbbra is készítette műveit.

Az 1980-as években rendszeresen állított ki többek között a Fuji Television Galleryben. Ebben az időszakban egyre hangsúlyosabbá vált munkáiban a tök is, amely mára talán életművének egyik legkönnyebben felismerhető motívuma.

Kusama nemzetközi megítélésének újragondolásában fontos fordulópont volt 1989, amikor a New York-i Center for International Contemporary Arts retrospektív kiállítást rendezett munkáiból. A tárlat ismét a New Yorkban töltött éveire és a háború utáni művészetben betöltött úttörő szerepére irányította a figyelmet.

A döntő fordulat 1993-ban érkezett. Kusamát választották Japán képviselőjének a 45. Velencei Biennáléra, a japán pavilon kurátora pedig Akira Tatehata műkritikus lett. Huszonhét évvel azután, hogy hivatalos meghívás nélkül mutatta be a Narcissus Gardent Velencében, immár Japán hivatalos képviselőjeként tért vissza.

Tatehata kiállítása Kusama úttörő szerepét hangsúlyozta abban a New York-i művészeti világban, amely az absztrakt expresszionizmustól a minimalizmus és a pop-art felé tartott, miközben újabb munkáit is bemutatta. A japán pavilon kulcsfontosságú pillanatnak bizonyult Kusama hírnevének megszilárdításában Japánban és nemzetközi szinten egyaránt.

1998-ban a Los Angeles County Museum of Artban nyílt meg a Love Forever: Yayoi Kusama, 1958–1968 című kiállítás, amely később a New York-i Museum of Modern Artba, a minneapolisi Walker Art Centerbe és a tokiói Museum of Contemporary Artba is eljutott. A tárlat jelentősen átértékelte a Kusama New York-i éveiben létrehozott radikális munkákat.

Kusama nemhogy nem lassított a hetvenes éveibe lépve, hanem a 2000-es években tovább bővítette művészi gyakorlatát.

2004-től készítette a monokróm rajzokból álló Love Forever sorozatot. 2009-ben kezdett dolgozni a nagyszabású My Eternal Soul sorozaton, amelyet élénk színek, valamint arcokra, szemekre és organikus formákra emlékeztető motívumok jellemeztek. Mire a sorozat 2021-ben lezárult, Kusama mintegy 900 művet készített belőle 12 év alatt.

Művészi termkenysége ezután sem hagyott alább. 2021-ben új festészeti sorozatba kezdett Every Day I Pray for Love címmel, visszatérve azokhoz a témákhoz, amelyek egész életében foglalkoztatták: a végtelenhez, a szerelemhez, az élethez és a halálhoz.

Ekkorra Kusama megkérdőjelezhetetlen piaci erővé vált. Egy női művész számára mérföldkőnek számító eredményt ért el: 2023-ban ő lett a világ legnagyobb forgalmú kortárs művésze, művei aukciókon 80,9 millió dollárért keltek el. Ezzel több mint 30 millió dollárral haladta meg az előző év rekorderét, David Hockneyt. Az év legdrágábban eladott Kusama-műve a 2014-es A Flower című festmény volt, amely a Christie’s hongkongi aukcióján csaknem 10 millió dollárért kelt el.

2023 így egyben Kusama piaci pályafutásának csúcspontját is jelentette. Aukciós forgalma 2021-ben csaknem 160 százalékkal ugrott meg, és elérte a 183,5 millió dollárt.

Kusama nevével egy nagyszabású múzeumi kiállítás szinte garantált közönségsikert jelentett. A londoni Tate Modern 2012-ben rendezett jelentős retrospektív tárlatot műveiből. 2017-ben a washingtoni Hirshhorn Museum and Sculpture Gardenben nyílt meg a Yayoi Kusama: Infinity Mirrors, amely később Észak-Amerika több városába is eljutott. Sok helyen a sorok a háztömb körül kígyóztak, hogy betérhessenek az „Infinity Mirror Rooms”-ba.

2022-ben a hongkongi M+ rendezte meg a Yayoi Kusama: 1945 to Now című átfogó retrospektív kiállítást. A tárlaton mintegy 200 mű szerepelt, amelyek csaknem nyolc évtizedet öleltek fel. Kusama még a kilencvenes éveiben is a világ jelentős múzeumainak kiállítási szereplője maradt.

Motívumai eközben messze túlléptek a múzeumok falain. 2012-ben Kusama első nagy együttműködését kezdte a Louis Vuittonnal. A partnerség 2023-ban még nagyobb léptékben tért vissza: monumentális pöttyök és Kusamáról mintázott animatronikus figurák alakították át a divatház üzleteit New Yorkban, Párizsban, Tokióban és más városokban, világszerte közösségi médiás jelenséggé válva.

Japánban a Naoshima szigetén álló sárga Pumpkin az ország egyik legismertebb köztéri műalkotásává vált. Kusama számos nagyszabású munkája állandóan látható különböző japán intézményekben és helyszíneken, köztük szülővárosában, a Matsumoto City Museum of Artban. 2017-ben Tokió Sindzsuku negyedében megnyílt a Yayoi Kusama Museum, amely állandó intézményként szolgál műveinek megőrzésére és bemutatására.

Kusama 2006-ban megkapta a Praemium Imperiale díjat, 2009-ben a japán kormány a Kulturális Érdem Személyiségévé nevezte ki, 2016-ban pedig elnyerte a Japán egyik legmagasabb kitüntetésének számító Kulturális Érdemrendet.

Kusama élete utolsó éveiben is folytatta a munkát, rendíthetetlen elszántsággal dolgozva azon, hogy nyomot hagyjon a művészettörténetben.

A Polka Dot Autobiography című könyvében arról is írt, mit szeretne, hogy történjen művészetével halála után:

„Remélem, hogy a pöttyök tovább sokasodnak, és elviszik az üzenetemet az emberekhez mindenhová. És még a halálom után is mindennél boldogabb lennék, ha az általam hagyott nyomok messzire és mélyre nyúlhatnának, és vég nélkül elérhetnék az eljövendő nemzedékeket.

Mától holnapig, holnaputántól az azt követő napig szeretnék tovább dolgozni, lépésről lépésre, hogy a művészetemmel megérintsem az embereket.”

Forrás: ArtNews, The Guardian

Borítókép: Hong Kong City, Shop display, Yayoi Kusama artist (Photo by Calle Montes / Photononstop / Photononstop via AFP)