Hirdetés
Hirdetés
— 2026. július 20.

Először sikerült megfejteni egy ősi maja csillagász-matematikus nevét

A Nap és a bolygók mozgását leíró egyedülálló képletek mellett felfedezett név bizonyítja, hogy az ilyen tudományos munka már több mint ezer évvel ezelőtt is kiemelkedő jelentőségű volt.

A Guatemalában dolgozó régészek először azonosították egy mintegy 1250 évvel ezelőtt élt maja matematikus-csillagász nevét. A név egy különleges matematikai képlet végén szerepel, amelyet a Xultun nevű ősi város egyik épületének falára írtak. Xultun Guatemala városától mintegy 340 kilométerre délnyugatra található. A felfedezés nemcsak a maja csillagászat és matematika mögött álló személyek kilétébe enged bepillantást, hanem az ősi maja kódexek készítésének folyamatáról is új ismereteket nyújt.

„Nagy izgalommal fedeztük fel, hogy a helyiség számos matematikai felirata közül az egyik valójában szerzői megjelölést is tartalmaz” – mondta Franco Rossi, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) régésze és az Antiquity című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője. „Őszintén meglepő, hogy a régészeti leletanyagban eddig nem került elő több hasonló aláírás, hiszen ez a rendkívül specializált munka fontos és széles körben elterjedt volt az ősi maja társadalomban, különösen a 8. század folyamán.”

A felirat szerint a matematikus-csillagász neve Sak Tahn Waax volt, amelynek jelentése: „Fehérmellű Róka”. Feladata valószínűleg a természet ciklusainak és az idő múlásának megfigyelése, valamint olyan számítások elkészítése volt, amelyek alapján a maják meghatározhatták például a monumentális építkezések vagy az uralkodók koronázásának legkedvezőbb időpontját.

Egy 11 betűből álló készlet utolsó két jele adta meg a kulcsot
a csillagász-matematikus nevének megfejtéséhez.
Az első jel a „che-he-na” kifejezés, ami azt jelenti, hogy „így szól…”.
A második pedig a SAK-TAHN-wa-xi, azaz a „Fehérmellű Róka”

„A klasszikus kori maja emlékműveken és tárgyakon található hieroglifikus szövegek és dátumok rendszerint történelmi eseményekhez, politikai üzenetekhez és közösen ismert történetekhez kapcsolódnak, amelyek gyakran egybeesnek bizonyos időciklusokkal és égi jelenségekkel” – magyarázta Rossi.

Sak Tahn Waax matematikai képlete önmagában is egyedülálló, és olyan új csillagászati megfigyeléseket tartalmaz, amelyek talán megmagyarázzák, miért tartotta fontosnak, hogy névvel is ellássa munkáját. A feljegyzések egy része a 260 napos rituális naptári ciklusra, a napév hosszára, valamint az ezekhez kapcsolódó számításokra vonatkozik.

Különösen figyelemre méltó, hogy a képlet új módszert alkalmaz a bolygók – köztük a Vénusz és a Mars – mozgásának rögzítésére.

A régészek a feliratot egy Xultunban található lakóépület-komplexum egyik helyiségében fedezték fel. A maják a helyiség keleti belső falát vakolattal vonták be, amelyet később matematikai „mikroszövegek” írására használtak. Amikor a 2010 és 2012 közötti feltárások során a festett feliratok napvilágra kerültek, az évszázadok során erősen kifakultak. A kutatócsoport ezért beszkennelte, lerajzolta és lefényképezte a hieroglifákat, majd digitális képjavító eljárásokkal tette őket jobban olvashatóvá. Ennek eredményeként megállapították, hogy a falon összesen mintegy 52 matematikai és csillagászati mikroszöveg található.

Különösen jelentős, hogy ezek a feliratok valószínűleg a lakókomplexumban készített maja kódexek tartalmának „piszkozatai”, előzetes számításai lehettek. A kutatók a felfedezést ahhoz hasonlítják, mintha egy híres műalkotás előkészítő vázlatát találták volna meg. A helyiségben és annak közelében papírkészítéshez használt eszközöket is feltártak, ami arra utal, hogy az épületben naptári számításokra és írnoki munkára képezhették a tanulókat. Ezt a falakon látható festmények írnokokat jelölő címei is alátámasztják.

Bár az ősi maják nagy mennyiségű szöveget készítettek papírra, növényi rostokra és fára, ezek a szerves anyagok a trópusi éghajlat miatt csak ritkán maradtak fenn az évszázadok során.

A mindössze négy, napjainkig fennmaradt prekolumbiánus maja kódex a maja civilizáció későbbi korszakában készült, több mint ötszáz évvel a xultuni feliratok után.

Éppen ezért a helyiség falára írt szövegek rendkívül ritka betekintést nyújtanak az ősi könyvkészítés folyamatába, valamint a maják matematikai és csillagászati munkájába.

Rossi szerint egyelőre csupán a helyiség erősen megrongálódott szövegeinek kis részét sikerült teljes mértékben elemezni és megfejteni. A kutatás következő fontos célja valamennyi mikroszöveg részletes vizsgálata. A csapat azt is reméli, hogy sikerül elkülöníteni a különböző írnokok kézírását a festett feliratokon. Nem kizárt, hogy Sak Tahn Waax más szövegeket is készített ugyanebben a helyiségben. Emellett folytatni kívánják Xultun régészeti feltárását és dokumentálását is, hiszen

a város mintegy 900 hektárnyi városi területét ma is sűrű erdő borítja.

„A kutatás legizgalmasabb és legfontosabb eredménye, hogy ez az első közvetlen említés egy ősi maja matematikus-csillagászról személynévvel együtt” – hangsúlyozta Rossi. „Akár arról van szó, hogy az írnok saját számítását írta alá, akár arról, hogy egy másik tudós szellemi munkájának tulajdonította a képletet, most már rendelkezünk egy matematikai formulával és annak alkotójának nevével. Ez világosan mutatja, milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a klasszikus kori maják az ilyen szellemi teljesítményeknek.”