Politikai földrengések, háborúk és természeti katasztrófák árnyékában indult 2025 – ám a művészeti világ bizonyította, hogy a kemény határfalak és a nyers hatalmi logikák korában is képes erőt mutatni.

2025 elején a művészeti világ – akárcsak a bolygó nagy része – visszafojtott lélegzettel figyelte, milyen irányt vesz az Egyesült Államok politikája Donald J. Trump újraválasztása után. Washingtonban mindenki az új elnök teendőinek listáját találgatta, miközben az ország másik partján, Los Angeles környékén pusztító erdőtüzek közel 60 000 hektárt perzseltek fel, emberek százainak halálát okozva, több ezreket kényszerítve otthonuk elhagyására, miközben felbecsülhetetlen számú műalkotást, valamint építészeti emléket is megsemmisített a természeti katasztrófa.

A politikai földrengést és a lokális apokalipszist gyors egymásutánban követték az amerikai elnök sokkoló rendeletei, amelyek alól a művészeti világ sem maradt kivétel. Néhány hónap leforgása alatt Trump és kormánya célkeresztbe vette többek között a washingtoni National Portrait Galleryt is. Az intézményt hosszú ideje vezető holland művészettörténész, Kim Sajet azután mondott le, hogy az elnök nyilvánosan bejelentette elbocsátási szándékát. Ugyancsak országos ügy lett egy Trump-portré a coloradoi állami kapitóliumban, amelyet az elnök közösségi médiás kritikája után lecseréltek.

A militarizált bevándorlás-ellenőrzés, a műtárgyimportot fenyegető vámok, a bútorimportra kivetett tényleges tarifák, valamint az akadémiai és múzeumi világban évtizedek óta működő sokszínűségi programok visszaszorítása hosszan tartó hidegzuhanyként érte a művészeti és designszcénát. „Az év hangulatát sokak számára a komorság jellemezte” – fogalmazott Thaddaeus Ropac galerista.

A mindennapokat tovább sötétítette az ukrajnai háború és a Gázában elszenvedett hatalmas civil veszteségek híre. Művészek – és civilek – estek áldozatul a konfliktusokban. Lauren O’Neill-Butler New York-i szerző szerint, aki 2025-ben jelentette meg The War of Art című könyvét a művészeti aktivizmus közelmúltjáról, az alkotók ma jóval beletörődőbbek, sőt olykor szinte engedelmesek, mint a korábbi korszakokban.

„Az emberek nagyon félnek megszólalni” – mondja, az 1960-as évek tiltakozó kultúrájához mérve a jelenlegi helyzetet.

A passzivitás azonban nem volt általános. Velencében a lakosok tömegesen tiltakoztak Jeff Bezos és Lauren Sanchez több millió eurós nyári esküvője ellen, amely sokak szemében a luxusturizmus által kiszolgáltatott élet szimbólumává vált.

A csillogás éve volt ez Washingtonban is: Trump aranyozott díszítéseket vezetett be a Fehér Ház Ovális Irodájában, majd lebontatta a visszafogott Keleti Szárnyat egy gigantikus bálterem kedvéért – az építész- és designszakma rosszallása, valamint a közvélemény-kutatások negatív eredményei ellenére.

Az Egyesült Államok bevándorlási szigorítása a művészeti életben is érezhető volt. Sok, az USA-ban élő nemzetközi művész és szakember vonakodik külföldi eseményekre utazni, mert attól félve, hogy nem tud visszatérni.

A jelen zavarai a múlt művészetének értelmezését is átalakítják – véli Joseph Leo Koerner, a Harvard művészettörténeti tanszékének vezetője. Az emberek

„valami olyasmire vágynak, ami kizökkenti őket ebből a kétségbeejtő állapotból, amelyben mindannyian élünk”.

Az idén nagy visszhangot kiváltó Art in a State of Siege szerzőjeként Koerner azt is érzékeli, hogy hallgatói körében csökken a kortárs művészet iránti érdeklődés.

S nemcsak az egyetemen figyelhető meg ez a tendencia: 2025 az „régi mesterek” éve lett. Londonban a National Galleryben nagy sikert aratott a Siena: The Rise of Painting, 1300–1350 kiállítás (mely előző évben New Yorkban volt látható), Firenzében pedig minden idők egyik legjelentősebb Fra Angelico-tárlata nyílt meg, mely még a hónap végéig látogatható. New Yorkban tavasszal újranyitott a felújított Frick Collection, Annabelle Selldorf tervei alapján.

A világ más tájain eközben új múzeumok nyíltak: Benin Cityben megnyílt a Nyugat-afrikai Művészetek Múzeuma(MOWAA), Gízában pedig – évek késlekedése után – teljes egészében megnyitotta kapuit a Nagy Egyiptomi Múzeum. Abu-Dzabiban pedig a Foster + Partners által tervezett Zayed Nemzeti Múzeum megnyitására készülnek.

A drezdai Staatliche Kunstsammlungen a 19–20. század fordulójának alkotóit hagyományosan „új mestereknek” nevezi. Közülük Caspar David Friedrich állt 2025-ben a figyelem középpontjában, amikor a Metropolitan Museum of Art megrendezte az első amerikai életmű-kiállítását – a művész születésének 250. évfordulójára 2024-ben összegyűjtött anyagból.

A restitúció kérdése is hangsúlyos maradt: a Chicagói Művészeti Intézetnek vissza kellett adnia egy Egon Schiele-rajzot egykori tulajdonosa, a Dachau-ban elhunyt zsidó kabarészínész örököseinek. Christopher A. Marinello szerint sok látványos visszaszolgáltatás teljesen észrevétlen marad, mert ideális esetben zárt ajtók mögött zajlik. Bostonban a Museum of Fine Arts két, az 1850-es évekből származó David Drake-mű tulajdonjogát állította helyre az alkotó leszármazottai javára, miközben Hollandia 113 benini bronzot adott vissza Nigériának.

Az év legsötétebb eseménye az októberi Louvre-rablás volt, amikor közel 100 millió dollár értékű francia koronázási ékszert vittek el nyitvatartási időben.

A sok negatív hír ellenére ősszel óvatos optimizmus jelent meg: a Frieze London és az Art Basel Paris egymást követő eseményei azt sugallták, hogy a műtárgypiac kétéves visszaesése véget érhet. A párizsi Fondation Cartier pour l’Art Contemporain újranyitása pedig tovább erősítette a fellendülésbe vetett hitet.

A mesterséges intelligencia körüli viták is felerősödtek: művészek csoportos pert indítottak AI-cégek ellen szerzői jogi visszaélések miatt, miközben alkotók – például David Salle – már kísérleteznek az új technológiával. Sokak szerint az AI „kreatív fázisba” lép, és nem feltétlenül fenyegetésként kell rá tekinteni.

Bár 2025-ben nehéz volt meglátni a derűt, sok szakember mégis úgy érzi, hogy a válság hasznos tanulságokkal szolgálhat. Egyesek számára reményt adott a Los Angeles-i művészek összefogása a tűzkárosult alkotások megmentésére. Többek szerint az akadémiai szabadság elleni támadások új célt adhatnak az egyetemeknek. Tadeus Ropac pedig optimista: „szerintem 2026 sokkal jobb év lesz” – nyilatkozta a The Art Newspaper-nek.