Eredeti Renoir- és Magritte-művek Wes Anderson új filmjében
Aki végignézi A föníciai séma végén a stáblistát, meglepődve tapasztalhatja, hogy a díszletben látható festmények nem replikák, hanem eredeti művek, melyeket neves európai múzeumok és gyűjtemények kölcsönöztek a forgatáshoz.
Wes Anderson legújabb kalandfilmjének főszereplői egy korrupt nagyvállalkozó, egy vallásos apáca, és – meglepő módon – egy valódi Renoir-festmény. A föníciai séma című alkotásban, amely május 30-án debütált több országban, köztük Magyarországon is, az Oscar-díjas rendező egy fiktív palotát töltött meg valódi európai művészeti remekművekkel.
A film cselekményének középpontjában Zsa-Zsa Korda (Benicio Del Toro alakításában) áll, egy kétes hírű vállalkozó, aki egy Földközi-tengeri vízi útvonalat próbál finanszírozni, miközben kormányügynökök és bérgyilkosok elől menekül. Társául szegődik eltávolodott, vallásos lánya, Liesl (akit Mia Threapleton alakít). A filmekben általában műtárgymásolatokat használnak a díszletekhez, de Anderson ehelyett Jasper Sharp bécsi kurátor segítségét kérte – aki korábban is dolgozott már együtt a rendezővel –, hogy a potsdami Studio Babelsbergben zajlott forgatáshoz szerezzen nagy értékű eredeti műveket magángyűjtőktől és múzeumoktól.
A filmben szerepel Pierre-Auguste Renoir Enfant assis en robe bleue (Portrait d’Edmond Renoir fils) (1889) című festménye is, amely Korda rendezetlen gyűjteményének része. A képen Renoir unokaöccse látható, és a filmben Liesl ágya felett lóg. A festmény egykor Greta Garbo színésznő tulajdonában volt, jelenleg pedig a neves libanoni műgyűjtőcsaládhoz, a Nahmad családhoz tartozik.
A remekművek szétszórtan jelennek meg a filmben, röviden látható René Magritte The Equator (1942) című képe is. Sok műalkotás szinte alig észrevehető, például Juriaen Jacobsz The Dog Fight (1678) című festménye, amely más művek között a falnak támasztva jelenik meg.
A műtárgyak kezelése komoly feladatot jelentett a stáb számára. Sharp mellett egy restaurátort és egy műtárgynyilvántartót is bevontak, hogy biztosítsák a művek biztonságos kezelését.
„Úgy éreztem, ahhoz, hogy komolyan kérhessünk kölcsön valakitől egy műtárgyat, szükség volt egy olyan háttércsapatra, amely garantálja, hogy a műveket ugyanúgy kezeljük, mintha egy múzeumnak adnák kölcsön őket” – mondta Sharp a New York Times-nak.
Szintén szerepel a filmben Floris Gerritsz van Schooten egyik csendélete is, amelyet a Hamburgi Kunsthalle bocsátott rendelkezésre, több más 17. századi műalkotással együtt.
„Van egy szereplőnk, aki gyűjtő, aki birtokolni akar dolgokat – és mivel ezúttal az egész történet az művészet és a kereskedelem keveredéséről szól, úgy gondoltuk, ideje, hogy valódi műveket használjunk” – nyilatkozta Wes Anderson.
