A Leonardotheka elnevezésű projektet a firenzei Museo Galileo vezeti.

Élesedett egy rendkívül kiterjedt, Leonardo da Vincinek szentelt digitális tudástár, amely a reneszánsz művész több ezer olyan oldalát egyesíti, amelyeket több mint 400 évvel ezelőtt darabokra vágtak és szétválasztottak egymástól. A projektet vezető Museo Galileo igazgatója szerint a kezdeményezés meggyőző precedenst teremt arra, hogyan tudják és hogyan kötelesek a kulturális intézmények megőrizni digitális törekvéseik szellemi tulajdonjogát.

A Leonardotheka néven futó projekt a milánói Veneranda Biblioteca Ambrosianában őrzött Codex Atlanticus-t – amely da Vinci írásainak legnagyobb önálló gyűjteménye – fésüli össze a brit Királyi Gyűjteményből, Windsorból származó mintegy 550 lappal. A firenzei Museo Galileo munkatársai felügyelték a munkát, amely egy tízéves együttműködést jelent a fentiek mellett a toszkánai Vinciben található Biblioteca Leonardianával is.

A projekt közleménye szerint a Leonardotheka 50 megerősített oldalrekonstrukciót tartalmaz, amelyek során a Windsorban őrzött apró oldaltöredékek visszakerültek a Codex Atlanticus lapjaira, így visszaállítva azok eredeti kontextusát.

Az egyik ilyen rekonstrukció a Codex Atlanticus 399r jelzetű fólióját egyesíti a windsori 912345r fólióval, ami egy lórajzot hoz újra össze egy írott szöveggel, amely a Milánó melletti Paviában található, klasszikus Regisole lovas emlékműről szól.

Amikor Leonardo 1519-ben meghalt, kéziratgyűjteményét tanítványa, Francesco Melzi örökölte. Később ezek a tárgyak Pompeo Leoni olasz szobrász tulajdonába kerültek, aki vitatott módon szétszedte és szétvágta a fóliókat, két külön albumba osztva az anyagot: az egyik a tudományos és technikaibb témákat fedte le, a másik pedig Leonardo művészeti és figuratív munkáira összpontosított.

A 17. század elején Polidoro Calchi, Leoni veje birtokolta a kéziratokat, aki a Codex Atlanticus albumot eladta Galeazzo Arconati grófnak, aki 1637-ben a Veneranda Biblioteca Ambrosianának adományozta tovább. A figuratív munkákat tartalmazó másik album 1670 körül került a Királyi Gyűjteménybe, valószínűleg II. Károly királynak szánt ajándékként.

Roberto Ferrari, a Museo Galileo ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a Leonardotheka modellje meggyőző precedenst teremt arra, hogyan tudják és hogyan kötelesek a kulturális intézmények megőrizni digitális törekvéseik szellemi tulajdonjogát, ellenállva a kísértésnek, hogy az ilyen felelősséget kereskedelmi platformokra ruházzák át.

Hozzátette, hogy a projekt tudatosan áll szemben két, egyformán leegyszerűsítő tendenciával: az általános digitális könyvtárak elszaporodásával, amelyek a tartalom szélességét előnyben részesítik a tudományos alapossággal szemben, valamint azzal a növekvő törekvéssel, hogy Leonardo örökségét kereskedelmi tágyakká alakítsák, amelyet az úgynevezett kulturális ipar köntösébe öltöztetnek.

A Leonardotheka finanszírozásának fele az Olasz Kulturális Minisztériumtól, valamint az Egyetemi és Kutatási Minisztériumtól származik, a fennmaradó részt pedig a Museo Galileo biztosítja, jórészt a jegybevételeiből.

Matthew Landrus, az Oxfordi Egyetem Leonardo da Vinci-szakértője arra számít, hogy az új forrás segít felgyorsítani és jobbá tenni a kutatást a szélesebb közönség számára, különösen a Codex Atlanticus és a windsori fóliók összevonása révén.

A szakértő elmondta, hogy az egyik fő előny Leonardo gondolkodási folyamatainak megismerése:

láthatóvá válik, milyen interdiszciplináris gondolkodás jellemezte az egyes projekteket, és mennyire elfoglalt volt, miközben egyszerre tanult a terveihez és dolgozott különböző munkákon több ügyfél és munkatárs számára.

Forrás: The Art Newspaper