
Június közepéig lehet jelentkezni az acb Galéria fiatal női alkotóknak szóló pályázatára
A fiatalon elhunyt Győri Andrea Éva emlékére alapított, 5000 euróval járó díjra június 13-ig várják a pályázatokat.
A 2022 márciusában, harminchat éves korában elhunyt Győri Andrea Éva, a kortárs magyar képzőművészet egyik legígéretesebb alkotója volt. A Közép- és Kelet Európa nőművészeit reprezentáló Secondary Archive-on így vallott munkái hátteréről: „Praxisom a testnek egy tudatosabb, másokkal is kapcsolatban álló vonatkozására irányul. Az önvizsgálat és a gyógyulási folyamat a másokkal való együttléthez is új erőt ad. Ez a gondolat a periférikus terek fogalmának kutatása során fogalmazódott meg, pontosabban a periféria, a magány és az átalakulás terei között fennálló kapcsolatok vizsgálata során. A periférián lenni egyedüllétet, a magányérzetet jelent. Amikor úgy érzed nem tudsz másokkal kapcsolódni. Kommunikációra való képtelenség, társadalmi elszigeteltség, a test egy részének elvesztése, fogyatékkal élés. Amikor periférián vagyunk, átalakulunk. Az átalakulás megtapasztalásához pedig térre van szükségünk. Egy átmeneti térre a félelem, az erő és a szenvedély küszöbén, amely egyszerre meleg és félelmetes.”
A tehetséges alkotóval Boros Lili készített interjút a Műértőbe 2017-ben.
A művész galériája, az acb most pályázatot írt ki Győri Andrea Éva emlékére, kizárólag fiatal női alkotók számára. „Művészete a test, identitás és társadalmi normák kritikai vizsgálatával foglalkozott, radikális és érzékeny megközelítésmódja ma is inspiráló erővel bír. A díj célja, hogy emléket állítson a 2022-ben elhunyt alkotónak és szellemi örökségének és egyúttal támogassa azokat a fiatal női alkotókat, akik a kortárs művészetben kísérletező, határokat feszegető, személyes és társadalmi kérdéseket érintő műveket hoznak létre. A díj Győri Andrea Éva kívánságára kerül kiírásra, tisztelegve életműve előtt, és továbbörökítve azt a szellemiséget, amely munkásságát jellemezte” – olvasható a galéria oldalán.

Fotó:Remo Shulep / www.gyoeri.com
Pályázati feltételek: A pályázatra 40 év alatti nőművészek pályázhatnak, médiumi megkötés nélkül. Festészet, szobrászat, installáció, fotó, videó, performansz vagy bármilyen egyéb kortárs művészeti forma elfogadott. A pályázónak egy olyan művön vagy projekten kell dolgoznia, amely reflektál a díj szellemiségére.
Díjazás: 5.000 euró és egy kiállítás az acb Galériában 2026-ban, melyhez a galéria szakmai támogatást nyújt.
A pályázati anyagnak tartalmaznia kell: egy rövid szakmai önéletrajzot magyar és angol nyelven (max. 1 oldal); portfóliót (max. 10 oldal); munkatervet vagy projektleírást magyar és angol nyelven (max. 2 oldal).
A pályázatokat 2025. június 13-ig várják elektronikus úton az acbinfo@acbgaleria.hu címre. A szakmai zsűri, mleynek tagjai Gadó Flóra, kuràtor, művészeti író; Khalidi Hicham, igazgató-Jan van Eyck Akadémia, Maastricht és Kopeczky Róna az acb Galéria részéről.